Állovagok és álszentek: beindult a lovagbiznisz

2002.08.01. 10:54
Lovagnak lenni soha sem lehetett egyszerű, viszont Don Quijoténak legalább nem kellett vállára venni a bizonytalanság gyötrő terhét: lehet, hogy nem is vagyok igazi lovag? Ma Magyarországon ilyen húzós pszichikai próbatételt kell kiállnia sok száz lovagnak, többek között Kövér Lászlónak, Fónagy János egykori miniszternek, polgármestereknek, rendőri vezetőknek, sőt az első lovaggá ütött romavezetőnek is.
Perre ment a Visegrádon székelő Szent György Lovagrend egy hasonló nevet viselő szervezet ellen. A lovagrend kancellárja, Cseke László szerint az "állovagok" rossz hírét keltik a valódiaknak, és lenyúlják szellemiségüket. A visegrádiak azért haragudtak meg, mert a konkurens nyakra-főre üti lovaggá az embereket, holott a hagyomány szerint a zárt és hierarchikus közösséghez évente csak egy személy csatlakozhat. Legutóbb Szegeden 136 lovagot és dámát avattak a Nemzetközi Szent György Lovagrend - vagyis a perelt szervezet - tagjává.

Ekkor lett lovag például Fónagy János volt közlekedési és vízügyi miniszter, Bartha László szegedi polgármester, Lukács János dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya, Balogh Zoltán alezredes, szegedi és Bende István alezredes, hódmezővásárhelyi rendőrkapitány. Korábban ez a szervezet ütötte lovaggá a Fidesz-elnök Kövér Lászlót, illetve Simicskó Istvánt, aki akkor nemzetbiztonsági politikai államtitkár volt.

Zavarban lehetnek ők is. Akkor most lovagok, vagy nem? Hiszen volt minden: drága lovagi ruha, papi áldás, fényes csinradratta, pátosz. A lovaggá ütés (consecratus) szertartása során Karászy Kulin János főprior az avatási pallossal illette a kandidátusok jobb és bal vállát a hagyományos szavak kíséretében: "Tűrd el ezt az ütést, de többet egyet sem. A Szent György Lovagrend közösségébe fogadlak!"

"Semmi közünk hozzájuk"

"Mi idén nem avattunk egyetlen új tagot sem" - mondta a Szent György Lovagrend kancellárja. "A Nemzetközi Szent György Lovagrend nevű szervezetnek semmi köze a mi történelmi rendünkhöz, melyet még Károly Róbert király alapított 1326-ban. A rend a keresztény értékek védelmét, a magyar nemzeti és katonai hagyományok ápolását tűzte ki célul, emellett karitatív feladatokat is teljesít."

Visegrád perel

A visegrádiak nem is hagyták annyiban a dolgot: még a tömeges avatás előtt pert indítottak a szerintük jogellenesen működő szervezet ellen. "Az eredeti, 1326-as alapszerződésünk értelmében évente csak egy új tagot avathatunk. Ez alól csak az igazán nagy anyagi áldozatot hozó tagjelöltek esetében tehetünk kivételt, de nekik egy tanfolyamon kell részt venniük, melyen megtanulják a lovagi etikát" - mondta Cseke László, hozzátéve, hogy a másik szervezet megszűntetése érdekében lépéseket tesz a nemzetközi lovagrendek Hollandiában élő nagymestere is.

A kancellár szerint a magát főpriornak nevező, most Angliában élő Karászy Kulin János szélhámos, és anyagi érdekek miatt indította el szervezetét. "Ez a férfi a rendünk tagja, angliai priorunk volt 1993 és 2000 között, de nem tudott elszámolni több ezer fonttal, így kizártuk. Ekkor alapította meg törvénytelen szervezetét, melyet azóta sem jegyeztek be sehol, és mi is illegitimnek nyilvánítottuk."

Az "álrend" ütöget

A kancellár szerint a szervezet számolatlanul ütögeti lovaggá az embereket. Eddig már több mint 370 személyt avattak fel, "akik többsége azt sem tudja, mi fán terem ez az egész dolog".

Néhány napja az ózdi görög katolikus templomban a Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjává ütötta Kótai Aladárt, az Ózdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét. Cseke László szerint a romavezetőt nem az igazi rend fogadta be, így nem is nevezhető Szent György-lovagnak.

Kótai Aladár azonban nem kételkedik valódi lovagi mivoltában. "Nem tudom, milyen ellentétek vannak a rendek között, de büszke vagyok erre a kitüntetésre, és hogy én vagyok Magyarország, de talán Európa első roma származású lovagja. Eszembe sem jut kételkedni a rend hitelességében, ugyanis ez egy világszervezet. A vezetője, Karászy Kulin János, a lovagrendek atyaúristene" - vélekedik a kisebbségi vezető. Hitét igazolandó hozzáteszi, Karászy nem akárkiket ütött eddig lovaggá: "polgármestereket, szaktekintélyeket, államférfiakat, és a politikai gépezet tagjait". .

Ki a hunyó?

"Nem tudtam, hogy feljelentettek minket" - mondta a Nemzetközi Szent György Lovagrend egyik vezetője, Medve János, aki civilben az ózdi Mackó Tüzépet irányítja. "Ha így van, nem értem a visegrádiak hozzáállását."

Ennél többet tud Karászy közvetlen helyettese, az ugyancsak Ózdon élő Keller György. "Valóban perelnek minket, csak nem értem, miért. Csekéék szétszórták, elsimlizték a rendet, törvényszerű, hogy alakult egy életképesebb szervezet. A történelmet különben sem lehet kisajátítani. És ami a sok avatást illeti: egy társadalmi szervet ne akarjon szerzetesrendet játszani" - véli Keller, aki éppen a napokban kapott az ügyben "állásfoglalást" főnökétől. Mint mondta, a fax tartalmát nem ismeri, mert angol nyelvű, és még le kell fordíttatnia.