'Nem vagyok kemény gyerek'

2005.12.06. 09:36
Ma már árnyaltabban jellemezné a szocialista politikusokat a még mindig csak huszonkét éves Loppert Dániel, aki ellen 2002-ben még bírósági eljárás indult Medgyessy Péter lehazaárulózása miatt, a hétvégén pedig a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökévé választották.

Mutassa be magát harminc másodpercben!

Hááát. Huszonkét éves fiatal gyerek vagyok, egyetemre járok, van egy öcsém, van egy barátnőm, szeretem a történelmet, filozófiát, politológiát, filmeket, és csocsózni szeretek nagyon.

#alt#
(Fotó: Huszti István)

Még van tíz másodperce.

Nagyon váratlan kérdés. Ennyi volt, ami hirtelen eszembe jutott.

A politikát nem említette, pedig karrierje egyik fontos állomásához érkezett a hétvégén, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke lett. Ha úgy vesszük, kifizetődő volt lehazaárulózni Medgyessyt?

Azt szoktam erre mondani, hogy ez egy választóvonal, most már tényleg politikusként működhetem. Ha azt nézzük, hogyan indulnak a pártpolitikusok, akkor azt látjuk, hogy egy csomó több milliárdot harácsolt előtte össze.

Tudta-e Ön?
  • Loppert Dániel 1983. május 8-án született Budapesten. A Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Egyetem bölcsészkarán történelem-filozófia szakon kezd. Most az ELTE bölcsészkarának történelem szakos hallgatója, a Századvég Politikai Főiskolán politológiát tanul. Két teknőse van, neve egyiknek sincs. Hobbija a csocsó, ha jó formában van, két darab ötvenessel egy egész estét végig tud játszani.
  • Loppert Dániel 2002 nyarán Kapolcson "háromszor hangosan" hazaárulónak nevezte a Művészetek Völgyére ellátogató Medgyessy Péter kormányfőt. A tapolcai rendőrkapitány személyes intézkedése után indult eljárás az akkor 18 éves fiatalember ellen.
  • Gere Attila és felesége az első szőlőjét nászajándékba kapta 1978-ban. Az első, palackokban értékesített évjárat az 1986-os volt. Gere 1994-ben az év borásza lett. Ezer négyzetméteres pincészete 2002-ben készült el.
  • Csintalan Sándor az egri főiskolán KISZ-titkár volt, 23 évesen belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. A rendszerváltáskor előbb a szociáldemokratáknál, majd 1990-től az MSZP-ben politizál. 1994-től 1996-ig a párt ügyvezető alelnöke, most a Hír TV-ben van önálló műsora.
  • Pozsgay Imre 1990 előtt a Hazafias Népfront elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és művelődésügyi miniszter volt. Az MSZP-vel való szakítás után kisebb, parlamenten kívüli pártokban politizál. Tagja a Fidesz 2005-ben alapított Nemzeti Konzultációs Testületének.

Ugye, nem Orbán Viktorra gondol?

Nem. Ő nyolcvannyolcban indult a politikában, na mindegy. Szóval, ha azt nézzük, hogy egy csomó politikus milliárdokkal indul, akkor legalább az én indulásom nem kerül pénzbe az adófizetőknek.

A Fidesz ifjúsági szervezete és a Fidelitas között mi a különbség?

A néppárttá válásban van fontos szerepe a szövetség négy szervezetének; mi egy néppárti ifjúsági szervezet vagyunk. Mindenki számára nyitottak, baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, kékhajúak, feketehajúak, lilahajúak, fekete bőrszínűek, fehér bőrszínűek jöhetnek hozzánk. Ez az egyik, a másik egy gyakorlati különbség a Fidelitas és mi közöttünk: a direkt pártpolitikától távol tartanánk magunkat.

A Fidesz mellett a Fidelitasnak is a tagja?

Igen.

Milyen munkamegosztás lesz Ön és Szijjártó Péter Fidelitas-elnök között?

Akit az ifjúsági szervezet nem tud elérni, azt eléri a Fidelitas, akit a Fidelitas nem tud elérni, azt eléri az ifjúsági szervezet.

