Rosszabbul élünk, mint 1989-ben

2007.05.21. 10:26
Az Index a ballib kurucinfó, Michael Moore szembeszáll az SZDSZ-szel, Rauschenberger nem tartozik a körúti szatírok közé! Lapszemle.

A Népszavában fejcserék, a Népszabadságban tisztáldozatok, a Magyar Nemzetben egyenesen rendőrbűnözés: a rendőri vezetők leváltása dominálja a mai napilapok címoldalát. Minden újság kiemeli, hogy a gyanúsítottakat oktató-nevelő célzattal rendőrnők vezették elő, de csak a Népszabadság ír arról is, hogy az érintett rendőrök poligráfos hazugságvizsgálattal bizonyítanák az ártatlanságukat. Az pedig senkinek nem jutott eszébe, a kormányfőnek milyen jól jött most ez az ügy, hogy ne az őszi túlkapások miatt nemsokára bíróság elé kerülő rebiszesek miatt kelljen lépnie.

A kormány eltökélt az egészségbiztosítási rendszer átalakításában, derül ki a Népszabadságból, de váratlan helyről kapnak muníciót a több egészségbiztosítós rendszert elutasítók ugyanitt: szombaton Cannes-ban bemutatták Michael Moore új, Sicko című pszeudo-dokuját, amely az USA (több biztosítós) egészségbiztosítási rendszerének igazságtalanságait veszi össztűz alá. Szintén a Népszabadság saját számításai szerint évi kétszázmilliárd forint pluszköltséget okoz a budapestieknek a metróépítés, ennyibe kerül a közlekedési káosz miatt elvesztegetett idő és üzemanyag.

Szerető Szabolcs a Magyar Nemzetben meghúzta a "ráción túli ellenzékkritika" határait: a ballibeláris kurucinfónak nevezi az Indexet, mert szerinte démonizáltuk a Fidesz régi-új elnökét. A Fidesz kudarcainak hátterében egyébként nem elvi, hanem imázsproblémák állnak az erős, patrióta állam felépítésénél kevés vonzóbb célt elképzelni képes publicista szerint. A Magyar Nemzet ismerteti az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a Világbank közös felmérését is, mely szerint rosszabbul élünk, mint 1989-ben: a közép- és kelet-európai országok lakosságának életszínvonala a saját megítélésük szerint a rendszerváltás óta nem javult.

Ejtőernyős zuhant egy gyermeknapi rendezvényre a Blikkben. A bulvárlapból az is kiderül, hogy ötven éves fennállása alkalmából nosztalgiahíradót indít a köztelevízió, amit még az sem hátráltathat, hogy Bayer Ilona bár őrzi, de nem hajlandó ismét kamerák előtt viselni legendás keretes szemüvegét. A sportszekcióban Növényi Norbert ötven évesen is győzni tudott K-1-ben, az utolsó oldalon pedig lelepleződik a híres angol beteg: a GQ magazin riportere kinyomozta, hogy román szélhámos a férfi, akit nyolc éve etetnek közpénzen a kanadaiak, mert ügyesen játszotta az amnéziást.

Bréking nyúzt ma csak a kuruc.infón találtunk: Rauschenberger nem tartozik a körúti szatírok közé címmel meaculpázós helyreigazítást közölnek, mert tévesen nevezett néven, és tett ki a "megalázott, feldühödött" közvélemény haragjának egy állítólagos erőszaktevőt.