A Matuska-per: írófejedelmek a tárgyalóteremben

2020.12.09. 20:19
Képzeljék el, hogy egy perről a legnagyobb magyar írók tudósítanak. Elképzelték? Nem kell, mert megtörtént. 1934-ben a biatorbágyi rém, Matuska Szilveszter büntetőperéről, akinek ügyét két ország öt bírósága tárgyalta, és Ausztriában hat évre, Magyarországon halálbüntetésre, majd életfogytiglanra ítélték, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes is cikket írt. Így lesz halhatatlanná egy gonosz lélek.

1931. szeptember 13-án éjfél után húsz perccel robbantottak fel a biatorbágyi viaduktra rávezető töltésen egy sínszálat, amikor a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat áthaladt rajta. A mozdony és az első hat kocsi huszonhat méter magasról zuhant le, 

HUSZONKÉT EMBER MEGHALT, TIZENHETEN SÚLYOSAN MEGSEBESÜLTEK.

Előre nem volt tudható, melyik vonat lesz az áldozat, mert a menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia a hídon. Aznap éjszaka a tehervonat késett, így előre engedték a gyorsvonatot. Ezen múlott a tragédia?

A szerencsétlenségnek voltak szerencsés túlélői is. A 39 éves Pálffy-Daun József nagybirtokos így emlékezett vissza a történtekre:

Budapestről Bicskéig akartam csak utazni, itt van a birtokom a közelben, Tükröspusztán. Egy kicsit elszundikáltam és megijedtem: már azt hittem, túl vagyunk Bicskén. Kinyitottam a mozgó vonat ajtaját, félig előreléptem a lépcsőre, hogy kinézzek. Egy irtóztató detonációt hallottam, abban a pillanatban már röpültem is nagy ívben, ki a nyitott kocsiajtóból és a domboldalba zuhantam. Nem történt semmi bajom!

A nyomozók megtalálták a robbanószerkezetet és egy furcsa levelet, amelyben kommunista szervezkedésről írnak. Októberben kézre is kerítették a Bécsben élő Matuska Szilvesztert, aki elfogása után nemcsak a biatorbágyi, hanem egy németországi és egy ausztriai robbantást is magára vállalt. A férfi már a mentés során feltűnt a helyszínen és azt állította, hogy a vonat egyik lezuhant kocsijában utazott. Furcsa viselkedése – a nyomozók kivételével – többeknek szemet szúrt, de csak október 7-én tartóztatták le Bécsben.

„Vérben gázolt, mint a kommunisták

Matuska ügyét két osztrák és három magyar bíróság is tárgyalta. A bécsi pert 1932 júniusában tartották. A tárgyaláson elmebetegnek állította be magát, egy új világvallásról szónokolt, mégis épelméjűnek találták, és hat évre ítélték. A fellebbviteli tárgyaláson, 1932. október 11-én az osztrák legfelsőbb bíróság a védelem által benyújtott és részletesen indokolt semmisségi panaszt visszautasította, és helybenhagyta az ítéletet.

A pestvidéki törvényszék főtárgyalásán Márton Albert bíró elnökölt, aki – a résztvevők szerint – elmaradt a vádlott intellektusától. Például amikor „predesztimációnak” ejtette a Matuska által használt „predesztináció” kifejezést, a vádlott ezt kijavította. A tévedések kiigazítása miatt Márton bedühödött, és rendbüntetésül sötétzárkával sújtotta Matuskát.

A biatorbágyi merénylet maradványai
A biatorbágyi merénylet maradványai
Fotó: National Library of the Netherlands / Wikipedia

A bíró mindvégig a politikai indítékokat kereste:

A biatorbágyi merénylet oly tett volt, amelyet kommunisták szoktak elkövetni. Maga is vérben gázolt, mint a kommunisták.

Vagy:

Ez az utolsó alkalom, hogy az ön lelkéhez férhessek ezen a főtárgyaláson. Szálljon magába Matuska Szilveszter, és őszintén mondja el, milyen politikai érdek szolgálatában ténykedett, amikor a biatorbágyi szörnyű merényletet elkövette.

