Zöldkommandó az illegális szemét ellen

2007.02.08. 16:04
Várhatóan egy hónapon belül megkezdi működését a zöldkommandó az egész országban. A környezetvédelmi minisztérium közben 1500 tonna szemétről szóló bizonyítékot juttatott el a német hatóságoknak, a többi 3300 tonna eredetének bizonyítása jelenleg is zajlik. A szakállamtitkár szerint a hulladékkal kapcsolatos bűncselekmények ellen a fegyver- és a kábítószer-kereskedelemhez hasonló eszközökkel kell fellépni

A Németországból illegálisan Magyarországra érkezett, és eddig felderített összesen 4800 tonna hulladékból eddig 1500 tonnáról szerezték meg a magyar hatóságok az európai direktíváknak megfelelő mennyiségű bizonyítékot. A fuvarlevelekből és mérlegjegyekből álló irathalmot hétfőn küldték ki Németországba, mondta Filotás Ildikó, az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója. Hozzátette, hogy a fennmaradó 3300 tonna eredetének bizonyítása is folyamatban van.

Zöld, sárga, vörös

Az uniós direktívák megváltoztatására tett javaslatot a környezetvédelmi minisztérium, ami nyárra várhatóan meg is történik, mondta Erdey György. Mivel zöldlistásnak álcázva hozták be a hulladékot az országba, így nem volt megkövetelve a bizonylat bemutatása, így szeretnék, ha a jövőben a zöldlistás hulladékot is csak kísérőjegy mellett lehetne forgalmazni.

A minisztérium segítséget akar nyújtani abban is, hogy a hatóságok ne csak rutinból ellenőrizzenek, így például alapismeretek átadásával megkönnyítené a hulladékok felismerhetőségét. Így a terepen dolgozó zöldkommandós számára egyszerűen megkülönböztethető lenne, hogy zöldlistás, vagy annál veszélyesebb szemetet talált.

Oláh Lajos, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának szocialista tagja szerdán tett javaslatot arra, hogy az Európai Unió valamennyi országában lássák el megkülönböztető jelzéssel a hulladékot szállító teherautókat, vasúti kocsikat, teherhajókat, így egységesen nyilvántartható lenne a hulladékszállítmányok mozgása.

Oláh Lajos javaslatáról levélben tájékoztatja Sztavrosz Dimaszt, az EU környezetvédelmi biztosát, és együttműködésre kérte az összes magyar európai parlamenti képviselőt, illetve az illegális hulladékszállítmányokkal leginkább érintett visegrádi országokat.



  • Zöldlistás

    Hasznosítható hulladék, közvetlenül a megfelelő hulladék-feldolgozóba kell eljuttatni, az EU területén szabadon szállítható.
  • Sárgalistás

    A szállítást az érintett országok hatóságainak be kell jelenteni, akik különböző, a szállítással kapcsolatos feltételeket szabhatnak. Ha 30 napon belül nem reagálnak a bejelentésre, úgy a válasz hiánya hallgatólagos beleegyezésnek számít.
  • Vöröslistás

    A legveszélyesebb anyagokat tartalmazó hulladék, a bejelentési kötelezettség erre is ugyanúgy vonatkozik, mint a sárgalistásra, azonban hallgatólagos jóváhagyásra itt nincs lehetőség.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a szemét német eredetű, úgy a német hatóságok kötelezik az érintett cégeket a hulladék visszaszállítására. A nyomozás jelenlegi állása szerint eddig 4 német és 4 magyar cég keveredett gyanúba az ügyben. Ha a felelős német cégeket valamilyen okból nem lehet kötelezni a szemét visszaszállítására, a felelősség a német államot terheli, nekik kell saját költségükön elvinni Magyarországról a bálákat.

