A zuglói nyilasper: őrjöngő lumpenek a pártházban

2021.07.14. 16:30
A zuglói nyilaspert két évtizeddel a népbírósági eljárások után, a Kádár-korszak kellős közepén, 54 évvel ezelőtt rendezték meg hatalmas médiafelhajtás mellett. Az antifasiszta kirakatperben azt igyekeztek bizonyítani, hogy a nyilas pártszolgálatosok az ötvenhatos forradalomnak is aktív szereplői voltak. A 41 tárgyalási napon hihetetlen kegyetlenkedésekre, embertelen kínzásokra derült fény. A tizenkilenc vádlottból hármat halálra ítéltek, míg a többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak.

Kröszl Vilmos 1965 nyarán békésen sétált a Duna-parton, élvezte a napfényt, csöndesen nézte a csillogó vizet. Egyszer csak megállt mellette egy nő, és mélyen a szemébe nézett. – Kröszl. Kröszl Vilmos! – ordította el magát. Tudta, hogy lebukott. 1957-ben még megúszta, amikor Zuglóban egy idős asszony felismerte benne egykori kínzóját, csakhogy a nevét nem tudta megmondani. Az áldozat akkor a rendőrséghez fordult, de az aktát hamar lezárták.

1965-ben már nem volt ekkora szerencséje. Aktáinak átvizsgálásakor figyeltek fel nyilas múltjára, és ekkor kezdték meg a nyomozást a zuglói pártszolgálatosok ellen. Pár hónap alatt összeszedték azokat a még élő nyilasokat, akik a korábbi elszámoltatást megúszták.

Bestiális kegyetlenséggel

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a háborús és népellenes bűntettek nyilvántartásában az A-959 jelzetű dosszié tartalmazza a Kröszl Vilmos zuglói nyilas pártszolgálatos kerületvezető és társai ellen indított nyomozás dokumentumait.

Több hónapig tartó nyomozati munka eredményeképpen megállapítottuk, hogy a letartóztatásba került 19 fős nyilas banda 1944. október 15-től 1945. december 25-ig, illetve 1945. január 10-ig, mint a Bp. XIV. kerület Thököly út 80. szám alatti nyilas pártház tagjai részt vettek mintegy 200-250 ember meggyilkolásában.

A nyomozati anyag több mint tízezer gépelt oldalt tett ki. A per kitervelői arra a politikai motívumra építettek, hogy a nyilas rémuralom idején kegyetlenkedő pártszolgálatosok jó egy évtizeddel később, az 1956-os forradalomnak is aktív szereplői voltak. Kelemen Géza ügyész vádbeszédében kiemelte:

A vádlottakhoz hasonló gondolkodású és beállítottságú emberek kegyetlenkedtek, raboltak az 1956-os ellenforradalom alatt is, s ezek az emberek mindig csak az alkalmas pillanatra vártak, hogy hasonlóan cselekedjenek.

A Kröszl-csoport tagjai más nyilas egységekhez hasonló bestiális kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták meg áldozataikat. Az elfogott zsidókat kirabolták, levetkőztették, gumicsövekkel, vasrudakkal, bikacsökkel verték, cigarettával égették. A nőket gyakran megerőszakolták. A pártház pincéjében nyolc nőt és tizenkét férfit arra kényszerítettek, hogy közösüljenek előttük, majd agyonlőtték az áldozatokat. Előfordult, hogy gyerekeket hajítottak ki az ablakon vagy fojtottak vízzel telt dézsába.

A kegyetlenkedéseknek semmi sem szabott határt.

1944. november 14-én, a „pártházavató ünnepségen” a leittasodott nyilasok a Rákos-patakhoz vitték a zsidókat, majd főbe lőtték őket. Decemberben tizennégy embert hoztak ugyanide, akik közül Kröszl kiválasztott kettőt, és utasította őket, fussanak versenyt egymással. Hozzátette, hogy aki nyer, az életben marad. A kiválasztottak futni kezdtek, de hiába, mert Kröszlék mindkettejüket főbe lőtték.

