Beperelik Magyar Bálintot a jászladányiak

Beperelte az oktatási minisztert a jászladányi magániskolát létrehozó alapítvány, szerintük ugyanis Magyar Bálint jogtalanul szüntette meg az iskola működését. A miniszter szerint a lépésnek nincs jogi alapja, és az alapítványnak inkább az iskolának juttatott miniszteri támogatással kellene foglalkoznia.
Pert indított Magyar Bálint oktatási miniszter ellen a jászladányi magániskolát létrehozó alapítvány. Kolláth György, a szervezet jogi képviselője a döntést az InfoRádiónak nyilatkozva azzal indokolta, hogy Magyar Bálint - megítélésük szerint - jogtalanul akadályozta meg az iskola működését.

"Törvénysértő volt a határozat"

Kolláth szerint az oktatási tárca vezetője augusztus 30-án egy "rapid eljárásban" elsietett, és egyben törvénysértő közigazgatási határozatot adott ki, amellyel szemben 30 napon belül a Fővárosi Közigazgatási Bírósághoz lehet jogorvoslatért fordulni.

Az ügyvéd hangoztatta, hogy a jászaldányi alapítványi iskola nincs elzárva a roma gyermekek elől, hozzátéve, hogy az ügy nem romák és magyarok között "szakad".

Ennek a lépésnek nincs törvényes alapja - mondta az Indexnek Magyar Bálint, hozzátéve, sajnálja, hogy az alapítvány nem azzal foglalkozik inkább, hogy a minisztérium által nyújtott segélycsomagot miként tudják a legeredményesebben felhasználni.

Előzmény

Szeptember 1-jén megtartották a tanévnyitó ünnepséget a jászladányi alapítványi iskolában annak ellenére, hogy az oktatási miniszter korábban jelezte: az Antal Mihály Alapítványi Általános Iskola nem kezdheti meg működését, mert nem minősül közoktatási intézménynek, működéséhez hiányoznak a jogszabályban előírt feltételek.

Jászladányban a települési és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat között csaknem két éve tart a vita az alapítványi iskola felállításáról, amelyet azért szeretne a falu működtetni, hogy "inspiráló környezetet biztosítson a valóban tanulni akaró fiataloknak".

A romák viszont úgy vélekednek, hogy az általuk elitnek minősített iskola létrehozásával az ottani, tandíjat megfizetni nem tudó, ám tehetséges cigánygyerekek hátrányba kerülnek a tanulásban.

Magyar segítséget kért

Korábban Magyar Bálint a jászladányi iskola ügye kapcsán levélben fordult négy egyház vezetőihez a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése ellen.

Az egyházi vezetők válaszlevelükben kiemelték: örömmel fogadták, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter a segítségüket kérte Magyarország "legnagyobb problémájának" megoldásához, félretéve azt a választási kampány időszakában sokak által hangoztatott véleményt, hogy az egyházak tartsák távol magukat a politikai és társadalmi kérdésektől.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04