Együttműködésre törekszik az új köztársasági elnök

2000.06.06. 19:55
Az új köztársasági elnököt csak a harmadik fordulóban, 243 igen, 96 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg. Előzőleg, a második fordulóban nem sikerült elérni a szükséges kétharmados többséget, a honatyák 258 támogatás helyett csak 238 igen szavazatot adtak le a koalíció jelöltjére. A harmadik fordulóban viszont már elég volt az egyszerű többség, s így eredményes lett végül a voksolás.
Mádl Ferenc
A politikai kultúra javítására csak fokozatosan kerülhet sor
Megválasztása után Mádl Ferenc újságíróknak elmondta: lehet, hogy hosszú évekbe telik majd, mire megvalósulnak tervei, s a politikai kultúra javítására csak fokozatosan kerülhet sor. Ugyanakkor abban bízik, hogy már a 2002-ben nyugodtabb légkörben bonyolíthatják le a választásokat.
Mádl Ferenc letette hivatali esküjét

A voksolás után a frissen megválasztott elnök letette a hivatalos esküt, majd Göncz Árpád mondott beszédet. ,,Mádl professzor több nyelvet beszélő, széles látókörű ember" - köszöntötte a megválasztott elnököt az augusztus 5-ig hivatalában lévő Göncz Árpád. "Isten áldását kérem a munkájára" - fejezte be beszédét.

Szavazati arányok

Az első fordulóban még 371 képviselő vett részt a szavazáson, közülük 251-en támogatták Mádl ferenc köztársasági elnökké választását, 103 ellenezték és heten adtak le érvénytelen szavazatot. A második fordulóban mnár csak 355-en vettek részt a szavazásban, közülük 238-an voksoltak igennel, 103-an nemmel és 14.-en adtakl le érvényteléen szavazatot. A harmadik fordulóban már csak 351-en szavaztak, 243-an igennel, 96-an nemmel és 12 volt az érvénytelen szavazatok száma.

Ezután Mádl Ferenc lépett a szónoki emelvényre. Beszédében a közéleti és a mindennapi békére szólított fel. A megválasztott köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a parlamenti többség bizalma erőt ad neki ahhoz, hogy kellő alázattal teljesítse ráruházott kötelezettségeit. Megköszönte a támogatást mindenkinek, aki támogatta őt és tisztelettel elfogadta azok véleményét is, akik ellenezték megválasztását.

Az új elnök Thomas Mannt idézve harcos humanistának vallotta magát, aki elveti a politikai szélsőségeket. A megválasztott elnök ezután megköszönte elődjének, Göncz Árpádnak, hogy "örökre gazdagabbá tette az országot elnöki munkájával", majd Isten áldását kérte Magyarországra.

Szájer: megkímélhették volna a hetven éves professzort

Szájer szerint egyértelműen az MSZP szegte meg a szavát
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője üdvözölte Mádl Ferenc köztársasági elnökké választását, hozzátéve, hogy megkímélhették volna a hetven esztendős jogászprofesszort a két napos szavazási procedúrától.

Különösen azért, mert bár a Fidesz eredetileg is arra készült, hogy a harmadik fordulóban választanak elnököt, az ellenzék előzetes nyilatkozatai arra utaltak, hogy már az első körben megválasztják a köztársaság új elnökét. Szájer szerint egyértelműen az MSZP szegte meg a szavát, a koalíció képviselői ugyanis bizonyosan igennel szavaztak. A Fideszes frakcióvezető ugyanakkor köszönetét fejezte ki a Mádl Ferencre voksoló ellenzéki képviselőknek.

Torgyán József kisgazda-pártelnök, vidékfejlesztési miniszter a sikeres szavazást követően elmondta: az a legfontosabb, hogy van megválasztott államfője Magyarországnak. Torgyán szerint egyértelműen az ellenzéket, de különösen az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli a felelősség, hogy Mádl Ferenc nem ért el már az első fordulóban kétharmados többséget.

