Új adatok a Krakus-dossziéban

Ungváry Krisztián történész arra kérte Szita Károly jogi képviselőjét, hogy szólítsa fel „Krakus Péter” tartótisztjeit nyilatkozatra arról, hogy „Krakus” és Szita nem azonos. Szita ügyvédje nem lépett, ellentétben a Fidesszel: a párt Önkormányzati Tagozata a hétvégén ismét vezetőjévé választotta Szita Károlyt.
A Népszabadságban Ungváry Krisztián történész egyoldalas összeállításban, a beszervezési nyilatkozatot is szemezgetve elemzi a Krakus-ügyet.

A kaposvári polgármester a vádat minden érdemi cáfolat nélkül visszautasította, a később nyilvánosságra került beszervezési nyilatkozatot pedig, amely elvileg bizonyítja az azonosságot, hamisítványnak nevezi, igazságát azonban eddig perben nem kívánta érvényesíteni.

„Javasoltam a jogi képviselőjének, hogy tegyen feljelentést azért, mert ismeretlen elkövető a Nemzetbiztonsági Hivatalban meghamisította a rá vonatkozó dokumentumokat, de erre nem volt hajlandó. Javasoltam azt is, hogy szólítsák fel "Krakus Péter" tartótisztjeit jogi érvényű nyilatkozatra arról, hogy "Krakus" és Szita nem azonos. Ezt sem vállalta” – írja Ungváry Krisztián.

A történész által idézett, helyesírási hibáktól hemzsegő, a beszervezési utáni találkozókról szóló jelentések szerint Szita akár több tanút is megjelölhetne, akik igazolják, hogy nem ő volt ott velük a találkozókon. Az ezekről készült jelentésekben egyébként „Krakus Péter” többször kijelenti, hogy „örül, hogy segítheti a munkát” és „megtisztelőnek tartja a kialakult kapcsolatot”.

Jogi útra terelte

Az Index információi szerint Szita több hónapi ígérgetés után végül tényleg jogi lépésre szánta el magát. Mint emlékezetes, a kaposvári polgármester már az ügynökügy januári kirobbanásakor bejelentette, hogy jogi úton kíván elégtételt venni a róla szóló állításokért. Az általa tett feljelentésben azonban nincsen szó hamis vádakról. Szita államtitok-, és hivatali titoksértés miatt kezdeményezett eljárást, így az ügyészségi nyomozás eredményéből nem derülhet majd ki az eredeti vádak igazságtartalma sem.

A Fidesz lépett

A Fidesz Önkormányzati Tagozata a hétvégén ismét vezetőjévé választotta Szita Károlyt, amivel gyakorlatilag lezárta a Krakus-ügyet. Szita a tagozat az alapítás óta tölti be ezt a tisztet.

Ez a döntés azt jelenti, hogy a párt lezárta az annak idején nagy port kavart Krakus-ügyet, amelyet az Index egyik fórumozója robbantott ki év elején azzal, hogy azt állította: Szita a '80-as években „Krakus Péter” fedőnevű ügynökként a III/II-es ügyosztályon szolgált.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58