Az MDF elbocsátotta Lezsákot és Baloghot

2004.10.16. 15:46
Az MDF országos testületének szombati ülésén hatvanan szavaztak Lezsák Sándor, hatvanheten pedig Balogh László eltávolítása mellett. A két képviselőt felszólították, három napon belül lépjenek ki, erre azonban se Balogh László, sem pedig Lezsák Sándor nem hajlandó.
Az MDF országos választmánya szombaton megvonta a bizalmat Lezsák Sándor és Balogh László választmányi tagoktól, és egyúttal felszólította őket arra, hogy az MDF-et és annak országgyűlési képviselőcsoportját három napon belül hagyják el. Ennek elmulasztása esetén az országos etikai és fegyelmi bizottságot az etikai eljárás lefolytatására kérik fel.

A testület tagjainak 79 leadott szavazatából 60 szólt úgy, hogy távozzon Lezsák Sándor és 67, hogy távozzon Balogh László. Az ülésen Lezsák Sándor nem tudott részt venni, mert korábban megbeszélt hivatalos programja volt.

Nem volt valódi döntés?

A szavazás után Balogh László az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a döntés nem itt született, minden elő volt készítve, a választmány csak rábólíntott. Szerinte az MDF-nek azért kell megszabadulnia a párt alapítóitól, hogy Dávid Ibolya más politikai irányzata megerősödhessen.

Lezsák Sándor ellen olyan vádak hangzottak el, hogy a parlament folyosóján kivel váltott pár szót, ugyanakkor elfelejtették megemlíteni, hogy az eltávolítottak, köztük Lezsák Sándor mennyi mandátumot hozott az európai parlamenti választáson, mondta Balogh.

A választmányi ülésen elhangzott, hogy a frakcióban lévő lakitelekiek és Medgyasszay László utolsó figyelmeztetést kaptak és hűségük bizonyítékaként hétfőn 12 óráig vissza kell vonniuk a Herényi Károly ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Vitatják a választmány jogosultságát

Múlt héten Szili Katalin házelnök Herényi Károllyal szembeni második bizalmatlansági indítványt követően újságírók előtt azt nyilatkozta, hogy az ügyben megvárja, milyen álláspontot képvisel az MDF országos választmánya.

A lakitelek munkacsoport tagjai ugyanakkor több ízben felhívták a figyelmet arra, hogy a frakció belügyeivel kapcsolatban, illetve Herényi Károly lemondatásának jogi megítélésében az országos választmánynak nincs kompetenciája, ezért Szili Katalinnak sem lehet a végső döntés kimondásakor arra alapozni jogi álláspontját, amit választmányi ülésen elfogadtak.

Lezsák nem lép ki az MDF-ből
"Engem az MDF-ből sem kitessékelni, sem kizárni nem lehet, mint ahogy csak jogi úton lehet elűzni azokat a társaimat is, akikkel egykor az MDF-et létrehoztuk - közölte Lezsák Sándor vasárnap az MTI-vel.

"A Magyar Demokrata Fórum ugyanis nem ott van, ahol Dávid Ibolya és tanácsadó munkacsoportja van, és nem azon a centrumos, balliberális oldalon lesz, ahová a Dávid Munkacsoport sodorni akarja. Éppen ezért Dávid Ibolya minden erőlködése ellenére engem az MDF-fel szembefordítani nem lehet" - áll az MDF-es képviselő közleményében.

Lezsák Sándor hozzáteszi: a Magyar Demokrata Fórum országos választmánya háromnapos ultimátumot adott neki, hogy kilépjen az MDF-ből. "Az erős, önálló és független MDF jövője érdekében az MDF vezetőinek kellene a következő három napban belátni tévedésüket és megbékülni a Lakitelek munkacsoporttal. A politikai bomlasztásért és az erkölcsi züllesztésért azonban ennek a munkacsoportnak és elsősorban Dávid Ibolyának kell vállalni a felelősséget" - írja Lezsák Sándor.