Bezár a Lehel piac

-1.11.30. 00:00
Az átépítés előtt álló Lehel téri piac kereskedői kiharcolták, hogy a piac még legalább egy hónapig működhessen. A XIII. kerületi önkormányzat december 30-ával bezáratta a piacot, a kereskedők azonban hiába költöznének át a a számukra ideiglenes árusítóhelyként kijelölt Kassák Lajos utcai piacra, mivel az épület csak hetven százalékig készült még csak el, legkorábban két hónap múlva kezdődhet ott az árusítás.

A Lehel téri piac kereskedői még pénteken bejelentették, hogy január harmadikán, hétfőn reggel teljes árukészletükkel fogadják a vásárlókat, és nem hajlandóak költözni. A boltok azonban hiába nyitottak volna ki, a piac körüli kerítés ugyanis zárva maradt. A kerítésen kívüli üzletek közül is csak egy háztartási bolt várt vevőire, hiába. A piac rendszeres látogatóit már korábban tájékoztatta arról az önkormányzat, hogy most másfél évig máshol kell vásárolniuk, úgy tűnik, nem is reménykedtek abban, hogy hétfőn kinyit a piac. Csak néhány tanácstalan nyugdíjas kószált a kerítésen kívül, a piac mögötti utcákban pedig a kofák gyülekeztek, rendőri biztosítás mellett. A felháborodott árusok képviselői egymást túllicitálva sorolták sérelmeiket a tévé kamerájába. Nem hajlandóak a félig kész Kassák Lajos utcai piacra átköltözni, mondták, ráadásul az ottani üzlethelységek hatósági engedélyezése is eltart egy darabig. Ők pedig minél hamarabb szeretnék eladni karácsonyra felhalmozott árukészletüket, és erre a Lehel piacot tartják a legalkalmasabb helyszínnek.

A helyzetet végül tárgyalások útján sikerült megnyugtatóan rendezni, a LEPKE, a kereskedők érdekvédelmi szövetsége megállapodott az önkormányzattal arról, hogy a piac egy darabig nyitva tart még. A piac végleges bezárásának időpontjáról január 7-ig kell konszenzusra jutniuk a feleknek, a kereskedők február végéig nyitva tartanának, az önkormányzat azonban február 15-én szeretné bezárni az átépítésre váró piacot. Az árusok folyamatosan költöznek majd át az addigra elkészülő Kassák Lajos utcai ideiglenes piacra.