Mádl: Be kell tartani a törvényes formákat

Megnyugtató, hogy valamennyi közjogi intézmény és minden parlamenti párt tisztában van azzal, hogy egy törvénytelen megmozdulás semmilyen formában sem elfogadható - hangsúlyozta Mádl Ferenc köztársasági elnök a csütörtöki budapesti demonstrációk kapcsán. Hozzátette: különösen örömteli, hogy azok is belátták ezt, akiknek korábban más véleményük volt az ilyen jellegű megmozdulásokról.
Mádl Ferenc leszögezte: Magyarország stabilitását a törvényes és alkotmányos rend, illetve ezek betartása biztosítja. "A csütörtökön történtekkel kapcsolatban azt kell világossá tenni, hogy néhány száz ember demonstrációjáról volt szó; ez önmagában még nem indokolná, hogy az államfő véleményt mondjon, mégsem lehet szó nélkül hagyni, hiszen a demonstráció törvényellenes volt" - fűzte hozzá.

A köztársasági elnök rámutatott: a rendszerváltoztatás óta Magyarországon teljes körűen érvényesülnek az emberi szabadságjogok, így a szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadság is. Mindenki, aki betartja az ezekkel kapcsolatos szabályokat, korlátozás nélkül élhet ezen jogaival - mondta az államfő, kiemelve, hogy a demokrácia értékeit mindnyájunknak védeni kell.

Mádl jelezte: a köztársasági elnök feladata, hogy őrködjék az államszervezet demokratikus működése felett, ami természetesen a maga jogkörében felelőssége minden közjogi intézménynek, az Országgyűlésnek, a kormánynak, a pártoknak, hiszen ehhez jogi-operatív cselekvési hatalmuk is van. "Mindezek megfontolásával kötelességemnek érzem, hogy mindenkit arra kérjek: még a kritikus véleményét is a törvényes formákat megtalálva mondja el, és a törvénytelen eljárástól mindenki álljon el" - mondta Mádl Ferenc.

A köztársasági elnök kijelentette: be kell látni, hogy a törvényes rend biztosítása a mindenkori kormány felelőssége, és ehhez a törvények rendelkezései szerint kell cselekednie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája