Hamarosan lejár az LB elnökének mandátuma

Hamarosan lejár Solt Pálnak, a Legfelsőbb Bíróság első emberének mandátuma, aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak is első embere. A pártoknak a Magyar Nemzet összeállítása szerint június 25-e előtt dűlőre kell jutniuk, mert az LB első embere egyúttal az OIT vezetője is és míg az LB működhet ügyvezetővel, addig az igazságszolgáltatás csúcsszerve nem maradhat vezető nélkül. A lap szerint Solt Pálon kívül Zanathy János és Lomniczi Zoltán is esélyes az LB elnöki posztra.
Tárgyalásokat kell kezdenie a Legfelsőbb Bíróság első emberének személyéről a parlamentbe került pártoknak, mert június 25-én lejár Solt Pál LB-elnök második hat esztendős ciklusa - adta hírül a Magyar Nemzet szerdai száma. A lap összeállításából kiderül, azért különösen égető, hogy megegyezésre jussanak a pártok, mert az LB elnöke egyúttal az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vezetője is.

Konszenzus nélkül nincs új LB-elnök

A jogszabály szerint a bíróságot vezethetné ügyvezető elnök, az igazságszolgáltatási tanácsot azonban nem. Nehezíti a helyzetet, hogy az LB első emberének megválasztásához kétharmados többségre van szükség, vagyis konszenzus nélkül működésképtelenné válna az igazságszolgáltatás.

Három esélyes

A Magyar Nemzet szakmai körökből úgy értesült, hogy hárman esélyesek a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére. Solt Pálnak előnyére és hátrányára egyaránt szolgálhat, hogy két ciklus óta tölti be tisztségét, javára írják ugyanakkor az igazságügy reformjáért végzett munkáját, de szemére vetik, hogy nem mutatott kompromisszumkészséget, így a bírák évekig nem kaptak megfelelő fizetésemelést.

Lomniczi lehet a befutó

A legesélyesebbnek szakmai körökben az Index információi szerint Lomniczi Zoltánt tartják, aki ez év eleje óta elnökhelyettese a legfőbb bírói fórumnak, korábban pedig főtitkár volt. Lomniczi mellett szól, hogy több mint húsz éve gyakorló bíró. Zanathy János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalának vezetője is szóba kerülhet, mint az LB leendő elnöke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32