Magyar rakétákból robbannak az EU-csillagok

A millenniumi hamburgerekkel szemben az idén az EU-csillagoknak és a magyar színeknek jut majd szerep - ígérte meg Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet pénteki ülése után. A kormány határozott arról, hogy az augusztus 20-ai ünnepségekre szánt 495 millióból 240 millió forintot a központi, budapesti ünnepségekre költenek, valamint elkülönítenek 50 millió forintot, amelyre az önkormányzatok saját ünnepség megrendezésének tervével pályázhatnak.
A kabinet döntése alapján az augusztus 20-ai ünnepségekre szánt 495 milliós ünnepi keretből 50 milliót különítenek el pályázati összegre - saját ünnepségek, tűzijátékok megrendezésének céljára - az önkormányzatok számára - mondta el Gál J. Zoltán a kormány pénteki ülése után.

Szeptemberben zárul a Kossuth-év

A kormányszóvivő az Index kérdésére elmondta, hogy a központi budapesti ünnepségre, a teljes keret mintegy felét, 240 millió forintot fordítanak. Hangsúlyozta, hogy az idén többségében magyar rakéták durrannak majd a körpanorámás tűzijátékon, amelyet a fűzfői Mike Fiocci nevű cég szállít, amely korábban hagyományos ellátója volt az augusztus 20-ai ünnepségeknek. Az ünnepség lebonyolításában közreműködik még a német Piro Art nevű cég is.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a millenniumi hamburgerekkel szemben az idén az EU-csillagoknak és a magyar színeknek jut majd szerep. A tűzijáték alatt külön erre a célra írt zene lesz majd hallható. Kérdésekre válaszolva Gál elmondta, hogy tervezik a szilveszteri tűzijáték hagyományának továbbvitelét is, kiemelte azonban, hogy az idő rövidsége miatt az augusztus 20-ai ünnepségen alkalmazott meghívásos pályázattal szemben ott már nyílt közbeszerzési procedúrával választják ki a közreműködő partnereket.

A kormány döntése alapján a Kossuth-év lezárására 200 millió forintot különítettek el, a záróünnepségek országszerte szeptember 20-21-én lesznek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25