Nem ért el magasabb szakmai nívót a hivatalból kirendelt két elmeszakértő, Németh Ödön és Tóth Pál László sem, akik szakvéleményükben leírták, hogy

a vádlott sorozatos bűncselekményei a kommunisták bűncselekményeinek sajátságos bélyegét viselik magukon, a fékezhetetlen rombolási vágyat.

Végül arra a következtetésre jutottak, hogy Matuska csupán színleli az elmebetegséget.

Márai, Kosztolányi, Karinthy

A perről a magyar irodalom nagyjai is tudósítottak, igaz, nem egy napon, hanem szépen sorban, egymás után.

Márai Sándor az Újság 1934. november 6-i számában a vádlottról adott jellemzést:

Most itt áll a bíró előtt, handabandázik. Mit lehet még csinálni vele? Ártalmatlanná kell tenni; ez részben már megtörtént. Az ilyen ember az emberi közösségben olyasféle jelenség, mint az elemek csapása a természetben. A pusztulás látványa valószínűleg beteges gyönyörűséget szerzett neki. Mindannyian szeretnénk kitűnni embertársaink közül, szeretnénk nevezetes emberek lenni. A híresség fokozott életérzést jelent. Az egyik alkot, a másik rombol. Matuska, a »rém«, körmönfonton rombolt, olyan technikával, mint egy mérnök, aki valamilyen művet konstruál meg. Célját elérte; nevezetes ember lett belőle. »Minden szakmához értek« – hadarja az elnök kérdésére. Szakmája, melyben tökéletességre vitte, a rombolás volt, a kitenyésztett és céltudatos téboly.

Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlap november 7-i számában értelmes elmebetegről írt:

Itt áll, kifogástalanul vasalt sötétkék nadrágjában, melyet folytonosan emelget a bokájáig és a térdéig is, hogy »legyen mibe fogózni« ebben az űrben, ebben a kimondhatatlan zűrzavarban, ebben a semmiben. Lakkcipő van rajta. Feszeng, tipeg. Arca hamuszürke, homloka zöldes a börtönlevegőtől. Szeme hideglelősen lobog. Hüvelykujjaival kétségbeesett tornagyakorlatot végzett, s attól lehet tartani, hogy kificamítja őket. Ajkai folyton mozognak. Két kezét összetéve imádkozik. A földig hajol. Iszonyú indulatait alázatba burkolja. Most egyszerre talpraesett, tréfás, meghökkentő válaszokat ad, s kötekedő, szinte szemtelen. [...] Értelmes elmebeteg. Ebben pedig nincs semmi ellentmondás. Van neki esze. Az esze egyik fele remekül működik. A másik fele azonban már nem. Ezért mondják az őrültre, hogy féleszű.

Karinthy Frigyes a Pesti Napló november 10-i számában szakorvosi vitának látta a pert:

A vád feladata az volna, bebizonyítani, hogy előre megfontolt gonosz szándékról van szó, a védelemé pedig, hogy ez az ember őrült, őrült volt akkor is, amikor tettét elkövette, úgy kell tekinteni bűnét, mint valami elemi csapást, amiről senki emberfia nem tehet, a vádlott se, akit be kell csukni a tébolydába s mint gyógyíthatatlant, ki se ereszteni, élete fogytáig. A vád azt állítja, hogy Matuska csak szimulál, a védelem azt, hogy nem szimulál: alapjában szakorvosi vita folyik a törvényszéken, semmi más, mert hiszen abban mindkét fél megegyezik, hogy ezt az embert el kell csukni (halálra, jogi okok miatt, nem ítélhetik), csak az a kérdés, börtönbe küldjük vagy tébolydába.

Nemzetközi akadályok

A törvényszék 1934. november 20-án Matuskát halálra ítélte. A fellebbezést követően a budapesti ítélőtábla 1935. június 25-én ült össze, és másnap ítéletet is hirdetett. A tábla csak a mellékbüntetést illetően tett – egyébként lényegtelen – korrekciót. A védelem ezt már nem fellebbezhette meg, csak semmisségi panasszal fordulhatott a Kúriához, amely ténykérdést nem, kizárólag jogi kérdést vizsgálhatott felül.

