Lemondott a Fidesz Heves megyei vezetősége

Önként lemondott a Fidesz Heves megyei választmányának vezetősége. Döntésüket a várakozásuktól elmaradó választási eredményekkel indokolták. Az elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a tisztújításkor újra indul az elnöki poszt elnyeréséért. A választásokon a területi listák eredményei alapján a Fidesz a mandátumok 40 százalékát szerezte meg, az MSZP 60 százalékot ért el.
Lemondott posztjáról Horváth László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt Heves megyei választmányának elnöke, valamint a szervezet elnökségének négy tagja, Ambrus Zoltán, Balázs József, Csáki Zsigmond és Homa János.

Horváth László kedden az MTI-nek azzal indokolta lemondásukat, hogy a várakozásaiktól elmaradó választási szereplés után, az önkormányzati választások előtt lehetőséget kívánnak adni a tisztújításra.

Saját akaratukból

Hozzátette, hogy a tagság soraiból senki nem indítványozta az elnökség és az elnök távozását, ez saját döntésük volt.

Kérdésre válaszolva nem zárta ki, sőt elképzelhetőnek nevezte, hogy a július 6-i tisztújítás alkalmával újra indul az elnöki poszt elnyeréséért, ám az önkormányzati választások előtt fontosabbnak tartja a szervezeten belüli hatékony munkamegosztás megvalósítását.

Eredmények

A Fidesz Heves megyében a területi listák eredményei alapján a mandátumok 40 százalékát szerezte meg, az MSZP 60 százalékot ért el. A 180 945 szavazatból 66 394 volt fideszes voks, míg a szocialistákra 85 483-an szavaztak. Az SZDSZ 8893, a MIÉP 8007, a Centrum 4732, a Munkáspárt 5722 szavazatot kapott.

Az egyéni jelöltek eredményei alapján a Fidesz 34,33, az MSZP 47,96 százalékot ért el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25