Harminc irodát és maximum 5 ezer négyzetméternyi területet kaphattak egy 2000-ben elfogadott törvény alapján az akkor a parlamentben frakcióval rendelkező pártok. A szabályozás kitért arra is, hogy a harminc helyiség közül legfeljebb tíz lehetett Budapesten.
Huszonhat ingatlan jutott a kisgazdáknak
E szabályozás alapján jutott a még Torgyán József vezette Független Kisgazda és Polgári Párt 3700 négyzetméternyi irodához, huszonhat különböző helyen. A kisgazdapárt 2002-ben azonban kiesett a parlamentből és 2006-ban sem sikerült mandátumhoz jutniuk, így a hatályos jogszabályok alapján a helyiségek visszajártak az államnak.
Lukács János, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pártingatlanokkal is foglalkozó főtanácsosa az Indexet arról tájékoztatta, hogy valamivel több mint egy év alatt sikerült visszaszerezniük valamennyi helyiséget. Mint mondta azért tartott ennyi ideig a törvény betartatása, vagyis az irodák visszaszerzése, mert nehéz volt megtalálni az irodákat még a torgyáni időkben megszerző egykori kisgazdákat.
Hét irodából a pártok mazsolázhatnak
A 26 ingatlanból, vagy ingatlanrészből 19 teljes egészében visszakerültek a KVI-hez,amik hasznosíthatóak, avagy értékesíthetőek lettek, 7 ingatlan pedig rákerült arra a listára, amelyből a pártok mazsolázhatnak. A Magyar Igazság és Élet Pártja, mindössze egy állami ingatlanhoz jutott,. A párt a felszólítást követően szinte azonnal leadta a kulcsokat.
Elsősorban is a KDNP, amely csak tavaly óta újra parlamenti erő és a többi párthoz képest még kevés ingyenes használatú ingatlanja van. Lukács tájékoztatása szerint volt olyan iroda is, amely nem került vissza a kincstárhoz, hanem automatikusan megkapták a kereszténydemokraták, hiszen amúgyis közösen használták a kisgazdákkal és míg az FKgP elvesztette jogosultságát, addig a KDNP megszerezte a tavalyi parlamentbe jutásával.
A vagyontörvény egyébként ezeknek a pártingatlanoknak a sorsát is rendezné, a pártok MFB-hitelt vehetnének föl irodáik megvásárlására. A parlament legkorábban első, szeptember 10-ei ülésén dönthet a jogszabályról.
Újra állami kézben a lőterek
Szintén Lukács Jánoshoz tartoznak a KVI-nél azok az ingatlanok, amelyeket a civilszervezetek szereztek még ugyancsak 2000-ben, akkoriban nagy port kavart a kisgazdapárt női tagozatának a Független Női Szövetségnek az ingatlanokhoz juttatása.
A koalíciós kormányban helyet foglaló politikai erő női részlege ugyanis 32 ingatlanhoz jutott, köztük számos lőtérhez is. Az akkori koncepció az volt, hogy a tulajdonba kapott ingatlanokat a civilek értékesíthetik és a befolyó pénzből új irodákat vásárolhatnak, a Független Női Szövetség esetében azonban erre nem került sor, a lőterek parlagon hevertek. A kincstár a jogszabály alapjána nem használt ingatlanokat ugyancsak visszaszerezte.
A Független Női Szövetség ingatlanjai közül 16 visszaszállt az államra, a maradékot viszont tovább használják. "Nekünk nincs módunk ellenőrizni, hogy egy szervezet ténylegesen működik-e, jogosítványuk arra terjed, hogy megnézzük be van-e jegyezve" - válaszolta arra a felvetésünkre a szakember, hogy a kisgazda nőtagozat igencsak hasonlít egy fantomszervezetre, hiszen Torgyánné Cseh Mária visszavonulása óta nem hallani a szervezet tevékenyégéről. A szakember azt is elmondta, hogy a kincstár folyamatosan ellenőrzi a civileknek kiosztott ingatlanokat és ha például az ingatlanra jogosult szervezet megszűnt, szintén visszaszerzik az irodát.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon