Még egy évet várni kell a kreditrendszerre

Egy évvel elhalasztják a kreditrendszer kötelező bevezetését a felsőoktatási intézményekben, mivel számos intézmény informatikai rendszere egyelőre nem alkalmas a tanulmányi pontok nyilvántartására. Jövő szeptembertől a hallgatók viszont már mindenütt maguk állíthatják össze tanrendjüket.
Egy év türelmi időt kapnak az egyetemek a tanulmányi pontrendszer bevezetésére, amelyet egy 2000-es kormányrendelet idén szeptembertől tenne kötelezővé minden felsőoktatási intézményben - értesült a Magyar Hírlap. Mang Béla, az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára a lapnak elmondta, a kormányrendeletet módosítják, ám legkésőbb 2003 szeptemberétől mindenütt át kell állni a kreditpontrendszerre.

Mi is az a kreditrendszer?
A kreditrendszerben a hallgatók minden kurzus elvégzése után meghatározott számú tanulmányi pontot kapnak. A számítás alapja az, hogy egy pontot egy átlagos képességű hallgató mintegy 30 hallgatói munkaórával tud megszerezni. Egy tanévben így átlagosan 60 tanulmányi pont szerezhető. A 3 éves főiskola elvégzéséhez legalább 180, az egyetemhez 270 kreditet kell majd gyűjteni. Ez lehetővé teszi a hazai egyetemek közötti átjárhatóságot, s utat nyit mintegy 600 európai felsőoktatási intézmény felé, amelyekben hasonló kreditrendszer működik. Forrás: Magyar Hírlap
Kevés a számítógép az egyetemeken

Az egyéves csúszás legfőbb oka, hogy egyes intézményekben még nincs meg a megfelelő számítógépes tanulmányi rendszer. A nyilvántartáshoz ugyanis sok hallgató és tantárgy adatait kell tárolni, amelyhez professzionálisan működő informatikai háttér szükséges.

Az egyetemek korábban kaptak támogatást számítógépek és szoftverek vásárlására, ezek beüzemelésére és a munkatársak betanítására azonban kevés idő maradt. Több intézményben a telephelyek között nincs is meg a megfelelő kapcsolat - jegyezte meg Mang.

Néhány kivételtől eltekintve

Tanulmányi pontrendszer egyébként már több egyetemen működik, s kétségtelen, hogy a bevezetése sehol sem ment zökkenőmentesen - írja a napilap. Almássy Kornél a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint a műszaki egyetemen évekbe telt, míg bejáratódott az adminisztráció. A HÖOK elnöke szerint sok helyütt az oktatók sem ismerik a rendszert, ezért nem látják át a jelentőségét.

A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karának megbízott dékánja, az Országos Kredittanács tagja elmondta: a Közgázon már 1995 óta kreditrendszer szerint tanulnak a diákok. Tóth József minden egyetemnek ajánlja: ha sok energiát fordított erre és felkészült, már idén szeptembertől térjen át a pontrendszerre. A Közgázon az oktatók szemléletének is változnia kellett, hogy hozzászokjanak az egyéni tanmenetekhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31