Amerikai megfigyelő Jászladányban

Az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának tanácsadója is megtekintette a választást az alapítványi iskolája kapcsán a romák elkülönítésével vádolt Jászladányban. Schlager asszony szerint a törvény hibája, hogy a kisebbségi választásokon nem kisebbségi jelöltek is indulhatnak. A falu roma kisebbségét ugyanis az alapítványi iskoláért küzdő polgármester felesége is szívesen képviselné.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat működéséről, a településen élő kisebbség mindennapjairól igyekezett képet alkotni az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa Helsinki Bizottságának szakértője vasárnap Jászladányban. Az iskolabotrány miatt megosztott faluba a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, a választáson független képviselőjelöltként induló Kállai László hívott nemzetközi megfigyelőket.

A törvény hibája

Schlager asszony a magyar választási törvényt teszi felelőssé azért, hogy a kisebbségi választásokon olyan jelöltek is elindulhatnak, akik nem tagjai az adott kisebbségnek. Jászladányban húsz jelölt pályázik roma kisebbségi önkormányzati képviselőségre, köztük az alapítványi iskola botránya kapcsán Kállaival többször is összetűzésbe keveredett polgármester felesége, Dankóné Makai Gabriella is.

Nyugalom törvényes keretek közt

A szavazás délutánig nyugodt légkörben, törvényes keretek között zajlott - mondta el az MTI-nek Lajkó Terézia, Jászladány jegyzője, a helyi választási iroda vezetője. A 6198-as lélekszámú faluban, hat szavazókörben 4690-en élhetnek szavazati jogukkal. A polgármesteri posztra hárman, a 13 tagú települési önkormányzatba harmincnyolcan, míg az 5 tagú cigány kisebbségi önkormányzatba húszan pályáznak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19