A Thököly út 80. szám alatti épületben Kröszl és társai nem voltak válogatósak, módszereik leginkább torz elmék szüleményei voltak. December elején például több zsidót a 67-es villamos sínére fektettek és megpróbálták a villamosvezetőt rávenni, hogy hajtson át rajtuk, de szerencsére a sofőr ellenállásán ez a tervük megbukott. A nyilasok 1944 karácsonyát is a székházban „ünnepelték”. Részegre itták magukat, több foglyot is felhoztak a pincéből és megerőszakolták őket. Ezután „hűségpróba” keretében mintegy harminc zsidót agyonlőttek.

„Kröszl egy piszkos állat volt”

Máthé Áron történész szerint az MSZMP legfelsőbb vezetése, a Politikai Bizottság is kitüntetett figyelemmel kísérte a pert. A párt agitációs és propagandaosztálya, amely olykor kézi vezérléssel irányította a sajtót, az intézkedési tervében például előírta, hogy a zuglói per „tárgyalása alatt a Magyar Nemzet glosszában felvetné a háborús bűnök elévülhetetlenségének kérdését”. Így is történt. A vádbeszéd után, az 1967. március 24-i Magyar Nemzetben a következő című cikk jelent meg:

A háborús bűnök nem évülnek el

A Fővárosi Bíróságon Bimbó István büntetőta­nácsa előtt 1967. január 19-én kezdődött meg a hatalmas érdeklődéssel kísért zuglói nyilasper. Kröszl Vilmos és tizennyolc társa ügyét nem kevesebb mint negyvenegy napon át tárgyalták.

A háborút követő népbírósági eljárásoknál tizenkilencük közül egyesegyedül a harmadrendű vádlottat, Bükkös Györgyöt vonták felelősségre, őt a Budapesti Népbíróság 1948 januárjában ítélte el, mégpedig tíz év fegyházra, de akkor még a zuglói nyilas házban vég­rehajtott háborús bűncselekményeit nem ismerték és azokért nem is vonták fe­lelősségre.

A per elsőrendű vádlottját, Kröszl Vilmost kirendelt ügyvédként Bárándy György védte. – Azt hiszem, ő volt a legkegyetlenebb ügyfelem. Ötszázhatvan ártatlan ember meggyilkolásában vett részt, kizárólag zsidó mivoltuk miatt – mondta egy interjújában.

Kröszl 1944 októberében lépett be a Nyilaske­resztes Pártba, és ezt követően mint fegyveres pártszolgálatos tevékenykedett a Thö­köly úti nyilas házban. Állandóan nyilas formaruhában járt, Ár­pád-sávos karszalaggal, pisztollyal és géppisztollyal.

Bárándy szerint „Kröszl egy piszkos állat, egy szörnyeteg volt”. Az ügyvéd úgy vélekedett, hogy „valójában nem az antiszemitizmus, hanem a lumpen brutalitás ült a vádlottak padján”.

Védőbeszédében, amelyet ő maga is élete egyik legjobbjának tartott, elsősorban az időmúlásra és a lelkiismeret-furdalásra hivatkozott:

Ebben az ügyben a cselekmény elkövetése óta több mint húsz év telt el. Ennyi idő alkalmas az egyén megnevelésére, javulására, tehát nem indokolt vele szemben a legsúlyosabb büntetés kiszabása... Kérem, sok idő telt el, és nem tudok abban hinni, hogy ez idő alatt a vádlottak, így védencem, Kröszl Vilmos is ne döbbentek volna rá arra, hogy mi történt... Mit tettek. Lehetetlen, hogy a több mint két évtized alatt ne lett volna lelkifurdalásuk. Ezek az emberek eddig félelemben, rettegésben éltek. Ez a félelem, a lelkiismeret-furdalás büntetés volt, amit az ítélet kiszabásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Salkaházi Sára vértanúsága

Salkaházi Sára halálának körülményei sokáig nem voltak ismertek. A zuglói nyilasper egyik vád­lottja mondta el a bíróságnak, mi történt pontosan. A foglyokat 1944. december 27-én este a Fővámház elé terelték, levetkőztették, és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült, egy alacsony, fekete hajú nő a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre nézett és keresztet vetett. Ő volt Salkaházi Sára, akit hősies, embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem intézet 1972-ben felvett a Világ Igazai közé. 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István-bazilika előtti téren tízezres tömeg előtt avatták boldoggá.

