Árpád
-2 °C
4 °C

Politikai okokból maradt el egy szürkehályog-műtét

2007.05.31. 07:39
Több órát várakoztattak egy 74 éves beteget a sátoraljaújhelyi kórházban, majd közölték vele, elmarad szemműtétje. A sátoraljaújhelyi kórház kezelőorvosa azzal érvelt, hogy előbbre való egy fiatal szemének a gyógyítása, mint egy idősé, és különben is a kormány tehet a műtét elmaradásáról. Az orvost, aki rasszista kijelentéseket is tett, nem rúgják ki, csak írásbeli figyelmeztetést kap.

A sátoraljaújhelyi kórházban műtötték volna meg Nagy Jánosné szemét szürke hályog miatt, azonban a 74 éves beteget több órás várakoztatás után arról tájékoztatták, hogy elmarad a műtét, írja a Népszava. Kezelőorvosa azt állította, hogy belső utasításra marad el a szemműtét, és a beteg újabb időpontot se kap, mert a kórház egyre kevesebb pénzt kap az OEP-től.

A kezelőorvos ezután hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy előbbre való egy fiatal szemének a gyógyítása, mint egy idősé, és hogy „köszönje mindezt Gyurcsánynak, Molnárnak és Ágneskének”. Az orvos hozzátette, hogy „már minden betegnek az utcán kéne lenni, legfőképpen azoknak, akik erre a bandára szavaztak”. Ezután rasszista kijelentéseket tett a kínai és vietnámi gyógyítókra.

Az orvost nem rúgják ki a kórházból, csak írásbeli figyelmeztetésben részesítik, mondta Antal Gabriella, a kórház igazgató főorvosa. "Nem tolerálom, hogy a kórházban ne a beteg érdekében döntsenek, illetve aggályos az is, ha a politikát belekeverik az ügybe" – fogalmazott. Hozzátette, múlt hét pénteken valóban kiadott egy belső utasítást, miszerint a hangsúlyozottan nem sürgős műtéteket halasszák június első hetére.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?