Beindul a nagyüzem a Legfelsőbb Bíróságon

Tasnádi Péter, Székely Zoltán, Dietmar Clodo. Bírósági ügyük egy valamiben "közös": a fellebbezés után a tárgyalásra még a Legfelsőbb Bíróságon kerül sor, és nem a jövő év közepén munkába álló ítélőtáblákon. A legfőbb bírói fórumon igyekeznek lezárni a legsúlyosabb ügyeket, ezért képletesen és a gyakorlatban is egymásnak adják majd a kilincset a Markó utcában a vádlottak - tudta meg a Magyar Hírlap. A jövő nyáron így is legalább 19 ezer különböző perre számíthatnak a három ítélőtábla bírái.
A Magyar Hírlap információi szerint a Legfelsőbb Bíróság nem kívánja áttenni a legnagyobb ügyeket az ítélőtáblához. Az LB maga bírálná el például az adócsalásért és más bűncselekményekért négy és fél évre ítélt Tasnádi Péter ügyét.

Ő az első azok közül, akik ügyét hamarabb tárgyalj az LB, a fővárosi ítélőtábla jövő júliusi felállítása miatt. A módosítás után az első fokú határozat ellen bejelentett fellebbezéseket nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem a fővárosban, Pécsett és Szegeden felállítandó ítélőtábla bírálja el.

Nagy ügyek futószalagon

A napilap információi szerint még decemberben sorra kerül a hat évre ítélt volt kisgazda politikus, Székely Zoltán vesztegetési ügye. Februárban ülhet a vádlottak padjára a csalásért elmarasztalt akasztói vállalkozó, Stadler József. Az LB az első negyedévre ütemezné a Soproni Ágnes színésznő megöléséért életfogytiglanra ítélt Petróczi András és társának ügyét, illetve a bombagyáros Dietmar Clodo perét is.

Az LB büntetőkollégiumának vezetője, Kónya István a Magyar Hírlapnak azt mondta, kérték a büntetőtanácsokat, hogy a jövőben az LB a legsúlyosabb ügyeket bírálhassa, hogy a táblákra a kisebb ügyek kerüljenek. Becslések szerint a három tábla mintegy 19 ezer ügyre számíthat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04