Lex Mol: minek rohanni?

Az Index információi szerint az MSZP-frakció hétvégi ülésén több képviselő is jelezte aggályait a lex Mol néven ismertté vált, a stratégiai vállalatokat védeni hivatott törvényjavaslattal szemben. A kormány a pénteken, azaz két napja benyújtott javaslatról hétfőn már szavaztatni is szerette volna a képviselőket, a rendkívüli eljárás várhatóan élvezné a Fidesz támogatását is. Az MSZP frakció munkacsoportjai azonban nem akarnak ennyire sietni.

Okafogyottá válhat az Országgyűlés házbizottságának hétfő fél egyre összehívott rendkívüli ülése. A parlamenti napirendi javaslatról is határozó ügyrendi testület annak érdekében ül össze, hogy a a kormány kérésének megfelelően egyeztessen arról, javasolják-e a házszabálytól való eltérést a lex Mol, hivatalos nevén "a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról" ügyében. A javaslatot pénteken nyújtotta be a kormány, így az egy nappal korábbi, csütörtöki házbizottsági ülésen nem volt mód azzal érdemben foglalkozni.

A kormány kérése szerint a házszabálytól való eltérés (melyhez a képviselők négyötödének támogatása szükséges) ez esetben azt jelentené, hogy a javaslat elfogadására, a zárószavazásra is még a szeptember 10-i ülésnapon, hétfőn délután sor kerülne – mondta el az Indexnek Répássy Róbert. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a legnagyobb ellenzéki párt valószínűleg támogatja mind a különleges eljárást, mind a javaslatot, de végső döntés csak azután születhet, hogy szakértőik a gazdasági bizottság hétfő délelőtti ülésén érdemben is megismerik a javaslatot.

Nincs hova rohanni

Bár az OMV továbbra is úgy nyilatkozik, hogy tárgyalni akar a Mollal, és fenntartja a tartalmát tekintve lényegében felvásárlásra vonatkozó ajánlatát, az osztrák szándékok már bécsi értékelések szerint is reménytelennek mondhatók. A Mol eredményesen védekezett saját részvényeinek vásárlásával, és a magyar politikai elit is rég nem látott egységbe tömörült a vállalat védelmében. A törvényjavaslat ugyan végleg keresztülhúzhatja az OMV terveit, de miután piaci elemzők sora vélekedett úgy, hogy az osztrákok már a jelenlegi helyzetben sem tehetnek racionálisan semmit, egy vagy akár több hét csúszás – különös tekintettel arra, hogy a tervezet előkészítése majd két hónapig tartott – aligha bír jelentőséggel. Információink szerint ezek a szempontok is felmerültek szocialista képviselőkben, amikor az ellen érveltek, hogy egy számukra lényegében ismeretlen tervezetre, az annak benyújtását követő első munkanapon kellene igent mondaniuk.

A szinte példátlanul gyors ügymenet azonban az Index információi szerint megütközést váltott ki az MSZP-frakció hétvégi, tapolcai ülésén. A szocialista képviselők döntő része ugyancsak nem ismeri érdemben a tervezetet, és többen javasolták, hogy azt a frakció illetékes munkacsoportjai is vitathassák meg. Avarkeszi Dezső képviselő, volt igazságügyi államtitkár az Index kérdésére azt mondta: péntekig kértek időt, addig az érintett munkacsoportok, várhatóan egy összevont ülésen megvitatják a javaslatot. A politikus szerint tartalmi kifogás nem merült fel az ülésen a jogszabály tervezetével kapcsolatban, de mint mondta, a pénteki benyújtás után még neki sem volt ideje elolvasnia azt.

Az MSZP frakció döntése nyomán így a kormány által javasolt menetrend némileg csúszhat: a zárószavazásra jövő hétfőn kerülhetne sor. Ehhez ugyancsak szükség van a házszabálytól való eltérésre, de erről ez esetben már elég a szokásos, csütörtöki házbizottsági ülésen egyeztetni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07