Alapvetően megnyugtató a német hatóságok együttműködése, hozzáállásuk várhatóan segíteni fogja az ügy rendezését, fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Erdey György, a környezetvédelmi szakállamtitkár. Erdey egyébként február elseje óta miniszteri biztosi tisztséget is betölt, feladata az illegális hulladéklerakás ügyében érintett tárcák és szervezetek munkájának koordinálása.

Szemét, fegyver, kábítószer

A hulladékkal kapcsolatos bűncselekmények ellen a fegyver- és a kábítószer-kereskedelemhez hasonló eszközökkel kell fellépni, mondta Erdey György, így érdemben kell foglalkozni a prevencióval. Kitért arra, hogy a jelenség nemcsak magyarországi sajátosság, az Európai Unió más országaiban is felbukkant, így a cseheknél, lengyeleknél és a szlovákoknál is, akikkel a magyar hatóságok kapcsolatban állnak, hogy tájékozódjanak tapasztalataikról. „Egyre rafináltabb és kifinomultabb bűnözőkkel állunk szemben, így hosszú küzdelemre kell számítani” – mondta.

A szakállamtitkár beszámolt arról, hogy csütörtökön zöldkommandó felállításáról tartottak egyeztetést a minisztériumban, melyen a környezetvédelmi minisztérium mellett részt vettek a vám és pénzügyőrség, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, és az igazságügyi minisztérium képviselői. A kommandó felállításával célirányosan akarnak fellépni az illegális hulladék felderítésében, az akciósorozat február végén indulna el.

Nem kampány, folyamatos jelenlét

Hangsúlyozta, hogy nem kampányszerű ellenőrzésekről van szó, egész évben állandó jelenlétet terveznek az ország minél több területén, kiemelt figyelmet fordítva a potenciális helyszínekre. Ilyenek például a volt termelőszövetkezeti majorok, a megszűnt ipartelepek és elhagyott laktanyák. Az eddig megismert esetek 90 százalékát is ezeken a helyszíneken találták meg.

Az előzetes becslések szerint több tízezer tonna hulladékot derítenek fel majd a zöldkommandók, akiknek a munkájáról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket, mindössze annyit közöltek, hogy első lépésként létrehoznak egy adatbázist, ami a különböző hatóságok birtokában lévő információt tartalmazza majd összesítve. Filotás Ildikó az Index kérdésére elmondta azt is, hogy bár a csütörtöki egyeztetésen civil szervezetek képviselői nem vettek részt, de a zöldkommandók munkájában minél szélesebb társadalmi összefogásra, így a civilek közreműködésére is számítanak.

Csehország nem menekül

Még mindig Csehországban van annak a több mint 30 ezer tonna hulladéknak a többsége, ami 2005 második felében, 2006 elején illegálisan került az országba. A német hatóságok eddig 3,5 ezer tonna hulladék visszavételébe egyeztek bele, közölte csütörtökön a Cseh Környezetvédelmi Felügyelőség (CIZP).

A közlemény szerint a cseh-német tárgyalások folyamatosak, de nagyon vontatottan haladnak. A cseh környezetvédelmi minisztériumnak ugyanis minden esetben be kell bizonyítania, hogy a hulladék valóban német eredetű, majd az érintett szövetségi állammal kell az ügyet rendeznie. A felügyelőség szerint valószínű, hogy a hulladék fele Csehországban marad és helyben semmisítik meg, a költségek fedezéséről egyelőre nem született megállapodás. A legtöbb hulladék Bajorországból és Száz-Anhalt tartományból származik.

A környezetvédelmi felügyelőség törvénysértés miatt eddig 23 cseh szemétimportőrnek összesen 30,5 millió koronás büntetést osztott ki. Nagy probléma, hogy az érintett cégek többsége már csődbement, így gyakorlatilag nincs kitől beszedni a büntetést. A cseh hatóságok szerint a Németországból illegálisan behozott hulladék ügye a rendszerváltás utáni legnagyobb környezetszennyezési botrány Csehországban. (MTI)