Ez olyan, mint a rendszerváltás előtt az MSZMP és a KISZ viszonya? A jó KISZ-esek lehettek MSZMP-tagok is?

Rosszmájúan lehet ezt mondani, nem tudom. Lehet. Ennyi erővel a CDU-CSU-t és ifjúsági szervezeteit is említhette volna.

Mit szólt az édesanyja ahhoz, hogy 2002-ben lehazaárulózta Magyarország akkori miniszterelnökét?

Mélységesen egyetértett vele, bár nem tudom, hogy vállalná-e ezt a kijelentést. Nekem ezt mondta.

Akkor is, amikor Önt bíróság elé idézték miatta?

Apukám fel volt háborodva: hogy jönnek ahhoz, hogy meghurcoljanak ezért?

Nem bánja azt, hogy életkora miatt nem kapcsolódhatott be '90 előtt a politikába, amikor az ilyen radikalizmusnak még sokkal komolyabb következményei lehettek?

Jobban meg lehetett volna mutatni, hogy ki a kemény gyerek?

Igen.

Azért én nem vagyok ilyen kemény gyerek. Az tény, hogy a rendszerváltás körüli időknek van egy varázsa, van egy bája. Azt nem mondom, hogy jobb lett volna, inkább más. De van most is munka.

Erről Medgyessy tudna mesélni.

Nem erre gondoltam. A mi korunk más, mint a rendszerváltás volt, ez inkább a boldog békeidőket idézi. Mi ebbe születtünk bele, túlzottan nagy háborúk és nemzetközi konfliktusok nélkül működik a világ. Ilyenkor mindig el szoktam mondani, hogy a rendszerváltáshoz hat év, a társadalom demokratizálásához legalább hatvan év kell. Azért ez komoly feladat.

A radikális kijelentése után a Jobbik nem hívta a soraiba?

Nem.

És ment volna?

Nem látom, a Jobbiknak ki az elnöke.

Kovács Dávid.

Tudom, hogy ki a Jobbik elnöke, tudom, hogy Csurka István a MIÉP elnöke, de hogy ez a Harmadik Út Mozgalom micsoda? Passz.

Gyurcsányt is hazaárulónak tartja?

Tisztázzuk ezt a hazaárulózást. Szerintem az ember fiatal korában hajlamos egy szóval jellemezni.

Még most is fiatal.

Eltelt azért négy év. Ma már sem Gyurcsány Ferencet, sem Medgyessy Pétert nem jellemezném egy szóval. Medgyessy Péternek miniszterelnökként nem lehetett tiszta a lelkiismerete, ez később ki is derült, hiszen leváltották. Nekem szimpatikus volt, ahogy a leváltása idején viselkedett, nem várta meg, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be ellene, és sajnálom, hogy ő csak negyven év után vette észre, hogy milyen társaságba keveredett.

A Fidesz közelében el tudná őt képzelni, mint mondjuk Pozsgay Imrét vagy Csintalan Sándort?

Áááá. Nem.

Mivel mérgezi magát?

Semmivel.

Na.

Néha egy kis vörös bor, fehér bor.

Van kedvenc borfajtája?

Gerét szoktam inni, de nem vagyok egy nagy spíler.

Mi az a három dolog, amit egy lakatlan szigetre magával vinne?

Három könyvet vinnék, mert - tudom, hogy hülyén hangzik - szabadidőmben szinte mindig olvasok.

És mi lenne az a három könyv?

Ez gondolkodást igényel. Elvinném Pascalnak a Gondolatok című könyvét, ez biztos. Elvinném Kosztolányinak az Esti Kornélját. És_ Az egyik szórakozásra, a másik gondolkodásra. Mi lehet a harmadik? Kicsit lazább.

Rejtő?

Azt már nem olvasok. Camus, nem tudom. Három könyv nem lenne elég. Nem lehet három könyvet elvinni.

A Bibliára nem gondolt?

Lehet, hogy nem raknám be.

Milyen politikai szerepre számít a 2006-os választás után?

Az ifjúsági tagozat elnöke akarok lenni.