Lesz Kormányzati Szolgáltató Központ

2006.07.28. 08:44

A tervek szerint már jövőre megkezdik a Kormányzati Szolgáltató Központ megszervezését - mondta a Népszavának Batiz András kormányszóvivő, aki ezzel cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek a minisztériumi reformok "felpuhulásáról" szóltak.

A kormányfő idén május 31-én jelentette be, hogy a tárcáktól egy központi szervezetbe helyezik át a szaktevékenység elvégzéséhez közvetlenül nem szükséges háttértevékenységeket (például humánerőforrás menedzsment, könyvelés, kontrolling, bérszámfejtés, karbantartás). Az ezzel eddig foglalkozók létszáma a felére csökken, többségük a központi szolgálathoz kerül, a tárcáknál egy kisebb kiszolgáló egység marad csak. A miniszterelnök akkor arról is beszélt, hogy a központi szolgálatot két egységből szervezi meg.

A Népszava úgy tudja, a központ részben a Miniszterelnöki Hivatalban ma is működő központi ellátószolgálat kereteinek kibővítésével jön létre, míg a pénzügyi területek a Magyar Államkincstárral szoros együttműködésben végzik majd a könyvelés és ellenőrzés feladatait.