A Sólyom-per: vértanú tábornokok

2021.07.17. 05:47 Módosítva: 2021.07.17. 05:47
1950-ben a tábornokok perében hatvanhat személyt vettek őrizetbe, majd a legnagyobb titoktartás mellett tartott tárgyaláson tizennégy egykori ludovikás tisztet halálra ítélt a bíróság. Hét tábornok – köztük Sólyom László vezérkari főnök – elleni halálos ítéletet végre is hajtották. Ez csak a tragikus sorsú aradi tizenhárom sorsához hasonlítható, azzal a súlyosbítással, hogy 1950-ben nem levert szabadságharcot toroltak meg, és nem idegen győztes volt az ítélet-végrehajtó.

Sólyom László 1908. december 17-én született Muraszombaton. A Bocskai István Katonai Középiskolában tanult, majd 1931-ben avatták tüzér hadnaggyá a Ludovika Akadémián. A hadiakadémiát már főhadnagyként kezdte. Egyéves franciaországi tanulmányút után 1939-ben végezte el az akadémiát. Származása miatt két évvel később meg kellett válnia a hadseregtől: századosként nyugállományba helyezését kérte „megromlott egészségi állapota” miatt.

Az Egyesült Izzóban dolgozott, ahol kapcsolatba került a kommunista mozgalommal. 1942-ben felvették a KMP-be, majd pártutasításra belépett az FKgP polgári tagozatába. 1945 januárjában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki, feladata a demokratikus rendőrség megszervezése, a közbiztonság helyreállítása és a háborús bűnösök bíróság elé állítása volt. 1946. május 12-vel visszatért a hadseregbe. Először főcsoportfőnökként szolgált, újraindította a Hadiakadémiát. 1948-tól a Magyar Honvédség vezérkari főnökeként szolgált altábornagyi rangban. Tagja volt a Népgazdasági Tanácsnak, és emellett a Honvéd Tisztképző Akadémián hadtörténetet is oktatott.

Kényelmetlenné vált volt ludovikás főtisztek

Sólyom Lászlóék 1945 után megpróbálták megszervezni, talpra állítani a magyar honvédséget. Terveik ütköztek azokéval, akik 1948–49 folyamán a hadsereg felduzzasztásával szovjet típusú hadsereget akartak létrehozni, ami teljesen irreális dolog volt a háború utáni elszegényedett országban. A honvédség felszerelése elavult volt és hiányos, állományának kiképzettsége gyenge. A hadsereg újjászervezését ők az oktatás professzionális szintű megszervezésével akarták elkezdeni, a középiskolai képzésen túl a főiskolain át a vezérkari szintűig. Farkas Mihály elképzelése szerint viszont ehhez a hat hónapos szakoktatás teljesen megfelelt volna.

Az államvédelem már 1947 tavaszától kitüntetett figyelemmel kísérte a magas beosztásban levő katonatiszteket. 1950 májusában és júniusában az úgynevezett tábornokok pere kapcsán 66 embert vettek őrizetbe. 1950-ben több mint 1200 főt távolítottak el a Magyar Honvédség tiszti állományából.

A per előzményeiről kevés dokumentum maradt fenn. Az 1950. augusztus 8-án és 9-én tartott tárgyalásokon, valamint a bírósági procedúrát megelőző nyomozáson történtekre igazából csak az 1954. szeptember 11-i perújítás irataiból lehet következtetni.

A kortársak visszaemlékezéseiből annyit lehetett megtudni, hogy 1950. május 20-án éjszaka, Farkas Mihály parancsára, az ÁVH katonai elhárítási főosztálya letartóztatta Sólyom László altábornagyot, a honvéd vezérkar főnökét, továbbá tíz tábornokot, öt ezredest, egy alezredest és egy őrnagyot. 

A katonatiszteket államellenes szervezkedés miatt vonták felelősségre. A vád: idegen hatalom javára elkövetett kémkedés és hazaárulás.

Az 1950 augusztusában lefolytatott katonai koncepciós perekben 66 katonai, rendőri, illetve polgári személyt vettek őrizetbe és ítéltek el. A per célja egyértelműen az volt, hogy a két világháború között katonai végzettséget szerzett, ludovikás tiszteket eltávolítsák a Magyar Honvédség vezetőségéből, és a helyükre párthű, fiatal katonákat helyezzenek.

Sólyom Ildikó, Sólyom László lánya évtizedekkel később így fogalmazott:

A hét megvádolt tábornok szakmailag felkészült, koncepciózus vezető volt, Farkas Mihályék tartottak a tudásuktól, szervezőképességüktől, és valamilyen módon meg akartak szabadulni ezektől a számukra kényelmetlenné vált, volt ludovikás vezérkari főtisztektől.

