Elmaradhat az augusztus 20-i Elton John koncert

2002.07.26. 18:00
Az augusztus 20-ai rendezvény előtt - az előző ciklushoz hasonlóan - most sem tudható meg az állami ünnepség költségvetésének részletezése. A kormányszóvivői tájékoztatón az Index kérdéseire ugyanis nem tudták megmondani a negyedmilliárdos budapesti, illetve 19 megyeszékhelyen tartandó tűzijáték költségeinek megoszlását, de egyelőre az sem publikus, mely cégek rendezik az égi parádét. Kiderült viszont, hogy elmaradhat Elton John budapesti koncertje, mert előleget szeretne a sztár menedzsere, erre viszont nem akarnak közpénzt fordítani.
Egyelőre nem tudható meg, hogy az idei augusztus 20-ai ünnepséget illetően konkrétan mire mennyi pénzt költenek abból a 495 millió forintos nettó keretből, amit a kabinet jóváhagyott erre a célra. Az a korábbi évek gyakorlatától eltérően kiderült, hogy negyedmilliárd forintba fog kerülni a budapesti körpanorámás tűzijáték, illetve a valamennyi megyeszékhelyen megrendezett égi parádé.

Egyelőre nem tudni melyik tűzijáték, mennyi

Gál J. Zoltán kormányszóvivő azonban az Index érdeklődésére nem tudta közölni, hogy melyik tűzijáték mennyibe fog kerülni. Gál egyelőre nem kívánta megnevezni azt a négy céget, amely a látványosságot előkészíti, de állítása szerint ez is tudható lesz a későbbiekben.

Gál J. Zoltán arra sem tudott egyelőre válaszolni, hogy milyen bontásban, mire fordítják az ünnepség költségvetésének maradék, 245 millió forintját. Az Index ugyanakkor kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy napokon belül ez az információ is nyilvánosságot kap.

Az augusztus 20-ai állami ünnepség lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázatot egy négy tagú bizottság bírálta el, a kormányszóvivői tájékoztatón azonban csak annyi derült ki, hogy Gál J. Zoltán vezette a testületet, tagja volt a MeH egyik helyettes államtitkára, illetve egy közbeszerzési szakember. Gál J. Zoltán konkrétan nem nevezte meg, kik voltak a döntnökök, noha egy évvel ezelőtt az adatvédelmi ombudsman úgy foglalt állást: a bírálóbizottsági tagok neve közérdekű adat: ennek köszönhetően derült például ki, hogy kik voltak a Happy End Kft. győztes pályázatának döntnökei.

Elmaradhat Elton John szereplése

Elton John szereplésével kapcsolatban kiderült, hogy a világsztár menedzsere tetemes előleget szeretne kapni. A koncert szponzorai azonban más ütemezéssel képzelték el Elton John gázsijának rendezését, a kabinet viszont nem akar közpénzt fordítani a koncertre. Így, ha a sztár menedzsere ragaszkodik az előleghez, úgy a kancellária eltekint Elton John idei koncertjének megrendezésétől.

Nincs öntömjén

A kormány száznapos intézkedéseit ismertető reklámkampánnyal kapcsolatban elhangzott, hogy az személyenként hat forintba kerül. (Ismeretes, hogy amikor az előző ciklusban hasonló számításokat közöltek egy-egy hirdetéssel kapcsolatban, cinikusnak nevezte az akkori ellenzék a kabinet közlését.)

A kormányszóvivő úgy vélte, nem összehasonlíthatóak a mostani kabinet hirdetései a Fidesz-kormány reklámjaihoz, mert ebben az esetben nem öntömjénezésről van szó, hanem a parlament által elfogadott döntések ismertetéséről. Gál J. Zoltán tájékoztatása szerint a Miniszterelnöki Hivatal médiavásárlóját, az MC Média Kft.-t meghívásos pályázaton választották ki, de hogy kik voltak az indulók azt nem közölte. A cég szeptemberig 44 millió forintot fordíthat a száznapos program megismertetésére, mely tévés és rádiós spotok mellett országos napilapokban, és megyei napilapokban várható.