A Mansfeld-per: élt tizennyolc évet

2021.11.04. 19:07
Mansfeld Péter nem született hősnek vagy szabadságharcosnak, pláne nem mártírnak. Ő csak egy törékeny testalkatú, élénk érdeklődésű pesti srác volt, akit a nagybetűs élet érlelt nagyon fiatalon a rendszer ádáz ellenségévé. Arról a történészek véleménye is megoszlik, hogy tudatos forradalmár volt-e, de azt, hogy a halál árnyékában is bátran szembenézett sorsával, neve pedig a megtorlások kegyetlenségének jelképévé vált, senki sem vitathatja.

Mansfeld Péter 1941. március 10-én született Budapesten. Apja, Mansfeld József a második világháború előtt magánfodrász volt, édesanyja pedig az üzletben segédkezett. A háború végén családja felnőtt férfi tagjait a szovjetek málenkij robotra vitték, ahonnan nagyapja már nem tért vissza. Apja alkoholizmusa miatt 1951-ben szülei különváltak, és két évvel később hivatalosan is elváltak. Nővérével és öccsével édesanyjuknál maradt. A Medve utcai általános iskola elvégzése után a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben lett esztergályosipari tanuló.

Petri Lukács Ádám jellemzése szerint

Mansfeld életének mondai, olykor egészen valószerűtlen fordulatai nem 1956 októberében kezdődtek. A későbbi Robin Hood-figurának megfelelően a reménybeli esztergályos tinédzser igazi csatangoló volt, barátaival betéve ismerték a Rózsadomb környékének titkos erdei utait, barlangjait, odvait. Másfelől jól fésült éltanuló volt, a csepeli tanintézetben második díjat nyert A szakma legjobb ipari tanulója-versenyen, fényképe a jövő munkásának dicsőséges mosolyával megjelent az újságban. Ahogy a fiúk többsége, rajongott a fociért és a cselgáncsért, ám sokrétű érdeklődésére jellemző, hogy a nyúltenyésztésben és a detektívregényekben is rendkívüli örömre lelt

A Széna tértől a Mártírok útjáig

Legfőbb szenvedélye azonban az autóvezetés volt. Imádott vezetni, noha természetesen fiatalkora miatt nem lehetett jogosítványa. 1956 októberében sofőrként állt helyt Szabó János (Szabó bácsi), a budapesti Széna téri ellenállócsoport legendás parancsnokának irányítása alatt.

Mansfeld Péter majdhogynem padlógázzal száguldozta végig a forradalom napjait. Megfordult rendőrségeken, kórházakban, pártszékházban, átadott utasításokat, és ha kellett, fegyvert szerzett. November 4-én estig a Széna téren maradt a többiekkel. Másnap elkezdte a fegyverek begyűjtését, később betört Piros László volt belügyminiszter villájába, ahol géppisztolyokat és kézigránátot foglalt le. 

Barátaival azt gondolta, hogy a következő forradalomra jók lesznek.

A forradalom leverése után a Magyar Optikai Művekbe helyezték. A következő két évben gyakorlatilag az illegalitás világában élt, miközben kisebb bűncselekményeket követett el. A munkahelyéről szerszámokat és egyéb tárgyakat vitt el. Egyik barátjával, Zachorecz Józseffel együtt egy autó ellopását követően, 1957. október 4-én elfogták, de megszökött a rendőrségről. Újabb lopások, majd három és fél hónap vizsgálati fogság következett. Ebben az időszakban lett a kommunista rendszer elszánt ellensége. 1958. január 29-én egy év börtönre ítélték, de büntetését három évre felfüggesztették.

1958-ban az öttagú fiúbanda, amelyet rajta kívül Blaski József vezetett, elrabolta Vekerdi Elek rendőr törzsőrmestert, akit aztán sértetlenül elengedett. A későbbi fő vád az volt ellenük, hogy Vekerdinek, illetve Mansfeld volt cellatársa, Kalló József feleségének megölését tervezték, mert az asszony 1956-os fényképek gyűjtéséért feljelentette a férjét. Mansfeldék feltett szándéka volt, hogy a munkásőröktől szerzett fegyverekkel újraélesszék a forradalom eszméjét. Akkor fogták el őket, amikor sikertelenül próbáltak meg ellopni egy Pobjeda személygépkocsit a Mártírok útjánál.

Kirakatper két felvonásban

Az öttagú fiúcsapat tettei alaposan felbőszítették a rendszer katonáit. Mansfeld Péter ellen hosszú bűnlajstromot állítottak össze az ügyészek: 

  • népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és erre irányuló szövetkezés;
  • robbanóanyag rejtegetése;
  • fegyver- és lőszerrejtegetés,
  • lopás;
  • gyilkosságra való szövetkezés;
  • rablás;
  • hatósági közeg elleni erőszak;
  • személyes szabadság megsértése;
  • fogolyszökés;
  • veszélyeztetés.

A kirakatper 1958. szeptember 28-án kezdődött a Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt. Az ügy elsőrendű vádlottja Blaski József, míg másodrendű vádlottja Mansfeld Péter volt.

Az elsőfokú tárgyaláson a vád képviseletét az egykori műszerészsegéd, Mátsik György ügyész látta el. Vádbeszédében kijelentette, hogy az első- és másodrendű, munkásszármazású vádlottak „osztályárulók”, akikkel szemben nincs helye az életkori megfontolásoknak.

Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál.

A Guidi Béla vezette népbírósági tanács azonban nem fogadta el az ügyész indítványát, hanem mindkettőjüket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A per fellebbezés után másodfokon 1959. március 19-én folytatódott. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát Vágó Tibor vezette. A tanácselnökről tudni kell, hogy pályáját szabósegédként kezdte, és alig több mint egy év alatt elvégezte a „bírói gyorstalpalót”, a Bírói és Államügyészi Akadémiát, és már legfelsőbb bírósági bíróként fejezte be egyetemi jogi tanulmányait.

Borsi Zoltán ügyész vádbeszédében hangsúlyozta:

A terheltek nem kifejezetten rablóbandát szerveztek. Politikai célkitűzéseik voltak. […] A büntetés kiszabásánál azonban tévedett az I. fokú bíróság. A terheltek következetesek, elszántak voltak. I.-II. r. terheltnél a legszigorúbb büntetés kiszabását, a többi terheltnél arányosan súlyosabb börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Vágó Tibor az alábbiakkal indokolta a halálbüntetés kiszabását:

A cselekmény társadalmi veszélyességének rendkívüli súlya mellett viszonylag fiatal kora dacára is igen nagyfokú a személyes társadalmi veszélyessége […] vele szemben általános prevenció, illetve a társadalmi védekezés érdekében a legsúlyosabb büntetés kiszabása volt indokolt.

Mansfeld Péter az utolsó szó jogán hiába sorolta, hogy a szülei elváltak, intézetbe került, majd esztergályos lett, vagy hogy a munkájáért kitüntetést is kapott, a szavai süket fülekre találtak. A halálos ítélet kihirdetése után kegyelmet és perújrafelvételt kért. A kérelmét elutasították.

Alattomos jogi csavarok

Mansfeld Péter felelősségre vonásának jogi háttere hű képet ad a korai Kádár-rendszer cinikus megtorló mechanizmusáról. Közkeletű tévedés, hogy a fiatalember kivégzésével a törvényi előírások miatt várták meg a 18. születésnapját. Nem ezért kellett, hiszen a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről szóló 1945. évi VII. törvény alapján az állam- és népellenes, továbbá a háborús bűnökért akkor is halálbüntetést lehetett kiszabni,

ha a fiatalkorú a cselekmény elkövetésekor tizen­hatodik életévét már betöltötte.

Kahler Frigyes jogtörténész szerint ezt a rendelkezést aztán átvette az 1946. évi VII. törvény is, amely az első Büntető törvénykönyv 1961-es hatályba lépéséig érvényben maradt. Kahler ennek kapcsán megjegyezte, hogy

ez sokkal tragikusabb, mint az, hogy valakinek megvárják a nagykorúságát, hiszen fiatalkorút küld a halálba.

Igen ám, de Mansfeld Pétert nem az 1956-os szerepéért, hanem 1958-as szerepvállalása miatt fogták el és ítélték halálra. Már csak azért is, mert ő a forradalom napjaiban még nem töltötte be 16. életévét! A halálbüntetés kiszabásának lehetőséget az 1957. évi 34. törvényerejű rendelet (tvr.) hozta létre. Egy másik jogtörténész, Zinner Tibor arra is utalt, hogy az 1957. évi 34. tvr. ominózus rendelkezése, amely alapján Mansfeld Pétert is halálra tudták ítélni, már szó szerint szerepelt az 1957. évi 4. tvr.-ben. Ez a rendelet általánosságban tiltotta ugyan a halálos ítéletet, de kivételként (ha más törvény azt elrendelte) mégis megengedte. Továbbá a törvényerejű rendelet utalt a BHÖ (a Büntető Anyagi Jogszabályok Hatályos Összeállítása) rendelkezésére, amely 1952-től megengedte a 16. életévüket betöltött fiatalok halálra ítélését, sőt a legsúlyosabb büntetést kiterjesztette a népi demokratikus rend elleni szervezkedés esetére is. 

Ezzel a sunyi jogi megoldással vált halálos bűnné a fiatalkorúak számára később a forradalomban és az azt követő ellenállásban való részvétel.

Az alattomos jogi csavarok szinte mindenkit megtévesztettek, valószínűleg Mansfeld Pétert is. Ahogy azt Bencsik Péter egyetemi docens A Mansfeld-ügy jogi háttere című tanulmányában leírta, valószínűleg Mansfeld megvolt győződve arról, hogy fiatalkorúsága miatt nem forog veszélyben az élete. Ezért fordulhatott elő, hogy a vizsgálati fogságban és az elsőfokú tárgyaláson nagyzoló kijelentéseket tett, kamaszosan pimasz magatartást tanúsított, és ezért vállalt magára minden felelősséget, hogy nagykorú barátját, a három évvel idősebb Blaski Józsefet megvédje a legsúlyosabb büntetéstől. Aztán fülest kaphatott, mert a másodfokú tárgyalásra már teljesen megváltozott a magatartása, megpróbált szimpátiát kelteni maga iránt, valamint visszavonta korábbi vallomásait is.

„Nevezett orvos valószínűleg elmebeteg”

Külön érdemes szólni az eljárásban részt vevő orvosszakértőkről. Balassa László és Kelemen Endre is teljesen beszámíthatónak találta mindkét vádlottat. Kiegészítő véleményükben azt is fontosnak tartották megjegyezni, hogy Mansfeld Péter

az egész vizsgálat alatt fölényesen és cinikusan, mereven beszél ellenforradalmi felfogásáról, és cselekménye helytelenségét nem hajlandó – még igen kis mértékben sem – belátni.

Kelemen Endre nemcsak a vádlottat ítélte el, hanem a bírósági tárgyaláson orvos kollégáját is, aki nem kis kockázatot vállalva Blaski Józsefet mentő orvosi igazolást írt:

A vizsgálat alkalmával felülvizsgáltuk dr. Grád Elemér orvosi bizonyítványát, és kijelentem, hogy az előbb nevezett orvos valószínűleg elmebeteg, mert nem tudta, mit ír alá orvosi igazolásként.

A kivégzés napján Fáber Viktor igazságügyi orvosszakértő írásban jelentette:

Véleményem szerint a 18 éves Mansfeld Péter nem elmebeteg, nem szenved olyan megbetegedésben, mely miatt ítélet rajta végrehajtható ne volna.

Írta ezt annak ellenére, hogy az orvosnak tudomása volt arról, hogy Mansfeld előzőleg szökést kísérelt meg, négy méter mélységbe ugorva a karja két helyen eltört, de el tudott szaladni. Törött karjával kórházba ment, de egy egészségügyi dolgozó jelentette, így elfogták a rendőrök. Ezt követően vallatták, sötétzárkába zárták. Az utolsó, alaposan retusált fényképen egy sápadt, lesoványodott, megtört fiú látható.

A nyilvánosság kizárása nélkül

Mansfeld Péter kivégzését 1959. március 21-én 9 óra 22 perckor kezdték meg, és az orvosok csak 13 perccel később, 9 óra 35 perckor jelentették, hogy beállt a halál.

A korabeli jogszabály arról is rendelkezett, hogy

a halálbüntetést kötél vagy golyó által, zárt helyen, de a nyilvánosság kizárása nélkül kell végrehajtani.

Nos, körültekintően gondoskodtak arról, hogy ne zárják ki a nyilvánosságot. A jegyzőkönyv szerint az akasztáson jelen volt Guidi Béla, a tanács elnöke, Balogh János fogalmazó, Doktor János ügyész, Fáber Viktor bírósági orvos, Szabó Ernő börtönorvos, Sárközy Tibor főhadnagy, Csúcs Mátyás ítélet-végrehajtó, Karácsonyi Sándor és Fülöp István, az ítélet-végrehajtó segédei. Amikor Guidi Béla a kivégzést befejezettnek nyilvánította, még az is jegyzőkönyvbe került, hogy az ítélet-végrehajtás során felmerült orvosi költség száz forint volt.

De nem csak ők kilencen voltak jelen Mansfeld Péter haláltusáján. A korszak cinikus rituáléinak megfelelően a kivégzéssel ugyanis a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulóját ünnepelték meg. 

És hogy okuljon a jövő nemzedéke, a Gyűjtőfogház udvarára kivezényelték a rendőrtiszti iskola egy szakaszát. Az egyik kisrendőr a helyszínen el is ájult.

Mansfeld Péter utolsó szavai állítólag ezek voltak:

Éljen Magyarország, éljen a haza, szeretlek, édesanyám.

Epilógus

Mansfeld Péter haláláról védőjétől, Gárgyán Tibortól értesült a család. A hír hallatán a fiú anyja idegösszeomlást kapott. Öccse elmondása szerint később kaptak egy értesítést, hogy menjenek el a Keleti pályaudvari postahivatalba, ahol egy csomagban visszakapták az elhunyt ruháját.

A holttestet jeltelen tömegsírba hányták, és 1989-ig még családtagjainak sem engedték, hogy akárcsak megközelítsék a rendszer által titokban tartott sírhelyet.

Mansfeld Pétert a rendszerváltozás után rehabilitálták, és az Új köztemető 301-es parcellájában 1990. június 22-én újratemették. Neve a megtorlások kegyetlenségének jelképévé vált: 1994-ben Irgalmatlanul címmel Hintsch György forgatott az életéről dokumentumfilmet, 2002-ben felavatták emléktábláját a Csepeli Műszaki Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában, 2006-ban mutatták be Szilágyi Andor Mansfeld című filmjét, 2007-ben avatták fel a Melocco Miklós által készített emlékművét, 2011-ben utcát neveztek el róla, 2019-ben Csepel díszpolgárává nyilvánították.



  • Hírek
  • Hírek