Halálbüntetések szigorú titoktartással

A bírósági eljárást a kezdetektől fogva szigorú titoktartás övezte. Még az 1950. évi bírósági és ügyészségi lajstromban is csupán a per számát tüntették fel, de abban már nem szerepelt a vádlottak neve. A titkosítás folytán a közvélemény nem ismerhette meg az ügyet.

A per egyik vádlottja, Koszorús Gáborné évtizedekkel később a tárgyalás két momentumát elevenítette fel. Az egyik:

a tárgyalás szünetében „fogadást” adtak a vádlottak tiszteletére, ahol az ávósok pincéreket megszégyenítő udvariassággal szendvicseket, feketekávét és italokat szolgáltak fel.

A másik emlékképe pedig az volt, hogy a vádlottak kivétel nélkül valamennyi vádpontot elismerték, azaz mindenben bűnösnek mondták magukat. Kérték a bíróságot, az ítélet kiszabásakor vegye figyelembe a teljes megbánásukat, és adjon módot annak bizonyítására, hogy méltóak a népi demokrácia szolgálatára.

A tárgyalásvezető bíró Jávor Iván volt, egyik ülnöke pedig az az Uszta Gyula tábornok, aki a néphadseregben a munkáskádereket képviselte. A másik ülnök, Radványi Imre részt vett a Kiss János altábornagy által vezetett katonai felkelés szervezésében. Az 1950. augusztus 9-i tárgyaláson az első tizennégy vádlottat halálra, a többieket életfogytiglani fegyházra ítélték.

Tíz nappal később a tizennégy halálraítélt közül hétnek az ítéletét életfogytiglani fegyházra változtatták. A halálra ítélt hét tábornokot – Sólyom Lászlót, Beleznay Istvánt, Pórffy Györgyöt, Révay Kálmánt, Illy Gusztávot, Merényi Gusztávot és Lörincz Sándort – 1950. augusztus 19-én kivégezték.

1954: bizonyíték hiányában

1954-ben az ügyet elővették: korántsem törvényességi, hanem inkább politikai szempontok miatt rendeltek el perújítást. A katonai felső bírósági eljárás során újabb bűncselekmények elkövetése is szóba került. A szeptember 17-i tárgyaláson Sólyom Lászlóval kapcsolatban például a bíróság szervezkedés bűntettének alapos gyanúját is megvizsgálta, de bizonyíték hiányában a vádat végül elvetette. Ugyancsak felmentették a már négy éve halott altábornagyot a folytatólagosan megvalósított hűtlenség vádja alól. Az indoklás itt is ugyanaz volt: bizonyíték hiányában. A bíróság azonban nemcsak képmutató módon, hanem szakmai szempontból is gyatrán járt el a perújítás során. 

Olyan bűncselekmények elkövetését is vizsgálta (szolgálati hatalommal visszaélés bűntette), amelyekre vonatkozóan nem is volt hatályos törvény a koncepciós per időszakában.

A perújítási ítélet felmentette ugyan a tábornokokat, csakhogy hetük közül hat esetében nem bűncselekmény hiányában, hanem büntethetőséget megszüntető ok miatt. Az iratok a perújítást követően a titkos belügyi archívumba kerültek. A közvélemény ezúttal sem kapott tájékoztatást a tárgyalásról. A hozzátartozóknak is két évet kellett várniuk, hogy megtudják, felmentették-e szeretteiket az igaztalan vádak alól.

Részletek az 1954-es tárgyalás jegyzőkönyvéből

Péter GáborNem felel meg a valóságnak, hogy a Sólyom-ügyben utasítást adtam volna az őrizetesek bántalmazására. Tény, hogy az ÁVH-n történtek bántalmazások, de ebben a konkrét ügyben nem. Mint vallottam, néhány más esetben magam is bántalmaztam őrizeteseket, sohasem voltam azonban kegyetlen. És ilyen tevékenységem néhány pofonon túl nem terjedt. Az ilyen bántalmazás mérvére jellemzésül szolgálhat, hogy fizikailag beteg és gyenge ember vagyok.

Berkesi András: Feladatom volt, hogy Illyt beismerő vallomásra kényszerítsem. [...] Én a kihallgatások során sem Illyvel, sem mással szemben fizikai kényszert nem alkalmaztam. Mindössze egy ízben fordult elő, hogy az ugyancsak ebben az ügyben őrizetbe vett Aranyi Sándor ezredest két ízben pofon ütöttem. Ezzel kapcsolatban előadom, hogy Aranyi a nála képzetlenebb vizsgálókkal szemben igen fölényesen viselkedett, a vizsgálók idegeit igyekezett fölőrölni. Szemtelen magatartása miatt ezért egy kihallgatás alkalmával, ahol néhány percig én is jelen voltam, nevezettet megütöttem. [...] Illyvel szemben a következő módszereket alkalmaztam, hogy nála beismerő vallomást elérjek: következetesen kihangsúlyoztam előtte szovjetellenes, fasiszta beállítottságát, Pálffyhoz, Rajkhoz és a többi összeesküvőhöz való baráti viszonyát. Tudatosítottam benne, hogy helyzetén csak a beismerő vallomás segít, és számára más kiút nincs. [...] Azt is mondtam Illynek, hogy ha mindent elismer, akkor a családjának sem lesz bántódása, sőt arról gondoskodni is fognak. A most hozzám intézett kérdésre elismerem, hogy ezek a módszerek lelki és fizikai kényszert jelentettek.

