Tanévkezdés előtt bezárták az iskolát

2007.09.04. 11:31
Csaknem 40 gyerek nem kezdte meg a tanévet a Nógrád megyei Mátraszőlősön, miután az önkormányzat az utolsó pillanatban, augusztus 30-án döntött a helyi általános iskola megszüntetéséről. A megyei közigazgatási hivatal jogszabálysértőnek tartja az önkormányzati döntést, és az oktatás folytatására szólított fel, közben a szülők többsége Pásztó iskoláiba íratta be a diákokat. A kisebbségi ombudsman azonnali vizsgálatot rendelt el.

Mintegy 40 gyermek sorsa bizonytalan, döntő többségük cigány származású. Pontos számot senki nem tud mondani, egy család például kedden kereste meg a pásztói Dózsa iskolát, hogy beírassa a gyereket.

Pásztó befogadja a diákokat

Pásztó két általános iskolája tudja fogadni a gyerekeket - közölte Bartus László, a közeli város oktatási osztályvezetője. Úgy fogalmazott: "bárhogyan is döntöttek Mátraszőlősön, a gyerekeket tudják iskoláztatni, ezt a pásztói intézmények biztosítják."

Mátraszőlősön alsó és felső tagozaton 90 gyerek tanult a múlt tanévben, az iskola jövője már tavasz óta bizonytalan. Az önkormányzat júliusban társulási szerződést kötött Pásztóval, úgy, hogy emellett Mátraszőlős önállóan is fenntart iskolát. A falu vezetése ugyanakkor levélben jelezte a szülőknek, hogy iskolabuszt biztosítanak, ha Pásztón tanulnak a diákok.

Két döntés: 28-án és 30-án

Augusztus 28-án végül jogutóddal, majd ezt módosítva, 30-án rendkívüli testületi ülésen jogutód nélkül szüntette meg az iskolát a képviselő-testület.

Beróné Tóth Edit pedagógus, egyben önkormányzati képviselő elmondta: mindenki elismeri az anyagi gondokat, és azt, hogy sok osztályban nem elég a gyereklétszám, de az utolsó pillanatban meghozott döntést nem fogadják el, ezért jogi képviselőhöz fordultak. A mátraszőlősi iskolában 11 pedagógus közül négyen találtak állást, a többieknek, és két technikai dolgozónak augusztus 31-én felmondtak.

Szabálysértő a döntés

Szandai László, a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta: mivel a fenntartó nemzeti etnikai kisebbségi nevelést is folytatott, az iskola megszüntetéséhez be kellett volna szerezni a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését, ezt azonban a testület nem adta meg. Ennek hiányában a döntés jogszabálysértő és érvénytelen. A hivatal szeptemberig 7-ig adott határidőt a jogszabálysértés megszüntetésére. Ha tehát 10-étől nem folytatódik az oktatás, a közigazgatási hivatal bírósághoz fordul.

A kisebbségi önkormányzat egyébként korábban egyetértő véleményt adott, de visszavonta. Bartus László, a pásztói oktatási osztály vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy van olyan osztály, ahol három gyerek maradt Mátraszőlősön, így már nincsenek meg az iskola újraindításának feltételei.

Bartus szerint amíg a szülők nem íratják be a gyerekeket a pásztói iskolákba, addig Mátraszőlős jegyzőjének van feladata, neki kell eljárnia, hogy a szülő eleget tegyen a tankötelezettség teljesítésének. Hangsúlyozta: a gyerekeket a tanév folyamán bármikor felveszik Pásztóra, hiszen érvényes társulási megállapodás van.

Az ombudsman vizsgálatot rendelt el

Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa kedden délután elmondta, az ombudsmani hivatalhoz beadvány érkezett az ügyben, ezért elrendelte az azonnali vizsgálatot. Hozzátette, mivel még a tanév elején vannak a gyerekek, a héten döntés születik a diákok elhelyezéséről. A kisebbségi ombudsman szerdán személyesen tárgyal a település önkormányzatával és az iskola vezetésével a kérdés megoldásáról.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodája közleményében azt írta, szükségesnek tartják, hogy törvényes, gyors, a gyermekek érdekeit szem előtt tartó megoldás szülessen. A tárca sajnálatosnak tartja, hogy az önkormányzat későn, csak augusztus 28-án döntött az iskola további sorsáról. Az OKM utána csak augusztus 31-én értesült a döntésről. Szeptember 3-án a helyszínen tájékozódott az Oktatási Hivatal OKÉV regionális igazgatója.

A mátraszőlősi önkormányzat elzárkózott

A regionális igazgatót a pásztói önkormányzat arról tájékoztatta, hogy eleget téve az intézményfenntartó társulási megállapodásban foglaltaknak, minden gyermeket kész elhelyezni iskoláiban, tehát minden gyermek ellátása megoldott, szállításukról iskolabusszal gondoskodnak. A mátraszőlősi önkormányzat polgármestere viszont elzárkózott az együttműködéstől.

Az oktatási tárca ugyanakkor nem dönthet és nem intézkedhet az iskolabezárással kapcsolatban, mivel ezek a döntések az önkormányzat hatáskörében vannak, de folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és a saját eszközeikkel támogatják a törvényes és gyors döntés megszületését, írta a minisztérium.