Kiss Péter trógerezik

Nem válhat általánossá a baloldallal kapcsolatban az a nézet, hogy morálisan tarthatatlan, mondta kissé tekervényesen Kiss Péter a Zuschlag-ügyről.

Nem hagyjuk, hogy a politikai baloldalról "néhány tróger" miatt általánossá váljon az a nézet: ezek így kívánnak meggazdagodni és morálisan tarthatatlanok, mondta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának szombati budapesti tanácskozásán.

A szocialista politikus a Zuschlag- és a Weiszenberger-ügyre utalva úgy fogalmazott, nincs szocialista politikus, "aki ne kívánná ezeket a háta közepére".

"A kormány élen fog járni a rendcsinálásban és az igazság kiderítésében" - mondta Kiss Péter. A platform elnöke utalt arra is, hogy a közelmúltban volt olyan időszak Magyarországon, amikor ez nem így történt. A Fidesz vezette kabinetre célozva azt mondta, volt olyan kormány, amely nem járt élen az igazság kiderítésében.

Kiss Péter a tanácskozáson röviden szólt a Benes-dekrétumok szlovák parlament általi megerősítéséről is. Mint mondta, elfogadhatatlan a kollektív bűnösség elve.

"Ez a döntés azonban nemcsak magyar-szlovák kérdés. Ez a közös európai értékekkel áll szemben" - vélekedett a szocialista politikus.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32