Robbanászerű növekedés a magyarországi baleseteknél

2007.05.21. 10:10
Évek óta egyre több közlekedési baleset történik az országban, a balesetek pedig egyre súlyosabb kimenetelűek, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal közléséből. Egyharmaddal növekedett az ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetek száma.

A KSH szerint szerint az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 16 százalékkal több közlekedési baleset történt. A növekedés 2000 óta folyamatos. Az idei év első negyedévében közel 4300 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, ennek hat százaléka halállal végződött.

A balesetek súlyosabb kimenetelűek, 34 százalékkal több személy vesztette életét a közutakon és 17 százalékkal többen sérültek meg súlyosan. A balesetek közül 30 százalékkal többet okoztak ittas állapotban, mint egy évvel korábban.

Egyre több a halott az utakon

Az előző év azonos időszakának adataihoz viszonyítva a lakott területen belül történt balesetek száma nőtt nagyobb mértékben, 21 százalékkal, a lakott területen kívül történteké pedig hat százalékkal. Lakott területen kívül leggyakrabban úgynevezett "egyjárműves" balesetek - vagyis farolás, felborulás, pályaelhagyás - történtek.

A halálos kimenetelű balesetek száma 37 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos negyedévében. A negyedéven belül a halálos kimenetelű balesetek január hónapban 80 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának a szintjét. A balesetet elszenvedők száma több mint 5800 volt. 286-an életüket vesztették, csaknem 1700-an súlyosan megsérültek. A halálos áldozatok 60 százaléka vétlen volt.

A balesetek száma minden régióban növekedett, de leginkább a Nyugat-Dunántúlon, itt 34 százalékkal. A tízezer gépjárműre jutó balesetek száma az Észak-Alföldön volt a legmagasabb, 13, az országos átlag 12 volt. A közúti forgalomban leggyakrabban a keresztező irányban haladó járművek ütköztek, a második leggyakoribb balesettípus a gyalogos elütése volt. A kimenet súlyosságát tekintve azonban ez áll az első helyen, a gyalogoselütések 10 százaléka halálos kimenetelű volt.

Háromszoros növekedés a motorosoknál

Az idei év első negyedévében a legnagyobb mértékben - 79 százalékkal - azoknak a baleseteknek a száma emelkedett, amikor egyenesen haladó és a kanyarodó járművek ütköznek, de 15 százalékkal kevesebb jármű ütközött álló, parkoló járműbe, mint az előző év azonos időszakában.

Az elmúlt év adataihoz viszonyítva a motorkerékpár okozta balesetek száma emelkedett a legnagyobb mértékben, több mint háromszorosára. A balesetek 68 százalékát a személygépkocsik, kilenc százalékát a gyalogosok és nyolc százalékát a teherszállító járművek okozták, a kerékpárosok hét százalékban voltak okozói balesetnek. A balesetek 90 százaléka a járművezetők hibájából történt, akik a leggyakrabban nem megfelelő sebességgel haladtak.

Országosan és régiós bontásban is nőtt az ittasan okozott balesetek száma és aránya: száz baleset közül 14 hátterében állt alkohol. Az ittasan okozott balesetek száma az Észak-Alföldön nőtt a legnagyobb mértékben, 76 százalékkal, és egyedül a dél-alföldi régióban csökkent, 12 százalékkal. A régiók között Budapesten volt a legnagyobb a növekedés: itt megkétszereződött az ittasan okozott balesetek száma.