Stumpf István házbérlete

2002.10.31. 10:21
Stumpf István volt kancelláriaminiszter havi egymillió forintért bérel ingatlant a Rózsadombon - adta hírül több tévécsatorna is a múlt hét végén. Ezen túl azonban más nemigen derült ki a tudósításokból. A Magyar Narancs részletesen vázolja a kormányváltás után az eredeti - kutatói - foglalkozásához visszatért Stumpf házbérlésének hátterét.

Az Aleria Ingatlanhasznosító Kft. 2002. április 2-án alakult 3 millió forint törzstőkével Veszprémben, majd néhány hónap múlva áttette székhelyét Budapestre, a Talaj utcába. A cég két tulajdonosa közül az addig 96,6 százalékos üzletrésszel rendelkező Petróczki László a másik tulajdonos, Spéderné Petróczki Erzsébet engedélyével június 27-én, némileg fura technikával, 4 millió forintra emelte a társaság törzstőkéjét: az akkor még vagyontalan Aleria által eladásra kínált egymillió forintos új üzletrészt ugyanis Petróczki László 85 millió forintért jegyezte le.

Ez az összeg azonban semmilyen módon nem adhatott fedezetet egy 250-300 millió forintba kerülő rózsadombi luxusvilla megvásárlásához. Márpedig az Aleria 2002 nyarán birtokba vette a II. kerületben, az amúgy is menőnek számító Gárdonyi utca egyik legimpozánsabb házát. Azért csak birtokba, mert a földhivatali tulajdonilap-másolat tanúsága szerint az Aleria nem fizette ki a vételár teljes összegét, ezért a tulajdonjog továbbra is az eladó nevén szerepel. E részlet ismeretében a megszokottól eltérőnek minősíthető, hogy az Aleria Kft. szinte az adásvételi szerződés megkötésének pillanatában bérbe is adta az ingatlant. Petróczki László kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy a bérlő a ház kapucsengőinek egyikén is feltüntetett Faktum 57 Kft.

A Faktum Kutatási és Tanácsadó Kft. 2002. június 15-én létesült. Két tulajdonosa közül a 96,7 százalékos üzletrészt birtokló volt kancelláriaminiszter, Stumpf István a feleségével - a szocializmus vége felé belügyminiszterkedő Horváth István lányával -, Horváth Andrea bírónővel, illetve négy gyermekével maga is ott lakik. A Narancs érdeklődésére Horváth Andrea is - Petróczki Lászlóhoz hasonlóan - a Faktumot jelölte meg a ház bérlőjeként. Ez felvetheti, hogy - egyrészt - amennyiben a kft. a bérlő, mit keres ott a Stumpf család, másrészt azt, hogy egy legfeljebb néhány embert foglalkoztató, épphogy megalakult kft.-nek miért van szüksége belső, kertre néző uszodára, szaunára, valamint 700 négyzetméter körüli hasznos alapterületre?

Stumpf István, aki a kis kft.-n kívül a Századvég Alapítvány elnökeként is tevékenykedik, készségesen válaszolt e kérdésre: a kis palotát elsősorban nem a Faktum Kft., hanem kétharmad részben ő maga bérli. Bérleti díjról nem beszélt (az egyik kereskedelmi adónak később azt nyilatkozta, hogy az összeg "közelebb van" a havi egymillióhoz), így két, a környéken is dolgozó, ingatlanhasznosítással foglalkozó vállalkozás vezetőjét kérdeztük meg, mennyiért lehetne bérbe adni az ominózus házat. Egybehangzó véleményük szerint 4000 dolláros havi bérleti díj a reális ár. Nincs okunk feltételezni, hogy az Aleria áron alul adja bérbe Stumpféknak az ingatlant, amihez egyébként több mint 400 négyzetméteres kert is tartozik. Annál is inkább, mivel feltételezhető: az Aleria a bérleti díjból törleszti a vételárat. Stumpf István válasza alapján az valószínűsíthető, hogy a mintegy 4000 dolláros (körülbelül egymillió forintos) jelenlegi bérleti díjból Stumpfék 670 ezret fizetnek, a Faktum Kft. pedig 330 ezret.

A bérleti díj fedezetéről Stumpf István a következőket mondta lapunknak: a II. kerületben, a Szikla utcában van egy 165 négyzetméteres lakásuk, amelyet nemrég bérbe adtak; a Bécsi úton is van egy 50 négyzetméteres lakásuk, amit szintén kiadnak. (Más forrásból származó információnk szerint a Szikla utcai ingatlan bruttó bérleti díja 670 ezer forint körül mozog.) Stumpf szerint a Faktum már a megalakulása pillanatában kapott megrendelést, s a tiszteletdíj előlege fedezte az első havi bérleti díj harmadát. A volt kancellária-miniszter maga is elismerte, hogy némi kockázatot vállalt a bérlettel, de mint kijelentette, bízik abban, hogy cégének lesz elég megrendelése. Kérdésünkre elmondta: azért döntött a Gárdonyi utcai ingatlanba költözés mellett, mert Szikla utcai otthonuk szűkös volt a hatfős családnak, ráadásul három nagyobb gyereke a Móricz Zsigmond Gimnáziumba jár, ami sokkal közelebb van új otthonukhoz.

A Szikla utcai lakás bérleti díja elvben fedezi a Gárdonyi utcai kétharmadát, de abból 20 százalékos átalányadót kell Stumpféknak fizetniük, miközben a Gárdonyi utcai bérleti díjat adózott pénzből kénytelenek előteremteni. Ha tehát a 4000 dolláros Gárdonyi utcai bérleti díj megfelel a valóságnak, úgy Stumpf havonta nettó 140 ezer forintot egyéb jövedelméből pótol a lakásbérleti díjhoz.

Stumpf István, mielőtt elfoglalta a miniszteri bársonyszéket, igen jól megfizetett kutató lehetett, hiszen saját bevallása szerint tudományos kutatóként nagyobb jövedelmet húzott, mint miniszterként.

Félix Péter

Forrás: Magyar Narancs