Vádemelési javaslat a HM volt sajtófőnöke ellen

Az Index munkatársának feljelentése nyomán vádemelést javasol a rendőrség Matyuc Péter, a honvédelmi tárca volt szóvivője ellen, közérdekű adattal való visszaélés miatt. Még márciusban azért tett lapunk újságírója felejlentést ismeretlen tettes ellen, mert a honvédelmi tárca nem engedett betekintést egy közbeszerzési eljárás nyertesével kötött szerződésbe. A HM az Index kérését azóta sem teljesítette.

Vádemelési javaslattal az ügyészséghez továbbította a nyomozás iratait a rendőrség. A rendőrség Matyuc Péter, a honvédelmi tárca volt kommunikációs igazgatóját, a kancellária jelenlegi helyettes államtitkárát közérdekű adattal való visszaéléssel gyanúsította meg az Index újságírójának feljelentése nyomán. Az újságíró azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert a Honvédelmi Minisztérium nem engedett betekintést egy közbeszerzés nyertesével kötött szerződésbe.

Az ügy előzménye, hogy a HM tavaly márciusban hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást "textiltisztítás, -javítás és szolgáltatás 2004-2005-2006-ban" tárgyban. A kiírásból kiderült, hogy a nyertesnek a katonai feladatok ellátásával kapcsolatos szennyes textíliák mosása, az egészségügyi textíliák higiénikus mosása, vasalása, varrodai javítása, sterilezése, vegytisztítása, utánszínezése, mentesítése, szakszerű és fajtánkénti csomagolása, valamint megadott átadás-átvételi helyre történő szállítása a feladata. Az éves mennyiség 2590 tonna, amit kilencven telephelyről kell el- és visszaszállítani.

Két jelentkező

A pályázati dokumentációt két cég, a korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló Centrál Mosodák Rt., illetve a Magyar Egészségügyi Mosodák Kft. vásárolta meg. A Centrál Mosodák jelenlegi tulajdonosa az a Forrás Rt., amelynek többségi tulajdonosa az MSZP-közelinek tartott vállalkozó, Leisztinger Tamás Arago Rt.-je.

Az ügyben azóta is jogvita van folyamatban, mivel a vesztes vitatja a pályázat tisztaságát és állítja, hogy a két ajánlat közül a minisztérium a drágábbikat választotta. Az Index szerette volna tisztázni a valós helyzetet, ezért még tavaly szeptemberben kértük a szerződésbe való betekintés lehetőségét. A HM a jogvitára hivatkozva elutasította a kérést, ezért először az adatvédelmi biztostól kértünk állásfoglalást. Péterfalvi Attila megkeresésére a HM azt állította, hogy még csak hasonló kérés sem érkezett a tárcához. Az Index újságírója ezután fordult a rendőrséghez.

A rendőrség néhány hónapos nyomozást követően arra a megállapításra jutott, hogy Matyuc közérdekű adokkal való visszaélést követethetett el, ezért vádemelési javaslattal továbbították a nyomozati iratokat az ügyészségre. Németh Lajos rendőrségi szóvivő megerősítette értesülésünket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04