A Népszabadság átalakulása

Bár a jól értesültek Eötvös Pál februári, váratlan távozását a tavaly szeptemberi Teller-levél históriával próbálták összefüggésbe hozni, az elnök-főszerkesztő döntésének hátterében sokkal komolyabb ok állt. A lap fő tulajdonosa, a svájci Ringier AG által alapított Ringier Kiadói Kft. a kedvezőtlen piaci tendenciák miatt egy ideje komolyabb változásokat szorgalmazott. "Az elmúlt tizenöt évben munkám 70 százaléka annak kivédésére irányult, hogy bárki beleszóljon a szerkesztőség ügyeibe" - fogalmazott a Narancsnak Eötvös Pál, aki bizonyos dolgokban - mint a lap fővárosi mellékletének megszűnése - így is jelentős engedményekre kényszerült. Februárban ugyanakkor a Népszabadság Rt.-t negyedrészben tulajdonló, a 90-es évek elején a párt által gründolt és sok szálon ma is az MSZP-hez kötődő Szabad Sajtó Alapítvány vezetői is elérkezettnek látták az időt a személyi változásra.

"Két-három éve, mióta vitatkozunk a Ringier-vel a megújulásról, defenzíven védtük a lapot. Most jött el az a pillanat, hogy egyetértettünk a szakmai befektetővel - magyarázta a fordulat okait lapunknak Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke. - Beláttuk, hogy nem elég a piaci tendenciákra hivatkozni a példányszámcsökkenés indoklásakor, hanem új koncepcióra van szükség, ami szervezeti-személyi változásokkal is jár." Földes szerint a Szabad Sajtó Alapítvány fő érdeke az, hogy "a lap a változás ellenére úgy őrizze meg az eredeti olvasótáborát, hogy közben az általa képviselt értékvilág minél több emberhez jusson el". Ezért a beleegyezésüket ahhoz a feltételhez kötötték, hogy nem változik a lap ideológiája, minőségi jellege, és nem sérülnek a kisebbségi tulajdonosok jogai.

A Ringier és a Szabad Sajtó Alapítvány közös levelet intézett a főszerkesztőhöz, melyben dinamizálást, arculatváltást és személyi változásokat sürgettek. Eötvösnek olyan programot kellett volna benyújtania, amely a szerkesztőség felépítésének racionalizálását célozza, rovatvezetői szintig meghatározva az új vezetést. Mindez egyértelművé tette, hogy a tulajdonosok a lapot az elmúlt években ténylegesen irányító három főszerkesztő-helyettes, Karcagi László, Tamás Ervin és Zalai István távozását is "ki kívánják eszközölni".

Eötvös Pál azonban - mint lapunknak elmondta - nem igazán értett egyet a körvonalazódó tulajdonosi tervekkel, s nem kívánta betölteni a neki szánt ítélet-végrehajtói szerepet sem, ezért az azonnali távozás mellett döntött. Hiába garantál ugyanis a Népszabadság Rt. alapító okirata irigylésre méltó, Magyarországon egyedülálló szerkesztőségi autonómiát (bár a főszerkesztő személyéről a Népszabadság Rt. közgyűlése dönt, a jelölés a dolgozói részvényhez kötődik, és a szerkesztőséggel kapcsolatos döntések hangsúlyosan el vannak választva a kiadó többi részétől), hosszú távon nem lehet széllel szemben vitorlázni: a tulajdonosok előbb-utóbb térdre kényszeríthették volna a főszerkesztőt. A nyílt háborúskodás ugyanakkor senkinek nem állt érdekében, hiszen demoralizálta volna a szerkesztőséget, ami a lap gyengülését, eredményeinek romlását és piaci értékvesztését vonta volna maga után.

Mindezt ráadásul egy olyan időszakban, amikor a politikai napilapok piaca a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt amúgy is

tartósan szűkülni

látszik. A kereskedelmi tévék indulása óta a közérdeklődés a bulvártémák felé mozdult, amit csak erősít a bulvárlapok és -tévék hatékony keresztpromóciója. A politikai napilapokat főleg az idősebbek veszik, míg a piacra belépő fiatalok inkább az ingyenes Metrót és a bulvárt olvassák. A Népszabadság gazdasági pozícióit emellett az is veszélyezteti, hogy a hírek szerint idén ősszel a vidéki napilapok piacán már most toronymagasan piacvezető Axel Springer (AS) új országos (azaz a fővárosra fokuszáló) politikai napilapot indít; a lapcsoport összetett ajánlataival az AS feltehetőleg tarolni fog a hirdetési piacon.

