Kétszázmillióba kerül Mádl hivatala a Sándor-palotában

Kétszázmillió forintba kerül a köztársasági elnök hivatalának bebútorozása és átalakítása. A parlament november 5-én fogadta el azt a törvényt, amely a Sándor-palotát jelöli ki Mádl Ferenc hivatala számára. Arról nincs még döntés, hogy látogatható lesz-e a palota az elnöki hivatal beköltözése után.
Januárban költözhet a budai Sándor-palotába a köztársasági elnök - írja a Népszabadság. Jelenleg az államelnöki apparátus irodahelyiségeinek bebútorozása folyik, amit a Miniszterelnöki Hivatal végeztet. A számítógépes rendszer is átalakításra szorul, ez Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint 43-44 millió forintba kerül. A felújításáért nívódíjat kapott palotában kisebb átalakítások történtek azóta, hogy szeptember végén bezárták a közönség előtt. Ezek költsége 12 millió forint volt. Többek közt a Dunára néző első emeleti szobasoron egy befalazott ajtót kellett kibontani.

Január végén a palotában elnökölhet

A napilap információi szerint Mádl Ferenc ugyanazt a neoklasszicista dolgozószobát fogja használni, amelyet korábban miniszterelnöki dolgozószobaként és tárgyalóként említettek a tudósítások. Az irodákba összesen 404 modern bútordarab kerül. Egyebek mellett negyvenhárom forgószék, negyvenöt tárgyalószék érkezik, valamint íróasztalok, tizenegyféle típusban.

Közbeszerzési pályázaton a Sin-Cord Kft. nyerte el a beruházást, bruttó 163 millió forint értékben. A bútorok típusát a belsőépítészek választották ki: olasz darabok lesznek - nyilatkozta a Népszabadságnak Csillik Andrástól, a MeH munkatársa. A berendezés szállításának határideje január 2. Magának a kabinetnek az átköltöztetése néhány napot vehet igénybe, így Mádl akár már január végén a palotában elnökölhet. Mádl Ferenc nem itt lakik majd, de lakosztályt fenntartanak a számára.

Évente százhúszmillió

A Népszabadság kiszámolta: több mint kétszázmillióba kerül az új államelnöki hivatal irodáinak berendezése és az átköltözés. A kabinet működésére évente százhúszmillió forint van előirányozva. Arról nincs még döntés, hogy látogatható lesz-e a palota az elnöki hivatal beköltözése után.

A hivatal dolgozóinak autói a Sándor-palota előtt parkolhatnak majd, de csak addig, amíg meg nem épül a vár nyugati fala tövében a mélygarázs. Ennek tervei már elkészültek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25