Az MSZP-nek túl szürke a Köztársaság tér

2003.04.25. 14:25
Székházcserére vonatkozó javaslatot terjeszt kedden az MSZP elnöksége elé Hiller István. A párt alelnöke szerint összhangot kell teremteni az MSZP mondanivalója és a szimbólumai között. Az épület kinézete, sem története nem tükrözi a mostani MSZP-t - mondta az alelnök.
A Köztársaság téri MSZP székház elhagyását fogja indítványozni a párt jövő keddi elnökségi ülésén Hiller István. Az MSZP alelnöke az Indexnek azt mondta, hogy a Köztársaság téri épület kinézete, kisugárzása és története nem tükrözi az MSZP mai arculatát. Az MSZP színes párt, az épület viszont szürke - tette hozzá.

Az MSZP megválna a "véres szimbólumtól"

Hiller István szeretné, ha a következő választásokra már az új épületben tudnának felkészülni, így legkésőbb 2005-ig át kell költözni. Ehhez azonban minél hamarabb meg kell hozni a döntést. A költözés politikai kérdés - mondta. Szerinte az elnökség meghatározó többsége támogatni fogja kezdeményezését, mint ahogyan, a fel-felcsattanó tapsból ítélve, a kongresszuson is nagy tetszést aratott a költözködés gondolata. Hiller úgy véli, Kovács László is támogatja majd az ötletet.

Hiller azt is elmondta, a székházcsere előkészítésére bizottságot kell felállítani, hogy az felmérhesse a lehetőségeket és egy-másfél év alatt átgondolt döntést hozhasson. Hogy mennyi pénzért adnák el az épületet, illetve hova költözhetnének, Hiller annyit mondott, nincs végleges ötlete, elképzeléseit pedig csak a kongresszus előtt akarja kifejteni.

Korábban Lendvai Ildikó is hasonlóképpen nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, szerinte a "Köztársaság teret el kell adni", az ugyanis "véres történelmi emlékekkel terhes". Horn Gyula az MSZP legutóbbi kongresszusán pedig arról beszélt, hogy a székház egy siralomházra emlékezteti.

"Magyar" maradjon a szocialista párt

Hiller a szimbólumok fontosságáról is beszélt . Eszerint meg kell teremteni az egységet az MSZP mondanivalója és a szimbólumok között. Ennek egyik első lépése lehet a Magyar Dolgozók Pártja, később az MSZMP budapesti pártházának lecserélése egy új székházra, vagy akár a évváltoztatás is. Hiller személy szerint ragaszkodik ahhoz, hogy a párt nevében megmaradjon a "magyar" jelző.

Az Index által megkérdezett ingatlanszakértők szerint a Köztársaság téri székház 400-600 millió forintot érhet, amennyiben eladnák. Hasonló áron azonban már újabb székházakat is lehet azonban kapni.