Eötvös távozása felzaklatta a szerkesztőséget, a munkatársak többsége ugyanis a kikezdhetetlen tekintéllyel és befolyással bíró elnök-főszerkesztő alatt egyfajta védőburokban élt: a szerkesztőség és a lap többi egysége között nemigen folyt érdemi kommunikáció, az újságírók nem szembesültek közvetlenül a tulajdonosi igényekkel. "Eötvös a lemondásával akaratán kívül nehéz helyzetbe hozott minket" - fogalmazott a lap egyik befolyásos munkatársa. Korábban a főszerkesztő újraválasztása ellenjelölt híján automatikusan történt, most azonban hirtelen tétje lett a szerkesztőségi dolgozók akaratának. 'k viszont kevéssé voltak felkészülve arra, hogy éljenek az alapszabály biztosította jogukkal.

Az ideiglenes főszerkesztő, Vörös T. Károly csak azzal a kikötéssel vállalta a júniusig tartó, három hónapos megbízatást, hogy a szerkesztőség személyi állománya érintetlen marad, és megbízása lejártakor visszaveheti a rovatát. Beleegyezett ugyanakkor, hogy a szerkesztőségben "levezényli" a tulajdonos által régóta szorgalmazott arculatfrissítést. Az új layoutról szóló belső vita így hetekig párhuzamosan zajlott a főszerkesztőváltással és a jelöltállítással kapcsolatos polémiával. A tulajdonosok ráadásul hónapokig nem tartották szükségesnek tájékoztatni a lap munkatársait a szándékaikról, ezért a legtöbben részinformációkból próbálták kikövetkeztetni a fejleményeket, s ez tovább növelte a feszültséget a Bécsi úti szerkesztőségben.

A Ringier Kft. egyes becslések szerint a Népszabadság részvényeire összesen mintegy 10 milliárd forintot költött. "Ha tulajdonos lennék, minden bizonnyal engem is frusztrálna, hogy egy ilyen helyzetben nincs beleszólásom a vállalatom vezetőjének kiválasztásába" - fogalmazott egyik, szerkesztőségbeli forrásunk. Mint azt Lengyel L. László, a Népszabadság Rt. vezérigazgatója, a lap felelős kiadója érdeklődésünkre elmondta, a Népszabadság csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha igazodik a megváltozott piaci környezethez. A fő kérdés szerinte az, hogy az új célközönségnek, a 35-45 körüli olvasóknak van-e igénye minőségi napilapra, és ha igen, azt várják-e, amit a Népszabadság nyújt. "A fókuszcsoportos vizsgálat kimutatta, hogy a célközönség túl

komolynak, nehéznek és hivatalosnak

tartja a lap tartalmát, úgy érzik, hogy tele van hosszú, szürke cikkekkel" - idézte fel a riasztó eredményeket. Érthető, hogy a tulajdonosokban és a kiadóban is megfogalmazódott az igény, hogy attraktívabb, az olvasó szemét jobban vezető újságot készítsenek. A vezérigazgató szavaival "a cél az, hogy kisebb terjedelemben többet mondjunk ugyanarról a témáról. Érthetőbb, tömörebb, illusztratívabb lapra van szükség, sok magyarázó grafikával és képpel, hogy az olvasó öt-hat perc alatt, az újságot végiglapozva megszerezhesse az őt érdeklő információkat." Lengyel szerint a felmérések azt is kimutatták, hogy a fiatalosabb, közvetlenebb stílus az idősebbeknek is vonzó.

Mindezzel összhangban húsvétkor jelentősen megváltozott az újság külleme: feltűnőbbek lettek a címbetűk, rövidültek a címek, több lett a kép és a grafika, és általában "szellősebb" lett a lap (az egyik munkatárs számítása szerint újabban mintegy 20 százalékkal kevesebb betű van ugyanannyi oldalon). Ez pedig kétségkívül a lap "inflálódásának" a jele. Az olvasók a nemzetközi és a hazai oldalakat már jól elkülönülve találják, ami kétségkívül felhasználóbarát "újítás", még ha sokakat meghökkent is, hogy a vezető belpolitikai hírek csak a "színes-szagos" szórakoztató külföldi anyagok után következnek. Az új arculat ugyanakkor hosszas, a szerkesztőségen belüli vita eredményeképpen jött létre, és jellemző módon a címbetűk típusáról a patthelyzetnek köszönhetően végül az Népszabadság Rt. - tipográfiai ügyekben nem kifejezetten kompetens - felügyelőbizottsága döntött.

