Kövér nem hallgatta meg Kunczét

Meghiúsultak a meghallgatások a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, ahol Szalay Gábor államtitkár titkosszolgálati dossziéjának eltűnésével kapcsolatban faggatták volna Kuncze Gábort. A Horn-kormány belügyminisztere csak nyílt ülésen lett volna hajlandó válaszolni a kérdésekre, a Kövér László vezette bizottság ellenzéki tagjai azonban ragaszkodtak a zárt üléshez.
Demeter Ervin, az Orbán-kabinet titokminisztere az Indexnek azt állította, a Fidesznek bizonyítékai vannak arra, hogy a Belügyminisztérium titkos irattárából nem csak egyetlen dokumentum tűnt el. A volt miniszter azonban nem hajlandó elárulni, hogy pártja milyen bizonyítékokat talált az ügyben.

Nyíltság, zártság

Elmaradtak a nemzetbiztonsági bizottság hétfőre tervezett meghallgatásai, mert az ellenzék nem támogatta a nyílt ülést szorgalmazó napirend-változtatási kormánypárti javaslatot. Mint emlékezetes, a fideszes Kövér László pénteken jelentette be, hogy a testülettel kívánja megvizsgáltatni Szalay Gábor gazdasági államtitkár még 1995-ben tisztázatlan módon eltűnt iratainak ügyét. Kövér akkor azt mondta, hogy a kérdés tisztázása érdekében Kuncze Gábor mellett meghívja Markó Györgyöt, a Történeti Hivatal elnökét és Gondos Imrét, az átvilágító bírák soros elnökét is.

A bizottsági elnök szerint azonban ma már nem voltak meg a jogi feltételei a nyílt ülésnek, mert Kiss Elemér kancelláriaminiszter titokgazdaként csak részlegesen oldotta fel az ügyben a titoktartási kötelezettséget. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett, hogy szükséges lett volna a zárt ülés elrendelése, mert csak így kaphattak volna választ az államtitkokat firtató kérdésekre.

Kuncze szerint a Történeti Hivatalból tűntek el a papírok

A szabad demokrata Kuncze Gábor viszont csak nyílt ülésen lett volna hajlandó beszélni a BM-iratokról. A Horn-kormány egykori belügyminisztere szerint ugyanis a zárt ülést követően mindenki azt állít az ügyben, amit akar. Szerinte az ellenzék csak "cirkuszt akart" és politikai tőkét kovácsolni. Kuncze hozzátette: Szalay Gábor titkosszolgálati kapcsolataira vonatkozó anyag nem a Belügyminisztériumból, hanem a Történeti Hivatalból tűnt el, ezért szerinte leszögezhető, hogy minisztersége idején nem loptak ki iratokat a tárcától.

Ismeretes, hogy Szalay Gábor anyagai 1995-ben tűntek el titokzatos módon, a nyilvántartó karton helyén csak egy helyettesítőlapot találtak. A pótlás szerint az eredeti példányt az átvilágító bírákhoz vitték, ám Gondos Imre már korábban jelezte, a testülethez nem érkezett meg a kérdéses dokumentum.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04