Telefont adott a Centrum a fideszes Kuppernak

A Centrum Parkoló Rendszer Kft. flottájába tatozó mobiltelefonszámot használ évek óta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Kupper András. Kupper néhány hónapja még az Indexnek azt nyilatkozta: nem is tudta, hogy nagybátyja többségi tulajdonában van a legnagyobb fővárosi parkolási cég. A politikus most azt mondta az Indexnek, hogy elvesztett telefonja helyett kért kölcsön egy mobilt nagybátyjától, ami aztán nála maradt.

A Fidesz fővárosi képviselőcsoportjának vezetője, Kupper András három hónapja az Index kérdésére azt állította: nem volt tudomása arról, hogy nagybátyja, akit szintén Kupper Andrásnak hívnak, többségi tulajdonos a hét budapesti kerületben működő Centrum Parkoló Rendszer Kft.-ben. A fővárosi ellenzéki politikus azonban hosszabb ideje a cégtulajdonos rokonáéhoz feltűnően hasonló telefonszámot használ.

Előtte Centrum, és utána is

Az MSZP-hez közelálló vállalkozónak tartott centrumos Kupper András mobilszáma emelkedő sorrendben csupán négy számmal tér el a budapesti Fidesz-frakció vezető mobiljától. Az Index által kezdeményezett telefonhívásokból kiderült, hogy nem csupán a két Kupper telefonszám közelsége feltűnő, hanem az is, hogy a közöttük lévő számok a Centrum Parkoló Rendszer Kft. flottájához tartoznak. A fideszes politikus hívószáma melletti másik telefonszám pedig a parkolási cég budai ügyfélszolgálatának mobilján csörren meg, ha tárcsázzák.

Érdeklődést ígért

A fideszes politikus egyébként tavaly decemberben azt mondta, hogy családjában mások is működtetnek vállalkozásokat, de ennek ellenére az összejöveteleken nem szoktak üzletről beszélgetni. Megígérte azonban, hogy felhívja nagybátyját, és megkérdezi a Centrummal kapcsolatos részletekről. A jelek szerint ezt meg is tette, mert a Fidesz nevében kedden éppen parkolási témában adott ki közleményt, amelyben Kupper a főpolgármestert hibáztatta a szombati parkolási rend szerinte zavaros szabályozása miatt.

Kölcsön kapta, nála maradt

Kupper az Index érdeklődésére azzal magyarázta a "centrumos számot", hogy évekkel ezelőtt kapta kölcsön nagybátyjától a telefont és a kártyát, miután elvesztette sajátját. A frakcióvezető szerint a számot sokan megismerték ezért nem akarta később megváltoztatni, de mint mondja, a szám már évek óta az ő nevén van, a számlát pedig maga fizeti.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58