Az arculatváltást számos beszélgetőpartnerünk egyértelműen negatív, a súlyvesztés és az elsekélyesedés felé tett lépésként értékelte. A bulvárosodást szorgalmazó tulajdonosi nyomulás elleni harcként láttatta a főszerkesztő-választást a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent elemzésében Szigethy András, a Népszabadság egyik munkatársa is. Mások szerint viszont a tartalmi felhígulás veszélyét az újítások ellenzői inkább taktikai okokból, a szerkesztőségen belüli pozícióik védelme érdekében nagyították fel. "Jelentős tévedés van a bulvár fogalmával kapcsolatban" - fejti ki álláspontját Mikó F. László, a lap művészeti vezetője. "Attól, hogy csinosabb és érdekesebb az újság megjelenése, még nem léptünk a bulvárosodás felé. Úgy látszik, hogy a layout is olyan dolog, amihez mindenki ért, de kíváncsi vagyok, mi történne, ha én próbálnék beleszólni a cikkek tartalmába." Mint mondja, izgalmas feladat volt az újságot úgy áttervezni, hogy a címoldal címeinek végigolvasása alapján az ember úgy érezhesse, nagyjából tudja, hogy mi történt, de muszáj legyen elolvasnia a cikkeket is. Mikó emlékeztetett, hogy a komoly nyugat-európai lapok is piacvesztéssel küszködnek, és tetszetősebb megjelenéssel, tematikus blokkokkal, igényes grafikai megoldásokkal keresik az olvasók kegyeit, mégsem vádolja senki bulvárosodással például a Berliner Zeitungot vagy a The Guardiant. "A bírálók közül sokan azt hiszik, hogy az új designt a Ringier erőltette ránk, pedig a tulajdonosok egyáltalán nem szóltak bele, hogy milyen legyen a lapterv."

Az új célközönségnek a fókuszcsoportos felmérések szerint bejön ez a külcsín: a százmillió forintos hirdetési kampánnyal összekötött váltás tízszázalékos eladott példányszám-növekedést hozott. Kérdés persze, hogy sikerül-e megtartani, illetve növelni az olvasók számát, amiben viszont a tartalmi változások játszanak majd főszerepet.

A vezérigazgató

úgy látja, hogy fel kell hagyni például azzal a gyakorlattal, hogy értelmiségiek üzengetnek egymásnak a lapban; ehelyett a fajsúlyosabb anyagokat a Hétvégében kellene megjelentetni, ami így amolyan értelmiségi magazinként funkcionálna. Lengyel L. László szerint ideje felhagyni az intézmény- és hatalomközpontú újságírással, helyette az olvasók által hasznosítható praktikus információkra, a politika következményeire, az emberek életére gyakorolt hatására kell helyezni a hangsúlyt. Bár Lengyel közel két hónapja nyilatkozott a Narancsnak, Vörös T. Károly május 28-i "székfoglaló" szerkesztőségi cikkében szinte szó szerint ugyanígy fogalmazott: (a Népszabadság) "elitizmus helyett a közérthetőségre, a politikai-intézményi szempontok helyett pedig a magyar társadalom valós problémáinak pontosabb bemutatására vállalkozik".

Az arculatváltással kapcsolatos vita közben kezdődött a főszerkesztő-jelölési procedúra is. Április közepén, az első megmérettetésen kiderült, hogy a szerkesztőségen belül két fajsúlyos jelölt van: a megbízott főszerkesztő 46, Nagy Csaba, a külpolitikai rovat vezetője 24 szavazatot kapott, a további három jelölt pedig összesen 25-öt. A szerkesztőségben "fontolva haladóként" számon tartott Vörös mellett Nagy Csaba a munkatársak szemében kifejezetten forrófejű, a reformokra vetélytársánál nyitottabb jelöltnek tűnhetett, akivel a változtatásokat követelő tulajdonosok Vörösnél könnyebben tudtak volna együttműködni. Bár az erőviszonyok körvonalazódni látszottak, a szerkesztőség munkatársai közül sokak szerint a meccs ekkor még korántsem volt lefutva: nem lehetett tudni, hogy a két jelölt között hogyan oszlanának meg a szavazatok. Az alapszabály szerint ugyanis az a szerkesztőségi jelölt, aki abszolút többséget kap, a tulajdonosi bizottság elé kerül, ilyen azonban nem volt.

