Százan halhattak meg a leszámolásokban

2005.12.10. 10:18
Orbán szeretné megmenteni a Hollós-féle leépítésnek áldozatul esett egykori Kondor-híveket, a Blikkben folytatódik a móri leleplezés. Szombati lapszemle.

A Népszabadság értesülése szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke személyesen találkozott Hollós Jánossal, a közrádió igazgatásszervezési alelnökével, aki kedden gyakorlatilag lefejezte a Magyar Rádiót, öt felső vezető eltávolításával. A Fidesz elnöke arra kérte Hollóst, hogy vonja vissza a több mint száz rádiós munkatársat érintő létszám-leépítést. Ezzel menekülhetne meg ugyanis a leváltás veszélyétől Kondor Katalin volt elnök több bizalmi embere is, írja a lap. A Népszabadság szerint elképzelhető, hogy a fideszes kurátorok nem szavaznak majd a jövő heti elnökválasztáson, és megakadályozzák az újabb pályázatot, ami a kuratórium feloszlatásával járna.

Maffialeszámolások

A szombati Blikk folytatja a móri bankrablással foglalkozó sorozatát. A lap azt állítja, hogy a móri Erste Bankban történt vérengzés nem fegyveres rablás volt, hanem egy átvert bűnözői csoport tanú- és bizonyítékeltüntető akciója. A sorozat korábbi részei szerint a bankon rendszeresen többmilliárd dollár értékű hamis értékpapír "utazott át". A vérengzés napján állítólag a milliárdos csomagot a bűnözők ellenfelei eltérítették, Kaiser Ede és társa erre "profi kivégzőgépként" likvidált mindenkit, aki a bankban tartózkodott.

A Blikk szombati számában azt írja, hogy ugyanehhez az eredetileg olajüzlettel foglalkozó gazdasági érdekcsoporthoz köthetők a magyarországi maffialeszámolások, például az Aranykéz utcai robbantás (melyeknek az elkövetőit azóta sem találták meg), és összesen legalább száz áldozat írható a számlájukra.