A híd blokád óta újra Budapesten
A Készenléti Rendőrség 174 munkatársát az Erzsébet hídlezárásnak napján vezényelték vissza a Balaton partjáról, ahol az idegenforgalmi szezonban teljesítettek szolgálatot. A rendőrség saját buszaival és teherautóival szállította fel az egyenruhásokat. A lap a Készenléti Rendőrség szakszerű fellépésének tudja be, hogy nem kellett durvább eszközöket, például kutyákat, vagy lovas rendőröket bevetni az engedély nélküli demonstrációk felszámolásához.
Szabadságos rendőrök is készenlétben
A Magyar hírlap értesülései szerint a kerületi kapitányságokon enyhítettek a korábbi szigorításokon, de a szabadságon lévő rendőröknek továbbra is meg kell adniuk elérhetőségüket és szükség esetén azonnal szolgálatba kell állniuk. A lap szerint felkészítették a kerületek arra, hogy ha igény van rá, az utcai gépkocsizó járőrök felét át kell vezényelniük a köztéri rendezvények biztosításához. Az utcai megmozdulások idején akadt arra példa, hogy kerületenként egy, legfeljebb két rendőrautó tartózkodott szolgálatban. A lapnak nyilatkozó rendőri vezetők ugyanakkor azt hangoztatták sem a Balaton környéki, sem pedig a budapesti átcsoportosítások nem rontották a bűnügyi statisztikákat.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon