Az Erdélyi-per: a bolti sorozatgyilkosság

2021.12.14. 06:10
Erdélyi Nándort annak ellenére találták bűnösnek négy gyilkosságban is, hogy közvetlen bizonyíték csak a csepeli textilbolti emberölés esetében szólt ellene: olyan üvegszilánkokat találtak a ruháján, amelyek a tett helyszínéről származtak, pedig mindvégig tagadta, hogy Csepelen járt volna. Az eljárás során hazugságvizsgálót és az FBI profilalkotóit is igénybe vették, hogy az igazságügyi szakértők szerint kiszámíthatatlan természetű, pszichopata, kórosan hazudozó férfira rábizonyítsák a bűncselekmények elkövetését.

A vajdasági születésű, akkor 22 éves Erdélyi Nándor 1993-ban katonaszökevényként érkezett Magyarországra. Állítólag Kanadába készült, de a vízumra várnia kellett. 1994 májusában a Király utcai presszóban ismerte meg P. Istvánt, aki elmondta, hogy fegyveres rablásokból él. Felajánlotta, legyen a társa. Erdélyi belement. Több fegyveres rablást követtek el kis boltokban és butikokban. Azonban elkapták őket. Erdélyit négy évi fegyházra ítéltek, és kiutasítottak az országból. 1997 karácsonyán feltételesen szabadlábra helyezték, és kiutasításáig a kiskunhalasi közösségi szállásra került. 1998 elején eltávozást kapott, de nem tért vissza a szállásra. A barátnőjével budapesti ismerősöknél húzta meg magát. Elmondása szerint kölcsönökből éltek. Igen ám, de Erdélyi a hatóságoknál tett tizenkilenc (!) későbbi tanúvallomásában mindig mást és mást állított. 

MONDOTT MINDENT, DE ANNAK ELLENKEZŐJÉT IS.

Többféle variációt előadott iskolai végzettségéről, családi állapotáról, szülei foglalkozásáról, háborús múltjáról és a bűncselekményekről. Nem is fogadták el a magyarázatát, hogy kölcsönökből élt volna. A vád szerint bűncselekményekből tartotta el magát, méghozzá nyereségvágyból elkövetett emberölésekből.

Nem nyúlt hozzá semmihez

Az első gyilkosság 1998. január 17-én történt a Keleti pályaudvar közelében, a Rákóczi úton, ahol megölték egy társasház belső udvarán található sportüzlet eladóját. Szokatlan volt az ügy. A nyomozók nem értették, hogy mi motiválhatta a tettest. 

Nem tudtak elég információt szerezni a helyszínről. A gyilkos nem hagyott maga után nyomot, mert nem nyúlt hozzá semmihez sem.

Két és fél héttel később jött az újabb gyilkosság. Február 3-án, Csepelen egy ruházati bolt két eladónőjét lőtték le. Majd egy nap múlva ismét lecsapott a tettes, akkor egy villamossági bolt eladójával végzett a ferencvárosi Kinizsi utcában.

Doszpot Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság akkori életvédelmi osztályának vezetője, aki a nyomozást vezette, így emlékezett vissza a történtekre:

A gyilkosságok miatt a boltosok elkezdtek rettegni, zárták az üzleteket és nagyon sok bejelentést kaptunk gyanús alakokról. Ezt a félelmet fokozta Fenyő János lelövése a Margit utcában 1998. február 11-én. Megkaptuk, hogy vadvilág lett Budapesten. Hogy a bolti sorozatgyilkost minél előbb elkapjuk, rendőrtiszti főiskolások segítségét kértük, hogy a bejelentéseket leellenőrizhessük, hiszen egyet sem hagyhattunk figyelmen kívül a nyomnélküli helyszínek miatt.

Munkában az FBI profilalkotói

A gyorsabb siker reményében a rendőrség az elkövető személyiségrajzának megalkotásához az FBI profilalkotóinak segítségét kérte. Doszpot Péter szerint az amerikaiak olyan általánosságok mellett, minthogy a gyilkos harminc-negyven év közötti személy lehet, azt is megadták, hogy

a tettes a személyisége révén fel akarja majd venni a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy minél több információja legyen a nyomozásról, illetve, hogy befolyásolhassa, irányíthassa azt.

A nyomozók nem kis meglepetésére a profilalkotók alaposan beletrafáltak. Az történt ugyanis, hogy jelentkezett a rendőrségen egy bizonyos Ferenc Nándor, aki közölte, hogy információja van a Fenyő-gyilkosságról. Azt állította, hogy Szerbiából származik, részt vett a délszláv háborúban, büntetett előéletű, így nyakig benne van az alvilágban, ezért tud arról, hogy a médiamogul megölését kik beszélték meg és milyen bűnözői körök végezhették el. Ezután Ferenc Nándor szinte állandóan bent volt a BRFK-n, és nézte a nyilvántartásokat, hogy a fotókról beazonosítsa azokat az albán maffiózókat, akikről beszélt.  Az informátor nem volt más, mint Erdélyi Nándor.

Az eljárás során hazugságvizsgálatot is végeztek Erdélyin, aminek eredménye megerősítette a feltételezést, hogy valóban ő ölte meg a négy bolti eladót. Az igazságügyi orvosszakértők pedig agresszív, kiszámíthatatlan természetű, kóros hazudozó, pszichopata, deviáns személyiségként írták le a férfit.

Egy a tízezerhez az esély

Erdélyi Nándort nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, lőfegyverrel visszaélés és közokirat-hamisítás, valamint jogellenes belföldi tartózkodás vádjával állították a bíróság elé.

Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A vádirat szerint 1998. január 17-én egy VII. kerületi üzletben lelőtte az eladót, majd az 1300 forintos bevétellel elmenekült. Február 3-án pedig egy XXI. kerületi textilüzletbe ment, ahol két eladónő volt az áldozata. Ezúttal négyezer forintot vitt el. Február 4-én a IX. kerület egyik üzletében néhány szót váltott az eladóval, amikor az hátat fordított, tarkón lőtte, és ötvenezer forinttal távozott. Mivel anyagi problémái nem oldódtak meg, elhatározta, hogy információt ad el a rendőrségnek. 1998. február 14-én az ötmillió forint nyomravezetői jutalom reményében jelentkezett a Fenyő-gyilkosság ügyében, és hamis néven tanúvallomást tett. Március 4-én Mélykúton igazoltatás közben bukott le, és rögtön őrizetbe is vették.

Az elsőfokú bírósági tárgyaláson a vádlott egy iratköteggel érkezett, és magabiztosan válaszolt a bíró kérdéseire. 

Állítása szerint ezúttal igazat beszélt.

Erdélyit egyébként először csak közokirat-hamisítással gyanúsították a Fenyő-ügyben tett vallomása miatt, aztán már a bolti sorozatgyilkosság gyanúsítottjaként hallgatták ki, amikor több vallomásában és a helyszíni szemléken is beismerte a gyilkosságot. Csakhogy a vallomását az ügyészségi kihallgatásakor visszavonta.

Erdélyi egyáltalán nem könnyítette meg az igazságszolgáltatás dolgát. A tárgyaláson közokirat-hamisításban elismerte ugyan a bűnösségét, de a gyilkosságok elkövetését tagadta. Azt állította, hogy rendőri ütlegelés és fenyegetettségérzés miatt tett csak beismerő vallomást. Elmondása szerint a rendőrök órákon át verték, és azzal is megfenyegették, hogy a barátnője is gyanúsított lesz az ügyben.

Azt is megígérték, hogy ha aláírom a beismerő vallomást, akkor segítenek az elmebetegség megállapításában

– bizonygatta a bíróság előtt.

A perben az igazságügyi szakértők véleményének azért is volt különösen nagy jelentősége, mert a bíróságnak kevés tárgyi bizonyíték állt rendelkezésére.

Egy a tízezerhez az esélye annak, hogy az Erdélyi Nándor ruházatában talált üvegszilánkok nem a csepeli gyilkosság helyszínéről származnak

– állította Tóth Péter fizikus szakértő. Az is kiderült, hogy a sorozatgyilkossággal vádolt férfi kabátjából kirázott és a csepeli helyszínen talált festéklapkák kémiailag azonosak.

A vádlott ügyvédje védőbeszédében azzal érvelt, hogy

Erdélyinek a nyomozati szakban tett beismerő vallomásai életszerűtlenek, logikátlanok voltak, ráadásul azóta tagadta is a bűncselekmények elkövetését.

A bizonyítékokról szólva pedig kifejtette, hogy a fizikus szakértői vélemény – amely szerint Erdélyi kabátjában a csepeli gyilkosság helyszínén talált üvegszilánk volt – csak 99 százalékos valószínűségről szólt, azaz nem zárta ki a tévedés lehetőségét. Míg a nyomszakértő szerint a lábnyomok közül egyik sem mutatott hasonlóságot Erdélyi cipőjével.

A Fővárosi Bíróság 2000. november 28-án hozott ítéletében csak a csepeli kettős gyilkosság esetében látta bizonyítottnak, hogy azokat Erdélyi követte el, és nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztést rótt ki rá. A másik két emberölés vádja alól viszont bizonyítottság hiányában felmentette.

Meghívás cigányzenés vacsorára

A Legfelsőbb Bíróságon újabb fordulatot vett a per. Kiderült ugyanis, hogy március 12-én az ügyészségen idézés nélkül megjelent egy nő, és vallomást tett. Olyan vádpontban nyilatkozott terhelően Erdélyire, amelyben előzőleg az ügyészség ejtette a vádat. A tanú a meghallgatásán elmondta: barátnőjétől tudja, hogy a Kinizsi utcai gyilkosság napján szóvá tették Erdélyinek, hogy nem fizet albérletet, a vacsorájukat pedig mindig megeszi. Erre Erdélyi lement az utcára, majd kisvártatva teli szatyorral tért vissza, kifizette az albérletet, majd meghívta őket egy cigányzenés vacsorára.

A barátnő férje akkor bejelentette a VIII. kerületi rendőrkapitányságon, hogy náluk lakik a sorozatgyilkos, de erről még csak jegyzőkönyvet sem vettek fel.

A hölgy egyébként azért tett vallomást, mert olvasott a tárgyalásról, és nem akarta, hogy Erdélyit felmentsék. Az ügyészség az új bizonyítékra tekintettel az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte a bíróságtól.

A Legfelsőbb Bíróság csakugyan új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot, mégpedig azzal, hogy az ügyet egy másik tanácsnak kell tárgyalnia. A határozat indoklása során ellenben az is elhangzott, hogy összefüggésében kellett volna szemlélni a vádlott nyomozati szakban mind a négy emberölésre tett beismerő vallomásait, a helyszínek részletes leírását, amelyekben

mind a négy gyilkosságról voltak olyan adatok, amelyeket csak az elkövető ismerhetett.

A Legfelsőbb Bíróság nagy jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a gyilkosságokat ugyanazzal a fegyverrel követték el, illetve a vádlott őrizetbe vétele után abbamaradt a sorozatjellegű bűncselekmény.

Elcsúszott a banánhéjon

A Fővárosi Bíróság a megismételt elsőfokú eljárásban az ügy bonyolultsága és nagy társadalmi visszhangja miatt öttagú bírói tanácsot jelölt ki.

A bíróság szerint a csepeli kettős gyilkosságon kívül közvetett bizonyítékok szóltak csupán a vádlott ellen, ám azok zárt láncolata kellő alapot adott a bűnösség kimondására. A vádlott ellen szólt az is, hogy a nyomozáskor többször részletes beismerő vallomást tett, egy ízben pedig leírta a történteket. A vallomásait videón rögzítették, csakúgy, mint azokat a bizonyítási kísérleteket, amelyeken részletesen be is mutatta, miként követte el a gyilkosságokat. Ezt követően azonban következetesen tagadta tetteit, és kényszervallatásra hivatkozott. Igen ám, de a bíróság szerint a vádlott beismerő vallomásaiban olyan részleteket tárt fel, amelyeket csak az tudhatott, aki a bűncselekményeket elkövette.

A bíróság 2003. július 18-án kihirdetett ítéletében a vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, lőfegyverrel visszaélés, kétrendbeli okirathamisítás és jogellenes belföldi tartózkodás miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.

A Fővárosi Ítélőtábla 2004. június 3-án helyben hagyta a megismételt eljárásban hozott elsőfokú ítéletét. Tóth Éva tanácselnök indoklása szerint kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a vádlott ölt meg 1998 elején négy eladót három fővárosi kisboltban. A gyilkosságokat pisztollyal közvetlen közelről, kivégzésszerűen, az áldozatok fejére célzott lövéssel követte el, esélyt sem hagyva a menekülésre. A banánhéj, amelyen Erdélyi Nándor elcsúszott, az volt a bíró érvelése szerint, hogy a gyilkosságok utáni napokban valótlan személyi adatokkal önként jelentkezett a rendőrségen annak reményében, hogy megkapja a Fenyő János médiavállalkozó megölése ügyében a nyomravezetőnek felajánlott ötmillió forintot. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vádlott legkorábban huszonöt év múlva szabadulhat.

Epilógus

Egy volt rabtársa szerint Erdélyi Nándor a szegedi Csillag börtönben tölti büntetését. A családja sem fordult el tőle, az élettársa és a gyerekei levelek és telefon útján tartják vele a kapcsolatot, személyesen ritkán látogatják. Állítólag társaival és a fegyőrökkel sincsenek konfliktusai.

Mondhatni, mintarabként viselkedik, a börtönévek alatt leérettségizett, hittudományi főiskolára jár, és feltett szándéka, hogy szabadulása után Isten szolgálatába álljon.

Erre legkorábban 2029-ben nyílhat lehetősége, amikor is – ha azt a börtönévek alatt tanúsított kifogástalan magatartása indokolttá teszi – először vizsgálhatják felül, hogy feltételes szabadságra bocsátható-e.