Kuncze: folyamatosan bomlik a parlamenti rend

2004.03.02. 08:16
A többpárti demokráciát kérdőjelezik meg Medgyessy Péter közelmúltban elhangzott javaslatai - jelentette ki Kuncze Gábor. Ezzel kapcsolatban kedd reggel a Nap-kelte műsorában azt mondta, kritikája nem kampányhang és komolyan dühös volt a miniszterelnök javaslata miatt, ugyanis úgy látja: évek óta tart a parlamenti rend erodálása.
Az SZDSZ elnöke, frakcióvezetője arra kérte a pártokat, hogy "álljanak ellen a közjogi rendszert megbontani szándékozó törekvéseknek, bármelyik politikai oldalról is jöjjenek azok".

Mire jó a parlament?

Kuncze Gábor a keddi tévéműsorban úgy nyilatkozott, hogy nem a politikai féltékenység, hanem a parlamenti demokrácia megóvása miatt vitatja a miniszterelnök EP-listás javaslatát Véleménye szerint több éve tart már a parlamenti rend erodálódása. Itt idézte Orbán Viktor volt miniszterelnök elhíresült kijelentését, mely szerint lehet kormányozni ellenzék nélkül is, csak úgy nem olyan érdekes.

A miniszterelnök másik javaslatáról szólva a műsorban elmondta: a kisebb létszámú parlament létrehozását támogatja frakciója. Azonban erről ügydöntő népszavazást a jogi akadályok mellett a magas költségek miatt sem szabad kezdeményezni. A pártelnök szerint véleménynyilvánító népszavazást ugyan lehet tartani, de arra is pazarlás lenne minimum hatmilliárd forintot költeni.

Mindenki ötletelhet

A közvetlen elnökválasztásról azt mondta, hogy még ebben a kérdésben sem lenne érdemes népszavazást tartani, mert a közvélemény-kutatási adatokból tudható, az emberek többsége szimpatizál ezzel a lehetőséggel.

"Szóba sem került, hogy a vita miatt kilépnénk a koalícióból" - válaszolta egy kérdésre a frakcióvezető. Mint mondta, nem akarják elvitatni a miniszterelnök ötleteléshez való jogát.