Leisztinger milliárdokat hozó partnerei Zugló vagyonkezelésében

2008.07.01. 15:13
A Hunguest szállodalánc megszerzésében kulcsszerepet játszó egykori cégvezetők kerültek a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságába az MSZP delegáltjaiként. A személyi javaslatokat a szocialisták helyi belháborújában nemrégiben diadalmaskodó Tóth Csaba nyújtotta be, akit már a vasi fantomtagbotrány idején is sokan Leisztinger Tamás lobbistájának kiáltottak ki, igaz, ő ezt cáfolta.

A XIV. kerületi képviselő-testület frakciói az elmúlt hetekben megegyeztek arról, hogy ismét működőképessé teszik, azaz pártdelegáltakkal töltik fel a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezetését. A közös döntés alapján az MSZP 3-3 főt jelölhetett az 5 tagú igazgatóságba és a 9 tagú felügyelőbizottságba. A szocialisták Tóth Csaba előterjesztése alapján az igazgatóság elnökének Kovács Imrét, egyik tagjának pedig Képes Csabát javasolták.

Az Index információi szerint a helyi szocialisták arról nem kaptak tájékoztatást, hogy a kerületi kötődéssel eddig nem rendelkező Kovács és Képes korábban fontos szerepet játszott a Leisztinger-birodalom kiépítésében. Sajtóhírek szerint az ország leggazdagabb üzletemberi között számon tartott Leisztinger Tamás lényegében nekik köszönheti a 10-15 milliárdosra becsült szakszervezeti üdülő- és szállodalánc, a Hunguest feletti irányítás megszerzését.

Kovács és Képes volt a 35 szállodát üzemeltető részvénytársaság elnöke, illetve vezérigazgatója, amikor a céget az ingatlanvagyon átcsoportosítása és tulajdonjogok átadás révén privatizálták, és az Eravis, Leisztinger vállalkozása lett a többségi tulajdonos. Akkor a két cégvezető ellen rendőrségi vizsgálat is indult különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, az ügyészség akkor őrizetbevételüket is kezdeményezte. Az Orbán-kormány idején indult eljárást Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt bűncselekmény hiányában lezárták.

Tóth Csaba, aki tavaly év végén lett a zuglói MSZP elnöke, miután hosszas csatározás után sikerült kiszorítania a párt régi vezetését. Tóth a 2006-os országgyűlési választás előtt bukkant fel saját csapatával a kerületben, de a helyi elnökség egy ideig sikeresen tagfelvételi stoppal vetett gátat a társaság térnyerésének. Tóth korábban Vas megyében bonyolódott MSZP-s belháborúba, amikor - végül sikertelenül - próbálta megszerezni a megyei elnöki posztot. A vasiak között sokan már akkor Leisztinger Tamás embereként tekintettek rá. Tóth azonban többször cáfolta, hogy kapcsolatban állna a milliárdossal.

Tóth Csaba az Indexnek azt mondta, hogy ő csupán formailag tekinthető a javaslat előterjesztőjének, a személyekre az MSZP-elnökség tett javaslatot. A zuglói pártelnök kijelentette, kiválasztás fő szempontja a szakmai alkalmasság volt. Mint mondta, Kovács hunguestes múltjáról nem tudott, de miután a kerület azt tervezi, hogy beruházásba kezd a Rákos-rendező pályaudvaron, sokat nyomott a latba, hogy a MÁV Vagyonkezelőnél dolgozik.