Ki büntethető Lányi káromkodásáért?

2001.10.20. 11:55
Szentgyörgyvölgyi Péter szerint rendre kellett volna utasítania Szili Katalinnak Lányi Zsoltot kedden, amikor elkáromkodta magát a parlamentben. A kisgazda frakcióvezető az ügyrendi bizottsághoz fordul, ugyanis úgy véli, a szocialista alelnök megszegte a házszabályt. Szili azonban semmiről sem tehet, ugyanis a trágár kifejezés elhangzásakor Wekler Ferenc vezette a parlamenti ülést.
Az FKGP-képviselőcsoport vezetése az ügyrendi bizottsághoz fordul, mert a parlamenti ülést vezető szocialista Szili Katalin nem utasította rendre Lányi Zsoltot, amikor felszólalása után azt mondta: "k_ anyád". Mivel a mikrofont még nem kapcsolták ki, a televíziós közvetítésekben is tisztán lehetett hallani a trágár szavakat. A Reform Kisgazda és Polgári Párt elnöke elszólását azzal magyarázta, hogy belegabalyodott a mikrofonzsinórba, és mérgében elkáromkodta magát.

Az FKGP-frakcióvezető Szilit büntetné

Lányi Zsolt
Szentgyörgyvölgyi Péter szerint Szili megszegte a házszabály előírását, mert nem utasította azonnal rendre Lányit. Ezért a frakció vezetése az ügyrendi bizottsághoz fordul, azt kéri a testülettől, hogy döntsék el: az ülésvezetőnek kötelessége vagy csak lehetősége van az intézkedésre.

Wekler szerint a képviselők motyogását nem lehet hallani

Szili Katalinnak azonban elég nehéz lett volna ezt megtenni, hiszen nem is ő ült akkor a pulpituson, hanem Wekler Ferenc, ezt a parlamenti sajtóosztály is megerősítette az Indexnek. A szabad demokrata parlamenti alelnök lapunknak elmondta: valóban ő elnökölt, viszont az ülésteremben nem lehet tisztán hallani, hogy mit "motyognak" a képviselők. Úgy vannak beállítva a mikrofonok, hogy "kifelé", vagyis csak a rádiókban és televíziókban lehet pontosan érteni szavaikat. Az alelnök egyáltalán nem hallotta a trágár kiszólást, de ha mégis így lett volna, akkor biztosan rendre utasítja a honatyát. Az ülést vezető politikusnak ugyanis kötelessége a parlament tekintélyének megóvása.

Lányi szerint semmi nem tiltja a káromkodást

Lányi Zsolt szerint a házszabályban nincsen benne, hogy nem lehet káromkodni a parlamentben. Ő ettől függetlenül bocsánatot kért. Szentgyörgyvölgyinek pedig azt ajánlja, hogy inkább foglalkozzon a saját frakciójának működésével.