Két tárca, két álláspont a 'légtérsértésről'

2003.03.18. 13:19
Továbbra sem sikerült tisztázni, hogy megsértették-e február 20-án a magyar légteret az amerikai harci repülőgépek - derült ki a honvédelmi bizottság keddi ülésén. A honvédelem és a külügy ugyanis egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz. A jövőben központi nyilvántartást vezetnek be a Katonai Légügyi Hivatalnál az átrepülések számontartására.
A külügyminisztérium értelmezése szerint" nem sértettek légteret, korábban viszont a honvédelmi miniszter rendkívüli ülésen számolt be róla: a megkért céltól eltérően február 20-án, nem Afganisztánba, hanem Törökországba repültek az amerikai harci gépek. Emiatt "rendkívül szigorú szóbeli jegyzéket" nyújtottak át az amerikai nagykövetségnek - mondta Juhász Ferenc korábban.

Februárban 61-szer repültek át

A honvédelmi bizottság keddi ülésén elhangzott, hogy februárban 61 esetben repültek át amerikai egységek az országon. A jövőben központi nyilvántartást fognak arról vezetni a Honvédelmi Minisztérium Katonai Légügyi Hivatalánál, és a HM vezetőinek naponta írnak jelentést arról, hogy milyen célból, és milyen típusú gépek repültek-, s milyen egységek vonultak át az országon.

Sági János tábornok szerint egyébként 1999 óta többször is volt szabálysértés külföldi katonai repülők esetében, ám ezek egyike sem minősíthető légtérsértésnek.

Szabálysértés történt

A Honvédelmi Minisztérium Katonai Légügyi Hivatala is szembehelyezkedett saját minisztériumával, s a honvédelmi miniszterrel. Kiss László, a hivatal vezetője szerint sem történt ugyanis légtérsértés, csupán szabálysértés. A repülőgépek ugyanis minden egyes esetben a szükséges engedélyek birtokában repültek át az országon.

A külügyminisztérium egyébként azt is tagadja, hogy egyáltalán szóbeli jegyzéket adtak volna át azt amerikai félnek a légtérsértés miatt, szerintük úgynevezett non-paper-t, "jegyzetfüzetből kitépett laphoz" hasonló papírt adtak át - hangzott el a minisztérium szakértője részéről.

Mások a szabályok, mint háborúban

Simicskó István, a bizottság alelnöke az iránt érdeklődött, hogy megfelel-e a valóságnak, hogy 3000 méter alatti repüléseket nem tudják a magyar radarok befogni. Sági János tábornok ezt részben igaz információnak mondta, ám felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon béke van, amely esetben más szabályok érvényesek, mint háborúban. Nyitrai fideszes bizottsági tag szerint a kormánypártok szándéka átlátszó: negligálni akarják a légtérsértés ügyét.

Az sem derült ki az ülésen, hogyan értesült a magyar fél arról: nem Afganisztánba tartottak a gépek. A bizottság nem támogatta Simicskó István, a nemzetőrségről szóló törvényének az Országgyűlés elé terjesztését.