A Kúria 1935. december 13-án a semmisségi panaszt elutasította. Horthy Miklós kormányzó – teljesítve az osztrák feltételt – 

kegyelmet adott Matuskának.

A Magyarország című napilap 1938. április 9-i számában erről így számolt be:

Az igazságügy-miniszter 8059/38. számú rendelete szerint vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltósága 1938. február 23-án kelt legfelsőbb elhatározásával a pestvidéki törvényszék, a tábla és a kúria által Matuska Szilveszterre kiszabott halálbüntetést a büntetés végrehajtásának nemzetközi akadályaira való tekintettel életfogytiglan tartó fegyházra változtatta át.

A kormányzó nem nyugodott bele saját döntésébe, 1939-ben Tasnádi Nagy András igazságügyi miniszternek ezt írta:

Miután Ausztria, amelynek törvénye, illetve kormányának állásfoglalása akadályozta a halálbüntetés végrehajtását, időközben megszűnt mint önálló állam, a volt Ausztria utóda, a Német Birodalom pedig ismeri a halálbüntetést és ismerte akkor is, midőn Matuska éppen a mai Német Birodalomban sorozatosan követte el szörnyű tetteit, meg kellene kísérelni a német kormánynál kieszközölni azt, hogy ejtse el a volt osztrák kormány által Matuska [...] kiadatásának engedélyezésekor megszabott azt a feltételt, hogy a halálbüntetés nem hajtható végre.

Negyvenkét vaskos dosszié

A rendszerváltozás után negyvenkét vaskos Matuska-dosszié került elő a biatorbágyi merénylet kutatásáról, amelyet 1966 és 1968 között három operatív tisztből álló munkacsoport végzett, szigorúan titkos körülmények között – külön szolgálati autóval, költségkerettel, amelyet egy kockás füzetben számoltak el. Az iratkötegből kiderült, hogy a kutatómunkát a Párttörténeti Intézet megbízásából folytatták, mivel „Nemes Dezső akadémikus a közeljövőben tanulmánykötetet jelentet meg”. A „keményvonalas” akadémikus, aki az MSZMP Központi Bizottságának titkára is volt egy időben, nem siette el a dolgot, hiszen megvárta a merénylet fél évszázados évfordulóját, és csak 1981-ben adatta ki A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van című könyvét.

Matuska Szilveszter
Matuska Szilveszter
Fotó: Wikipedia

Nemes Dezső szerint a merénylet éppen kapóra jött a statáriális bíráskodás bevezetésére. A statáriális eljárás kihirdetése pedig alkalmat adott a Horthyéknak, hogy a kommunista párt egyes vezetőit, így Sallai Imrét és Fürst Sándort halálra ítéljék.

Az, hogy Matuska magányos őrült volt-e, esetleg egy csoport tagja, vagy valakiknek a megbízásából cselekedett, azóta sem tisztázott.

Epilógus

Matuska a váci fegyházban raboskodott. A volt börtönparancsnok, Verőczei Béla elmondása szerint az elvonuló orosz katonákkal 1945 januárjában hagyta el a várost. Később azt hallotta, teherautóval Jugoszláviába ment, ahol pechére falhoz állították.

Egy másik verzió szerint 1944-ben az orosz csapatok váci bevonulása után szabadult és betért a váci főtéren a gyógyszertárba, mert fájt a feje. Míg a patikus kiszolgálta, bemutatkozott az üzletben beszélgető Péteri József püspöknek: „Matuska Szilveszter vagyok, a biatorbágyi rém”. És többé nem tért vissza Vácra.

Bár minden bizonnyal a délvidéki vérengzések idején kivégezték szülőfalujában, egyesek látni vélték Koreában, és nevét összefüggésbe hozták egy svédországi vasúti merénylettel is. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem.

Ami a 19. század végén épült völgyhidat illeti, 1977-ben, a hegyeshalmi vonal korszerűsítésekor a MÁV kivonta a személyi forgalomból, majd átadta a nagyközségnek, amely rendbe hozatta az ipari műemléket. 2006 óta a lábazatán tábla emlékezteti az utókort a merényletre.



  • Hírek
  • Bankszámla