Rövid időre élet-halál urai lettek

Kröszl mellett a per másik kulcsfigurája Bükkös György harmadrendű vádlott volt, akinek a tanúvallomására épült az egész per. Miután Bükköst korábban már elítélték nyilas propagandista múltja miatt, a nyomozók könnyen rávették, hogy a társai cselekedeteire nézve „feltáró jellegű” tanúvallomást adjon. Bükkös szolgálataiért cserében megúszta az akasztófát: tizenöt év szigorított börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

A per egyik vádlottja nemcsak 1944-ben, de 1956-ban is fegyvert fogott embertársaira. Monostori (Michalik) Gyulát, a Magyar Nép­hadseregnek a szolnoki légierőnél szol­gálatot teljesítő tisztjét ügyvédje látványosan azzal mentegette, hogy

az ellenforradalom alatt bőségesen lehetősége lett volna, hogy korábbi énjé­hez forduljon vissza, de nem ezt tette: fegyverrel védte a szocialista hazát az el­lenforradalmárokkal szemben.

A Fővárosi Bíróság 1967. április 19-én hirdette ki az elsőfokú ítéletet. A bí­róság valamennyi vádlottat em­berek megkínzásával és törvénytelen kivégzésével elkövetett háborús bűntett­ben találta bűnösnek. Há­rom vádlottat – Kröszl Vilmost, Németh Lajost és Sándor Alajost – halálra ítéltek, a többieket nyolc és tizenöt év közötti szigorított bör­tönnel sújtották. Az ítélet indoklása szerint egyikük sem kerülte volna el a kötelet, ha 1945 után tíz éven belül bíróság elé állítják őket.

Bárándy György azt is elárulta, hogy miért imádkozott:

Bevallom, ebben az ügyben úgy adtam be a legjobb tudásom szerint megírt kegyelmi kérvényeket, hogy közben imádkoztam, hogy ez az ember ne kapjon kegyelmet. Az egyik vádlott társáról, Sándor Alajosról viszont elhittem, hogy nem tapad vér a kezéhez. Mélyen megdöbbentem, amikor megtudtam: a bitófa alatt gyakorlatilag bevallotta, hogy gyilkolt. Mielőtt felakasztották, így kiabált: „Azt hiszik, félek? Hát nem, bátran halok meg a zsidómentes Magyarországért!”

A zuglói per vádlottjai nem a Nyilaskeresztes Párt vezetői, hanem kisemberek (munkások, kispolgárok, lumpenek) voltak, akik rövid időre élet-halál urai lettek és iszonyatos dolgokat műveltek.

Szabó Miklós történész szerint

a ZUGLÓI NYILASPER NEM POLITIKAI FANATIKUSOKAT LEPLEZETT LE, HANEM ELSZABADULT LUMPENEKET. NÉHÁNYUK ESETÉBEN VALÓBAN A NYILAS FANATIZMUS VOLT A VEZÉRMOTÍVUM, A TÖBBIEK EGYSZERŰEN LUMPEN MÓDRA KEGYETLENKEDTEK, LEGTÖBBJÜKET A RABLÁSI LEHETŐSÉG VITTE AZ ÜGYBE.

A Legfel­sőbb Bíróság június 28-án helybenhagy­ta az elsőfokú ítéletet. Kröszl Vilmost, Németh Lajost és Sándor Alajost 1967. augusztus 2-án végezték ki.

Epilógus

Lénárt András történész az elítéltek szociológiai jellemzőit elemezve megállapította, hogy a második világháború után valamennyien sikeresen beilleszkedtek a társadalomba:

A munkahelyek elégedettek voltak velük, és a lakókörnyezetükben sem panaszkodtak rájuk. Gyerekeik közül többen jó úton voltak az érettségi felé, sőt előfordult pedagógusdiplomával rendelkező MSZMP-párttag is közöttük. Az elítéltek általában nem lelkesedtek a rendszerért, de megvoltak – ami az 1944-es történtek fényében nagy eredmény –, és éppen ezért érte őket hideg zuhanyként a letartóztatásuk. Úgy érezték, ők épp olyan emberek, mint a többi tízmillió Magyarországon, így a 22 évvel korábbi véres epizódról sokáig a börtönben sem akartak tudomást venni. Nem volt szerencséjük.

Azt is mondhatjuk, hogy a zuglói nyilasper egyszerre volt antifasiszta kirakatper és megkésett igazságtétel.