16:00, November 29.
Ecuador 0
Szenegál 0
Kalifa Nemzetközi Stadion A csoport
16:00, November 29.
Hollandia 0
Katar 0
al-Bajt Stadion A csoport
20:00, November 29.
Wales 0
Anglia 0
Ahmad bin Ali Stadion B csoport
20:00, November 29.
Irán 0
Egyesült Államok 0

Lenin már nem él, de fog

2008.12.11. 18:26
Korszakhatárhoz ért ismét az emberiség, és ilyenkor illik végiggondolni a korábbi válságokra adott válaszokat, például azt, amit Lenin adott, állítja Krausz Tamás történész, akinek most jelent meg Lenin című könyve. Az MSZP Baloldali Tömörülésének alelnöke szerint a válságra adott jobboldali válaszok már megvannak, és nem elképzelhetetlen, hogy markáns mozgalmak balról is szétfeszítik a rendszert. De ezt nem az MSZP-től várja, a pártnak nincs érdemi társadalmi és kulturális koncepciója.
Fotó: Huszti István

Hosszú évtizedeken át Lenin kommunista szentkép volt, aki előtt kötelező volt leborulni, majd leminősítették, és ő lett a kommunista sátánok egyike. Ennek ellenére egyébként a mai napig ő a negyedik legnépszerűbb ember orosz földön. Szóval milyen Vlagyimir Iljics igazi arca?

Ennek a könyvnek épp az lenne a feladata, hogy ezeket a rétegeket lehántsa, és megnézze, hogyan keletkezett a Lenin-jelenség. Mi volt az orosz forradalom tájékán az alternatíva, milyen politikai kultúrára épülhetett rá a bolsevizmus, mit mondott valójában Lenin, mi volt az a nóvum, ami miatt az orosz forradalom irányzatai közül épp a lenini győzött, és aztán ez az irányzat, vagyis az alulról szerveződő munkásdemokrácia miért hiúsult meg még Lenin életében.

Azt mondja, még Lenin életében elbukott a lenini irány, de a történelemtudomány fősodora még mindig szerves egységben kezeli Sztálinnal.

Tény, hogy napjainkig ez a beállítás él, ez a mainstream, de valójában ez a beállítás Sztálin szellemi-politikai terméke. Amit, igaz, ellenkező előjellel, átvett a mai korszak is. Pedig a 60-as, 70-es években Nyugat-Európában sokkal differenciáltabb kép élt Leninről, mint a sztálini. Gondoljunk Rudi Dutschkéra, Sartre-ra a marxizmus „új hullámára” Olasz- vagy Spanyolországban. Hiszen Lenint a sztálini értelmezéssel szemben ragadta meg akkor a történettudomány és a politikatudomány, a baloldali gondolkodás, sőt még a jobboldali is.

Aztán 1989 után visszaestek a sztálini értelmezésbe, csak épp átfordították az ügyet, a Lenin-kultuszból antikultusz lett. Azaz Sztálint a párt ideológiai apparátusai anno „jól” legitimálták Leninnel, és ezt az egységet emelték át a rendszerváltás után az új rendszer legitimációját erősítendő konzervatívok és liberálisok együttesen, mintha Sztálin halála és 1989 között semmi sem történt volna.

Ami a hatalomgyakorlási technikákat illeti, kimutathatók sarkos különbségek a két személyiség között? Hiszen például a terror mindkettőnél jelen volt.

Van néhány egészen alapvető dolog. Például az elméletnek a 20-as évek elején még volt jelentősége. Amikor a polgárháború körülményei között minden ellenzéki szervezetet próbáltak kiszorítani, elszigetelni, még akkor is nagyon komoly elméleti viták folytak a különböző irányzatok és frakciók között. A sztálini korszakot megelőzően, Lenin életében többek között a szocializmus fogalmát még senki sem egyszerűsítette le egy államhatalomra, hiszen az eredeti lenini gondolkodásmód egy államellenes gondolkodásmód volt.

Aztán én nem tudok egyetlen példát sem arra, hogy Lenin megsemmisítette volna akármelyik harcostársát. Ez csak később, Sztálin alatt jött „divatba”. Szintén fontos különbség, hogy 20-as években, szemben a 30-as évekkel, virágzott a kultúra. A korszak olyan zseniális irodalmárokat tudott felmutatni, mint Iszaak Babel, Majakovszkij, Platonov, Pilnyak vagy a fiatal Solohov. A Sztálin-korszakban viszont ez az intenzív magaskultúra gyakorlatilag megsemmisült, extenzív tömegkultúrába csapott át, és jöttek a termelési regények.

És míg Lenin nem vindikálta magának a jogot, hogy megmondja, mi a jó mű, és mi nem az, Sztálin kézivezérelt, még Eizenstein filmjeit is cenzúrázta. Most akik ezeket a „nüanszbeli” különbségeket képtelenek felfogni, kívül maradnak a valóságon.

04

Egy történelmietlen kérdés: ha Lenin tovább él, folytatja a saját irányát, vagy szükségszerűen az agyonszervezett állam felé tolódik, azaz Lenin csak azért lehet pozitívabb figura, mint Sztálin, mert időben meghalt?

