Kulcsár rendszeres kapcsolatban állhatott Szász egyik támadójával

2004.08.10. 12:31
Tisztázódhat, milyen szerepet játszott Kulcsár Attila a Szász-ügyben. A rendőrség keddi tájékoztatója szerint egy 30 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy részt vett Szász Károly megverésében. A férfi rendszeresen konzultált a húszmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilával.
Ismerte, sőt kapcsolatban állt egymással a húszmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila és a személy, akit Szász Károly volt pénzügyi felügyeleti elnök tavalyi megverésével gyanúsítanak. Tóth Gábor, a nyomozást vezető rendőrtiszt kedden elmondta, hogy a zsarolás miatt előzetes letartóztatásban lévő 30 éves gyanúsított egyik cellatársa árulta el, hogy milyen szerepe van a férfinak Szász Károly tavalyi megverésében.

Ezt követően vérmintát vettek a férfitól, és a vizsgálat kimutatta, hogy DNS-e megyegyezik azzal a mintával, amit Szász Károly megverésekor találtak egy biciklin. Ezt a kerékpárt használták arra, hogy Szász Károlyt lépre csalják. A nagykanizsai férfi híváslistájának ellenőrzésekor kiderült, hogy rendszeresen konzultált a szintén nagykanizsai Kulcsárral.

Az őrizetben tartott férfit hétfőn súlyos testi sértéssel gyanúsították meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi ugyan nem tett vallomást, ám szembesítették a DNS minták egyezésével, "a tévedés lehetősége kizárt" - mondta Tóth Gábor, aki szerint kedden ismét kihallgatják a gyanúsítottat. Ugyanakkor Kulcsárt az ügy új fejleményei ellenére még nem hallgatták ki. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy lesznek-e az ügynek újabb gyanúsítottjai.

Tavaly június 16-án a kora reggeli órákban egy biciklis ütközést színlelve elesett, megállásra kényszerítve Szász Károly PSZÁF-elnököt. Amikor Szász kiszállt az autójából, két férfi összeverte. Betegágyán a Pannonplast szabálytalan részvényfelvásárlását sejtette a támadás hátterében, amihez a K&H Equities Rt.-n keresztül költségvetési pénzeket is felhasználtak.

Szász megveréséből kerekedett végül a K&H brókerbotrány, amelyben Kulcsár Attilát és más banki vezetőket gyanúsítottak meg sikkasztással és más bűncselekményekkel.