Mádl kivár

Az Olaszországban tartozkodó köztársasági elnök tájékozodott a Medgyessy-ügy kapcsán kialakult belpolitikai helyzetről, ugyanakkor nem hamarkodja el a véleményalkotást. Mivel nem fenyeget koalíciós válság, Mádl Ferenc nem szakítja meg külföldi útját. Az államfőt ma magánkihallgatáson fogadja II. János Pál pápa.
Az olaszországi látogatáson tartózkodó Mádl Ferenc telefonon beszélt Medgyessy Péter miniszterelnökkel és a négy párt elnökével, de a belpolitikai helyzetről csak hazatérése után, bővebb információk ismeretében tud majd értékelést adni - közölte a köztársasági elnök csütörtök reggel Rómában az őt kísérő magyar újságíróknak.

Mádl minden pártvezetővel beszélt már

Mádl Ferenc elmondta: éppen Olaszországban volt, amikor a Medgyessy Péterrel kapcsolatos információk megjelentek a sajtóban. Emiatt csak közvetett úton tudott tájékozódni, vagyis felhívta őt Medgyessy Péter miniszterelnök, aki elmondta neki, miként vélekedik erről a kérdésről.

Mádl beszélt mind a négy parlamenti párt vezetőivel is. A köztársasági elnök azonban bővebben szeretne tájékozódni az esetről hazatérése után, s csak azután tud majd - ha szükséges lesz -, értékelést adni a belpolitikai helyzetről. Mindehhez hozzátette: reméli, hogy mire hazaérkezik, egyszerűsödik a helyzet.

Mádlt fogadja a pápa

Csütörtökön Mádl Ferenc és kísérete a Vatikánban tesz látogatást, ahol az államfőt magánkihallgatáson fogadja II. János Pál pápa. Mádl Ferenc megbeszélést folytat a Vatikánban Angelo Sodano bíborossal. A magyar delegáció még aznap látogatást tesz a nápolyi NATO-bázison, ahol Mádl Ferenc találkozik Gregory G. Johnson admirálissal, a NATO dél-európai főparancsnokával és a magyar kontingens tagjaival. Pénteken Mádl Ferencet a nápolyi Frederico II. Egyetem díszdoktorává avatják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31