Ha azt mondanám, hogy radikálisan más alternatíva valósult volna meg, akkor nem lennék történész. Erről nem lehet szó, hiszen egy emberből, Leninből vagy Sztálinból nem lehet levezetni a történelmet, csak a történelemből lehet levezetni ezeket a figurákat.

De kétségtelen, sok minden másképp történhetett volna. Lehetséges, hogy ekkora áldozattal ilyen terrorrendszer nem, vagy másképp épült volna ki, és ha már csak pár százezerrel kevesebb áldozata van a kollektivizálásnak, a nagyiparosításnak, és így tovább, akkor már egy pozitívabb verzió valósult volna meg.

Persze az is egy kérdés, ha szintén történelmietlen is, hogy Lenin túlélte volna-e a sztálini tisztogatásokat. Na, ezt nem lehet minden további nélkül félresöpörni, hiszen Sztálin még Lenin felségét is meghurcolta, az asszony ugyanis Lenin halála után Sztálin ellenzékéhez tartozott. Azért megúszta, mert a legitimációs ideológia központi figurájának a feleségét mégsem lehetett megvádolni.

Kit érdekel Lenin ma, pontosabban miért lehet érdekes?

Egyfelől úgy látszhat, hogy egy teljesen inaktuális könyvről van szó, bár, elnézést a szerénytelen kijelentésért, hézagpótló tudományos munkáról van szó, amennyiben a magyar történetírásban még nem volt Lenin egészét áttekinteni próbáló könyv. Másfelől ez a könyv még sincs légüres térben. Több nemzetközi tanulmány jelezte korábban, hogy az emberiség korszakhatárváltáshoz közeledik, és a jelenlegi válsággal oda is ért.

Mert ez a válság nem pusztán egy pénzügyi válság, hanem általános gazdasági-túltermelési, társadalmi, politikai, környezetvédelmi, élelmezési válság egyidejűleg, amit nem élhet túl a neoliberlizmus mint irányítási módszer és gondolkodásmód. Lehet rosszabb, lehet jobb, de megint egy olyan válaszút előtt vagyunk, ahol nagyon különböző válaszok születnek a „merre tovább” kérdésre.

Na most, Lenin is egy válaszlehetőség volt az 1910-es években, amikor az első világháború jelezte, hogy az emberiség egy döntő fordulatban van benne. Az orosz forradalom, a „lenini válasz” egy akkor felemelkedő munkásmozgalomnak, az orosz történelemnek, a világháborúnak volt a terméke, meg sok minden másnak. Amikor ma a baloldal egy ilyen súlyos válságban utat keres, végig kell gondolnia a megelőző alternatívák eldöntésének, kiválasztásának folyamatait. Az meg nem tagadható, hogy Lenin beírta magát elméleti, politikai, társadalmi alternatívaként a 20. század történelmébe. És mint ilyen, előtörténete az útkereséseknek.

Nem véletlen, hogy az 1960-as években is felmerült Lenin újraértelmezése a Szovjetunióban, Magyarországon és Európában egyaránt. Napjainkban most éppen Marxnak van egy kétségtelen reneszánsza, mert valahogy meg kell közelíteni a válságot.

Márpedig a válságoknak a legkövetkezetesebb tudományos és elméleti magyarázata Marxnál található, nem véletlen, hogy Soros György, a híres tőzsdespekuláns is előveszi, és még a neoliberális értelmiség képzettebb képviselői is konferenciákat tartanak róla. Előbb utóbb Leninre is sor kerül, akinél önmagában, mint Slavoj Zizek fogalmazta, ma nem is az a fontos, amit megtett, hanem az, amit nem tudott megtenni.

02

Mit is hagyott ki?

Élete központi törekvését az Állam és forradalom című munkájában fogalmazta meg, miszerint a társadalmi forradalom célja: minden típusú társadalmi, gazdasági, politikai, etnikai-nemzetiségi elnyomás megszüntetése. Ez másképp nem megy, csak az államhatalmi gépezet teljes megsemmisítésével, és egy alulról szerveződő társadalom felépítésével (utóbbit nevezik társadalmi önkormányzatnak, szocializmusnak, anarchiának).

De sem Leninről, sem a forradalmárokról nem szabad azt gondolni, hogy a nagy átalakítások közben tudták, mi fog holnapután történni. Nem tudták, ahogy mi sem tudjuk ma. Például nem hiszem, hogy akik nagy rendszerváltóként ünneplik magukat Kelet-Európában, azt a katasztrófahalmazt tervezték volna meg, amiben jelen pillanatban benne vagyunk.

És bizony a világ különböző részein már most vannak visszafordulások a társadalmi önkormányzat felé, hiszen ahol a tőke lerombolja az életfeltételeket, ott az embereknek maguknak kell nekilátniuk, hogy saját életüket megszervezzék.

Nyilván az első világháború feszültségszintjét még nem értük el, de a lokális háborúk mögött az egész világot érintő gazdasági érdekek állnak, és persze itt a válság. Kiérlelhet ez egy, a 20. század elejihez hasonló válaszokat, és ha igen, ki lesz az új Lenin?