Mivel a rendszer korábban nem volt kipróbálva, a másik három tulajdonos úgy döntött, hogy bevonja a Ringier-t a jelöltállításba. (Bár a jelölés a szerkesztőség privilégiuma, annak nincs akadálya, hogy elfogadjanak egy külső jelöltet.) A meghallgatásra a Szabad Sajtó Alapítvány Vörös T. Károlyt, a szerkesztőség pedig erősorrendben Vöröst, Nagy Csabát, Füzes Oszkárt és Ferencz Gábort jelölte. A Ringier részéről Dorogi Sándor (az MTI volt elnöke), Martin József (a Figyelő főszerkesztője), Merényi Miklós (a Magyar Televízió Híradójának korábbi főszerkesztője) és Pallagi Ferenc (a Blikk főszerkesztője) merült fel lehetséges jelöltként. Néhány nappal később a lapnál szinte

mindenkit hideg

zuhanyként ért a hír, hogy a jelöltek meghallgatásakor a Ringier képviselője jelezte: Vörös T. jelölését nem fogja elfogadni. A szerkesztőségben ezután nem volt kérdés, hogy ragaszkodni fognak a belső jelölthöz, és az is többé-kevésbé eldőlni látszott, hogy az nemigen lehet más, mint a megbízott főszerkesztő.

Vörös T. lapunknak május kö-zepén kifejtette, hogy szerinte a Ringier személyében túlságosan arisztokratikus jelöltet lát, aki nem fogja tudni kellőképpen dinamizálni a szerkesztőséget: "nem akarnak olyat, aki körömszakadtáig védi az autonómiát" - nyilatkozta lapunknak. Vörös osztotta azt a nézetet, hogy az új főszerkesztővel szemben az a Ringier elvárása, hogy "elinduljon lefelé", vagyis a jelenlegi elitlapot a bulvár felé tolja. Szerinte azonban Magyarországon ez ma nem járható út: ugyanebbe a csapdába esett bele a Magyar Hírlap és a Népszava is, ezek a lapok pedig már "csak mesterséges lélegeztetéssel tarthatók életben". Vörös emellett arra sem volt hajlandó, hogy a kért személyi változtatásokat három hónap alatt levezényelje. Néhány napig valóban fennállt a Ringier és a szerkesztőség közötti nyílt konfrontáció veszélye, ám később győzött a belátás. A Ringier két hete, néhány egyeztetést követően rábólintott Vörösre, és onnantól kezdve az események az új főszerkesztő múlt csütörtöki kinevezéséig már formálisnak voltak tekinthetők.

A tulajdonosok és az új főszerkesztő közötti megállapodásról annyi tudható, hogy a személyi változtatásokra, köztük a főszerkesztő-helyettesek lecserélésére Vörös egy évet kapott. A lap a jövőben bizonyosan új rovatstruktúrával fog működni, a további érdemi változások még bizonytalanok. Az új főszerkesztő helyzete nem könnyű: a tulajdonos mélyreható változásokat, a munkatársak többsége viszont, ha nem is a status quo, de a hagyományok megőrzését várja tőle, a régi olvasók többsége ragaszkodik a Népszabadság politikai irányvonalához, míg a megcélzott új, fiatal értelmiségi olvasótábor a pártoktól való nagyobb távolságtartást vár el a laptól. Mindeközben elődjétől eltérően Vörös T. Károly a Népszabadság Rt. némi védettséget biztosító elnöki székét sem birtokolhatja már. Az élesben először alkalmazott többjelöltes, demokratikus főszerkesztő-választási procedúrát eközben a szerkesztőségen belül is eltérően értékelik. Tripolszky László, a dolgozói közös részvény választott képviselője szerint sikerült ellenállni a tulajdonos azon törekvésének, hogy megtörje a főszerkesztő-jelölés jogát, s a rendszer bebizonyította működőképességét. Mások ezzel szemben azt valószínűsítik, hogy nem lesz több olyan alkalom, amikor a tulajdonosi akarattal szemben a munkatársak véleménye érvényesül.

Gavra Gábor - Miklósi Gábor

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!