Torgyán saját bevallása szerint a biztos siker érdekében a kisgazdák kontrollálták egymás szavazatait, így akadályozva meg az esetleges nemmel voksolást.

Kovács: Mádl számíthat a szocialisták támogatására

Kovács László szocialista pártelnök frakcióvezető, az Index kérdésére 25-ben maximálta azoknak az MSZP-s politikusoknak a számát, akik nemmel szavazhattak, ezért nyugodtan mondhatja, hogy frakciójában minden szavazásnál megvolt Mádl Ferenc legalább kétharmados arányú támogatása. A politikus ezért visszautasította azt a kormánypárti vádat, hogy miattuk nem választották volna meg korábban Mádl Ferencet.

Kuncze Gábor
"A szavazás titkos volt, de a szabaddemokraták többsége támogatta Mádl Ferenc megválasztását"
A politikus minden valóságalapot nélkülözőnek nevezte azt a vélekedést, hogy az MSZP-n belüli hatalmi harc eredménye lenne a szavazás körüli herce-hurca, aminek valódi célja Kovács László lejáratása lenne azért, hogy végül Németh Miklós legyen a párt miniszterelnök-jelöltje. Azt is megtudtuk, hogy a szocialistáknak ,,nincs sem egy, sem két miniszterelnök-jelöltje", erről ugyanis csak 2002-ben dönt majd a párt.

Kovács szerint a parlamenti szavazás harmadik fordulója feledtette a korábbi méltatlanságokat, s a koalíciótól két éve hiába várt gesztusokat is észleltek. Ezek közé sorolta, hogy Mádl Ferenc felül tud emelkedni a pártokon, s az egész ország köztársasági elnöke kíván lenni, aki erősíteni tudja a nemzeti összefogást. Éppen ezért Kovács László szerint Mádl Ferenc számíthat a szocialisták támogatására.

Az MSZP első embere szerint Mádl Ferenc első beszédéből is kiderül, hogy ő nem kisgazda szellemiséget képvisel. Ezért Kovács szerint a kétharmados támogatáshoz szükséges hiányzó szavazatokat a kormányoldalon kell keresni.

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője kifejtette: a szavazás titkos volt, de a szabaddemokraták többsége tudomása szerint támogatta Mádl Ferenc megválasztását. Kuncze sok sikert kívánt a ,,legitim, megválasztott" köztársasági elnöknek, aki - mint fogalmazott - ,,az én igényeimet kielégíti". A köztársasági elnök első beszédét kommentálva a frakcióvezető hangsúlyozta: ,,támogatni tudom azt, egyetértek vele".

Dávid Ibolya: a köztársasági elnök úr bennem mindig partnerre talál

Dávid Ibolya, az MDF elnöke, igazságügyi miniszter az Indexnek elmondta: az MDF már 1995-ben is jelölte Mádl Ferencet a legfőbb közjogi méltóságra. Éppen ezért bíznak benne, sőt ,,bizalmunk rendíthetetlen" - mondta a miniszter asszony.

Göncz Árpád
,,Mádl professzor több nyelvet beszélő, széles látókörű ember"
Dávid Ibolya kifejtette: a béke, az együttműködés és az összefogás az, amit Mádl Ferenc a legfőbb céljának tart, s ezzel ő maga is teljes mértékben egyetért, hiszen az MDF elnökeként is ezt hangsúlyozza már régóta. Dávid alkalmasnak tartja az új köztársasági elnököt arra, hogy a nemzet egységét megtestesítse, és hozzájáruljon egy új közéleti stílus megteremtéséhez. A miniszter végül hozzátette azt is, hogy Mádl Ferenc ,,benne mindig partnerre talál".

Csurka István: örülünk, hogy van államfő

Csurka István, a MIÉP elnök-frakcióvezetője kifejtette:a miépesek mind a három szavazási fordulóban nemmel voksoltak, de örülnek annak, hogy van köztársasági elnöke Magyarországnak. ,,Gratulálunk neki, munkáját segíteni fogjuk, hiszen - mint mindig, most is - az alkotmány talaján állunk" - mondta a párt vezetője.