Dunait is vádolják a Kulcsár-ügyben

Vádat emeltek a Betonút Rt. volt vezérigazgatója, Dunai György ellen a K&H-ügyben. A cég másik vezetője, Garamszegi Gábor már régóta a vádlottak padján ül a perben, amelyet a móri ügyben döntő egyik bíró, Varga Zoltán vezet.

Különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztálya D. György ellen. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az újabb vádiratot egyesítse a Fővárosi Bíróságon jelenleg is zajló, Kulcsár Attila és társai ellen indult perrel.

A vádirat szerint a brókerbotrány egyik jelenlegi vádlottja 1993 novembere és 2004 áprilisa között a brókerbotrányban sértetté vált egyik részvénytársaság vezetője volt. A cég befektetetéseire Kulcsár magas hozamokat mutatott ki. Ekkor a cégvezető rábeszélte Kulcsárt, hogy a jövőben kevesebb hozamot mutasson ki papíron a ténylegesnél, a különbözetet pedig osszák fel. A pénzen Kulcsárral együtt öten osztoztak.

A vádirat szerint a Kulcsár és az egyik jelenlegi vádlott-társa között létrejött megállapodásra D. György tudtával és beleegyezésével került sor, a pluszhozamból pedig ő is részesült. Ezt követően a vádlott a részvénytársaságot megillető hozamból olyan mértékben részesedett, hogy 2003. május 24-e és 2003. június 4-e között legkevesebb 168,5 millió forintot utaltatott át Kulcsárral a saját külföldi bankszámláira.

Az ügyészség szerint Kulcsár az átutalásokat a Britton off-schore cég K&H-nál vezetett bankszámlájáról, valamint a Montrade Ltd. londoni, a Barclay's Banknál vezetett bankszámlájáról intézte. A Magyar Televízió kedd esti hírműsora arról számolt be, hogy D. György azzal a Dunai Györggyel azonos, aki a Betonút Rt.-nek volt a vezérigazgatója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32