A kisegyházak lelkészei is akarnak állami fizetést

2002.01.10. 08:11
A magyarországi unitárius, metodista és baptista egyház bízik abban, hogy a keresztény nagyegyházakhoz hasonlóan állami jövedelempótlékot kaphatnak vidéken szolgáló lelkészei - derült ki az egyházi vezetők MTI-nek adott nyilatkozatából.
A kormány képviselői tavaly decemberben írtak alá megállapodást a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetőivel arról, hogy az ötezer lélekszám alatti településeken dolgozó egyházi szolgálattevők január 1-jétől állami jövedelempótlékban részesülnek.

Az egyezmény értelmében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vidéki temetői fenntartására kap ugyanezen keretből állami támogatást. Az aláíráskor elhangzott: az állam a jövedelempótlék ügyében felvette a kapcsolatot az unitárius, a baptista, a metodista és az öt ortodox egyházzal is.

Kevesen vannak

Rázmány Csaba unitárius püspök az MTI-nek elmondta, hogy mindössze egyetlen egyházközségük működik kistelepülésen. Tájékoztatása szerint a megkeresésre küldött válaszlevelükben kérték, hogy az esetleges támogatást az állam terjessze ki más egyházközségeikre is.

Csernák István metodista szuperintendens közölte, hogy egyházuk feltehetően nem felel meg a folyósítás törvényi feltételeinek. Lelkészeik ugyanis többnyire városokból koordinálják vidéki gyülekezeteiket is, így a vonatkozó kitételtől eltérően nem laknak az adott kistelepülésen. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy találnak megoldást, s jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy az unitárius és a baptista egyházzal közösen találkozót kezdeményeznek az illetékes állami vezetőkkel.

Mészáros Kálmán baptista egyházelnök tájékoztatása szerint 350 lelkészük közül csak 16 felel meg a feltételeknek, azaz lakik kistelepülésen. E helységekben azonban összességében harminc-harmincöt baptista lelkészük dolgozik, ezért kérték, hogy valamennyiükre terjesszék ki a jövedelempótlás lehetőségét.

Havi 20-30 ezer forint

A katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a Mazsihisz várhatóan a napokban kapja meg a megállapodásban foglalt éves keret első havi összegét. Az állami jövedelempótlék legfeljebb a minimálbér 60 százaléka, azaz személyenként havi 20-30 ezer forint. A pénzt a lelkészek egyházuk közvetítésével kapják kézhez. Az ez évi keret összesen 1 milliárd 350 millió forint: a Magyar Katolikus Egyház 980 millió, a református egyház 273 millió, az evangélikus egyház 46 millió forint, a Mazsihisz pedig - vidéki temetői fenntartására - 35 millió forint hozzájárulásban részesül.