Halogatják az életveszélyes ház felújítását

2000.08.31. 21:27
Azonnal meg kell kezdeni az életveszélyes állapotban lévő pécsi Magasház részleges felújítását. A szigetvári jegyző hétfői határozata már csak a sokadik próbálkozás, hogy az épület tulajdonosát, az IMMO Kft.-t rábírják kötelezettségeinek teljesítésére. Pedig az első körben kötelezően előírt ötvenmillió forintos erkélyfelújítás csupán egy parányi szelete a teljes, hárommilliárd forintba kerülő beruházásnak. A költségek nagysága miatt nem csoda, hogy évek óta húzódik az összeomlással fenyegető lakóépület renoválása. Május végén azonban a pécsi önkormányzat pereskedése ellenére a társaság megkapta az építési engedélyt, de ennek ellenére az eredeti állapotában pusztul a monstrum. Az önkormányzat akár a rendőrség segítségét is kérheti, ha a tulajdonos nem kezdi el a munkát.

A huszonnégy emeletes romhalmaz statikusi vélemények szerint fokozottan veszélyes állapotban van. Jelenlegi tulajdonosa az IMMO Tervező, Kivitelező, Üzemeltető Kft., amely a májusi építési engedély birtokbavétele óta húzza-halasztja a felújítást. Dr. Aracsi József Szigetvár jegyzője azzal a feltétellel adta ki az engedélyt, hogy a tulajdonosok július elején megkezdik a felújítási munkákat, és a ,,konzolos zónák" (erkélyeket tartó falak) megerősítésével augusztus utolsó napjára végeznek. Ehhez képest nem történt érdemi lépés. Az Index nem tudta elérni a társaság igazgatóját, de a Dunántúli Napló információi szerint az ügyvezető a jegyzőnek eljutatott tájékoztatóban arra hivatkozik, hogy Svájcból hoznak be szénacélt, amelynek felhasználásáról még most is egyezetnek.

A rendőröket is bevethetik

21 emelet, 84 méter
Az új határidőt szeptember utolsó napjában határozta meg a jegyző. Ha addig nem a megfelelő módon, vagy nem fejezik be a munkát, akkor 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújthatják a társaságot. A pénzbüntetést akárhányszor kiszabhatják. Abban az esetben, ha ennek ellenére sem történik semmi, a szigetvári jegyző felkérheti a pécsi önkormányzatot a munkák elvégzésére. A területet szükség esetén akár a rendőrség bevonásával is biztosíthatja. A költségeket, természetesen a tulajdonost terhelik, és amíg a Kft. nem fizeti ki, jelzálog terheli az ingatlant.

A Magasház

A Magasház története jobban hasonlít egy szappanoperához, mint egy szabályos procedúrához. Az épületet a pécsi önkormányzat 1993-ban értékesítette 32 millió forintért. A vételárat azonban nem készpénzben kellett kifizetni a vevőnek. Az új tulajdonos kötelezettséget vállalt arra, hogy 1998. december 31-ig a kész, és teljesen felújított lakóházból két szintet átad az önkormányzatnak. Ez nem történt meg, az önkormányzat ezért beperelte a társaságot, amely időközben a kötelezettségekkel együtt eladta az IMMO Kft.-nek. A Baranya Megyei Bíróság július 7-ei határozata a társaságot 32 millió forint megfizetésére kötelezte. Az IMMO Kft.-nek ezen kívül a két éve felgyülemlett kamatokat is ki kell fizetnie az önkormányzatnak - mondta el lapunknak Papp Judit a pécsi önkormányzat jegyzője, majd hozzátette, mivel a Kft. fellebbezett, az eljárás akár két évig is elhúzódhat.

A jegyző kérdésünkre elmondta, hogy azért nem ő intézkedik az ügyben, mert elfogultság miatt (az önkormányzat kontra IMMO Kft.) másik eljáró szervet kellett kijelölni. A megbízott Aracsi József Szigetvár jegyzője lett, akit többszöri megkeresés ellenére sem tudott elérni az Index.

A közgyűlés előtt a kérdés

Papp Judit elmondta, hogy egy önkormányzati képviselő kérésére szeptember 14-én a pécsi közgyűlés elé kerül a téma, és ekkor határoznak arról is, hogy az önkormányzat hogyan kapcsolódna be a felújításba, ha a tulajdonos addig sem kezdi el a munkát. A jegyző szerint nem kerül sor a rendőri erők bevetésére, hiszen a határozatok olyan súlyos szankciókat tartalmaznak, amelyek ,,remélhetően hatni fognak" a tulajdonosokra.