Jósolni nem fogok. De a történelemben észrevehető lehetőségek és alternatívák vannak. Az államszocializmus legitimációs ideológiája kiáltó ellentmondásba került az emberi szabadságeszménnyel, az elnyomás mindennapi tapasztalatival. De most is kiáltó ellentmondásokat tapasztalhatunk, ha szembesítjük a jelenlegi, elvileg az emberi és a kisebbségi jogok védelmére „szocializálódott” világot a hétköznapok valóságával.

A válság hatására a demokrácia és a szabadság zászlaja alatt bemasírozik a neofasizmus a mindennapi életbe. Ez a szélsőjobboldali radikalizmus dialógusmeghatározó kérdéseket tehet fel, egy etnikai reneszánsz hordozójaként tűnhet fel, és egy középkori gondolkodásmódot csempészhet vissza a 21. századba. Amikor ezek az ellentétek kiéleződnek, és jobboldali alternatíva már van, akkor merül fel, hogy a baloldali társadalmi mozgalmak vajon nem fogják-e balra szétfeszíteni a rendszert.

Az újfasiszta virágzásnak egyébként nem az a veszélye, hogy hatalomra jut, mert nyilván nem, de beépíti a mindennapi szokásokba és cselekvésbe a szélsőjobboldali jelenséget. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy emiatt a rendszerrel szemben balra is kikristályosodnak ellenzéki gócpontok, olyanok, amelyek a deklarált szabadságot végre a gazdasági és a szociális szférában is érvényesíteni akarják. Ugyanis elvontan, politikai téren sokkal több szabadság és lehetőség van, mint régen, de szociális és gazdasági téren a diktatórikus viszonyok itt élnek velünk minden nap.

01

Azt mondta, hogy nem jutnak hatalomra a neofasiszták. Gyurcsány Ferenc viszont többször társadalmi összefogást sürgetett itthon, mert hogy veszélyben az ország. A fasisztázó Robert Ficónak mégis azt mondta, hogy Európában sehol sincs reális fasisztaveszély. Hogyan értékeli ezt a kettősséget?

Emeljük ki ezt a magyar viszonyból! A kelet-európai hatalmi elitek mindenütt így játszanak ezzel a jelenséggel: a saját országukban szemben állnak vele, de nemzetközileg használják. Nem muszáj magyar–szlovák relációban gondolkodni, a hatalmi elitek vagy pró vagy kontra de ráülnek a nacionalista hullámokra, és próbálják magukat a társadalom felé nemzeti politikusnak eladni, Oroszországban, Grúziában, Ukrajnában, a délszláv államokban egyaránt.

Pedig olyan korszakban élünk, amikor gazdaságilag megszűnik a nemzet (társadalmilag és kulturálisan természetesen létezik), emiatt a globalizációval szemben van egy etnikai-nemzeti tiltakozás. Ezt a nagypolitika érzi, nincs igazi válasza a konfliktusokra, és ilyen trükkökkel operál.

Azt állítja, hogy a gazdasági bajok elfedésére szolgál a szlovák–magyar konfliktus?

Ezt játssza meg a politika. Elvileg meg lehetett volna előzni ezeket a konfliktusokat, a neofasizmus Magyarországon és Kelet-Európában mindenütt 1947 óta tilalmas jelenség, az alkotmány is tiltja, de nem véletlenül nem lépnek fel ellene, mert használni lehet.

A trükkök helyet akkor beszéljünk a megoldásról, pontosabban arról, az MSZP Alapértékek bizottsága kirukkolt egy Haza és Haladás nevezetű programmal, ami Hiller István oktatási miniszter beharangozója szerint választ ad a 21. század kihívásaira.

Az MSZP-nek nincs semmilyen világos társadalmi és kulturális víziója, az európai progresszióhoz kapcsolódó, a tőkerendszert kritikailag felfogó és azon túlmutató elmélete, én onnan nem várok semmit, nem várok baloldali, humanista ellenállást a válsággal és azzal a rendszerrel szemben, amit mindenképpen meg kell változtatni.

Ezt nem értem, hiszen az említett brosurát Hiller mellett többen jegyzik, például Földes György, Ormos Mária, no meg ön.

Azt a dokumentumot nem jegyzi senki, az a dokumentum mint egy elszabadult hajóágyú megjelent a magyar sajtóban. De szerencsére azt a dokumentumot a történelem és részben mi, beleértve Hiller Istvánt már levettük a napirendről. Egy tévedés volt, a szerzői, és nem mi voltunk azok, nem értették, hogy korszakhatárhoz értünk, ezt még egy másik korszak nyelvén írták.

Márpedig ebben a világban nagyobb bajok vannak, mintsem hogy ezekkel a régi fogalmakkal operálni lehetne. Egyébként dokumentumokkal nem lehet történelmet írni. Hatásosan cselekedni csak a tudás birtokában lehet: a probléma maga a kapitalizmus, amely poszt- és neofasizmussal terhes – „minden külön értesítés helyett”.



  • Hírek
  • Bankszámla