1990: bűncselekmény hiányában

A rendszerváltozás után a Legfőbb Ügyészség porolta le a tábornokok perének még meglévő, hiányos aktáit. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész törvényességi óvása arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság mondja ki: nem büntethetőséget megszüntető ok (bizonyítékok hiánya), hanem bűncselekmény hiánya miatt kell Sólyom Lászlót és mártírtársait felmenteni.

Az 1990. október 1-jén tartott tárgyalás során kiderült, hogy az 1950. augusztus 8-án és 9-én megrendezett titkos, koncepciós pernek az iratait korábban megsemmisítették. A legfőbb ügyész képviselője szerint az ügy dokumentumait valószínűleg 1962 körül semmisítették meg.

Így aztán az 1950-ben tartott elsőfokú és másodfokú tárgyalásokon vagy a bírósági procedúrát megelőző nyomozáson történtekre csak az 1954-es perújítás irataiból lehetett következtetni.

Az 1990-es tárgyaláson a hozzátartozók nevében szóló Sólyom Ildikó elmondta, hogy a tábornokokat csak kivégzésük után hat esztendővel, 1956. október 13-án temették el. Édesanyja három és fél évet ült börtönben, ahonnan súlyos betegen szabadult. 1989 nyarán hunyt el, így nem érhette meg férje becsületének teljes helyreállítását. Sólyom Ildikó a család körül kialakult légkör érzékeltetésére említette azt az esetet, amikor évekkel azelőtt a párt akkori első titkára, Kádár János nem engedte meg neki, hogy pert indítson a Der Spiegel című lap ellen. Mint mondta:

Csak nemzetközi bonyodalmak származnának az ügyből.

A német újságban ugyanis az jelent meg, hogy a magyar honvédelmi miniszter a szerelmének, a korábban kivégzett volt vezérkari főnök lányának hatalmas budai villát építtetett állami költségen. Sólyom Ildikó, aki nem is ismerte a minisztert, Czinege Lajost, nem fordulhatott bírósághoz, hiszen a pletykából csak annyi volt igaz, hogy Czinege valóban villát épített, csak éppen saját magának.

A Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa a legfőbb ügyész által benyújtott törvényességi óvás alapján 1990. október 1-jén felülvizsgálta az 1950-es és 1954-es ítéleteket. A felülvizsgálat döntése alapján a Legfelsőbb Bíróság Sólyom Lászlót, Beleznay Istvánt, Illy Gusztávot és Merényi Gusztávot a szolgálati hatalommal visszaélés bűntette miatt emelt vád alól, továbbá Pórffy Györgyöt a szolgálati titoksértés bűntette, Illy Gusztávot a háborús és népellenes bűntett, míg Merényi Gusztáv vezérőrnagyot a népellenes bűntett miatti vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

Epilógus

A Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottsága nem siette el a dolgát, csak évekkel később kezdeményezte a tábornokok rendfokozatainak visszaállítását. Majd a köztársasági elnök – Szekeres Imre honvédelmi miniszter javaslatára – 2007. október 13-án 

posztumusz előléptette Sólyom László altábornagyot és Illy Gusztáv altábornagyot vezérezredessé, Beleznay István vezérőrnagyot, Merényi Gusztáv vezérőrnagyot, Pórffy György vezérőrnagyot és Révay Kálmán vezérőrnagyot altábornaggyá, Lőrincz Sándor ezredest dandártábornokká.

Sólyom Ildikó a Kapu című folyóirat 1996. évi 6–7. számában így összegezte édesapja kálváriáját:

Ez a per történelmünk egyik kirívóan súlyos szégyenfoltja: hét tábornokot, hét képzett, bátor, hazájának jót akaró, magas rangú katonát bitón megöltek. Ez csak a tragikus sorsú aradi tizenhárom sorsához hasonlítható, azzal a súlyosbítással, hogy 1950-ben nem levert szabadságharcot toroltak meg, és nem idegen győztes volt az ítélet-végrehajtó.

Sólyom László sírja a Farkasréti temetőben található (30/2-1-94).



  • Tippek
  • Bankszámla