Mádl nem siet a Sándor-palotába költözni

A köztársasági elnök programjában egyelőre nem szerepel a Sándor-palota jövőbeni hasznosításáról szóló megbeszélés a parlamenti pártokkal - értesült a Népszava. Mádl Ferenc Az államfői sajtóiroda szerint a megbeszélés csak augusztus 21. után, Mádl Ferenc szabadságának leteltével esedékes, de egyelőre nem került szóba az egyeztetés.
A köztársasági elnök a hivatalos programjai mellett napi 2-3 szabad órát tud szakítani, hogy lefolytathassa a megbeszélést.

Ki fizesse a palotát?

A kormányszóvivő a kabinet július 26-i ülését követően jelentette be, hogy a kormány támogatja a köztársasági elnök juttatásairól szóló törvény módosítását, annak érdekében, hogy a jövőben már a törvény szövegében is szerepeljen: a köztársasági elnök és hivatala elhelyezésére a budavári Sándor-palota szolgál. A jogszabály módosításához a képviselők kétharmadának egyetértő szavazata szükséges. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint az előzetes egyeztetések alapján várható, hogy mind a négy parlamenti párt kész a módosítás megszavazására. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, amely eddig állta a Sándor-palota havi 2,4 millió forintos fenntartási költségét, továbbra is biztosítaná a szükséges összeget. A NKÖM szerint azonban csak akkor terheli a tárcát a fenntartási kötelezettség, ha nem a Sándor-palota lesz az államelnöki hivatal új épülete. A Népszava szerint a minisztériumban a támogatás további formájával kapcsolatban arra várnak, hogy a köztársasági elnök mikor dönt a beköltözésről.

Nem fér be mindenki

A döntés sürgetné az üzemeltető Budai Várgondnokság Kht. műszaki vezetője. Szandavári Csabáné lapunknak elmondta, hogy amennyiben nem biztosítják a működéshez szükséges költségeket, kénytelenek lesznek bezárni az épületet, mert a kormányzati támogatás csak augusztus végéig elegendő, és nem tudják kifizetni például az idegenvezetők bérét sem. Szandaváriné azonban bízik benne, hogy a szabadságolások lejárta után a kormányzati szervek napirendre veszik a témát. A kht. műszaki vezetője szerint még mindig sok érdeklődő szeretné megtekinteni a felújított palotát. Naponta 6-700 látogatójuk lenne, de egy nap csak 480 látogatót engednek be az épületbe. Még nem lehet tudni, hogy mikor tárgyal a köztársasági elnök a parlamenti pártok képviselőivel a Sándor-palota jövőjéről. Az eszmecsere és az államelnök költözéséről szóló döntés halogatása viszont oda vezethet, hogy a hó végén -- pénz híján -- be kell zárni az épületet. A felújított palotát naponta 6-700 látogató tekintené meg, de az épületbe egy nap csak 480 embert engednek be.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25