Életveszélyes a Mátyás-templom

Életveszély miatt újabb területet kellet lezárni a budavári Mátyás-templom mellett, mert az északnyugati toronyról tetőcserepek hullottak le. A teljes épületrekonstrukcióhoz négymilliárd forintra lenne szükség - írja a Magyar Hírlap.
A Mátyás-templom karzatához és a múzeumi termekhez vezető északnyugati kapu megközelítése vált kockázatossá, miután a viharos idő megbontotta a Zsolnay-féle majolikamázas cserepekből álló tetőfedést - írja a napilap keddi számában.

Nettó négymilliárd

A lap emlékeztet arra, hogy az épületet közel másfél éve vaskerítés csúfítja. Még tavaly júliusban kellett omlásveszély miatt a forgalom elől elzárni a járda és az úttest egy részét. Mátéffy Balázs, a Budavári Koronázó Főtemplom gyűjteményi igazgatója szerint csak a teljes épület-rekonstrukció jelentene megoldást. Ez - egy márciusi vizsgálat szerint - nettó négymilliárd forintba kerülne.

Példás bazilika

Az épületben nem ritkák az áramszünetek, a tetőzet, a falak, a freskók felújításra szorulnak. A felújítást belépődíjakból lehetetlen fedezni. A Magyar Hírlap cikke szerint száz jó forgalmú év tiszta bevételére lenne szükség az önerős finanszírozáshoz.

A katolikus egyház önerőből nem tudja rendbe tenni a Mátyás-templomot. A rekonstrukció a jövő évi költségvetésben nem szerepel külön előirányzatként. A napilap értesülései szerint hosszú távon olyan megoldás képzelhető el a budavári műemlék esetében, mint a Szent István-bazilikánál. Emlékezetes, hogy a bazilika felújításához kiemelten kezelt központi rekonstrukciós támogatás címén nyújt az állam évente anyagi támogatást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37